Berni medve, genfi jet

Nos, svájci kiruccanásom során éppen ezt a kettőt nem láttam.

A berni barna medvével találkoztam ugyan már tíz évvel ezelőtt, egy diákcsere során. Medvetlen körülmények között, egy jelentéktelen kis lyukban tartják a város büszkeségeit a belváros küszöbén. Medvének kint a helye... Már akkor sem értettem. Azóta valamely svájci hazafi honatyának szintén szemet szúrhatott ez a paradoxon, mert a medvék előkelő és tágas kifutót kapnak a dombolodalban - rövid időn belül - mely egészen a folyóig nyúlik le, árnyas fákkal, zöld fűvel. Jelenleg építés alatt. Gondolom ezzel a zajos felfordulással magyarázható, hogy a nyárias-napsütéses idő ellenére a macik inkább válaszották a jól bejáratott barlanguk sötét-hűvösét, és eszük ágában sem volt kidugni az orrukat a kíváncsi látogatók kedvéért sem. Sőt, annál kevésbé.

A híres genfi szökőkutat pedig most harmadízben sem sikerült közelről megcsodálni, és bizonyítékul lencsevégre kapni. A városba tartó vonat ablakából kilesve egy pillanatra megörültem, mert láttam az égbeszökő vízsugarat, de mire közelébe értem, már békés déli álmát aludta... Össze kéne ereszteni a medvékkel... Gyorsan egymásra találnának...

De kezdjük az elején.

A dublini reptérre ezúttal tömegközlekedve jutottam ki. A gépem délben indult, nem sürgetett semmi, kellemes tavaszi napsütéses 18 fok uralkodott kinn. E. ugyanezen otthoni körülményekre csak annyit mondott: ma nincs jó idő, vacak 18 fok. Ja, magyar viszonylatban, a 25-höz képest valóban hideg. Ebből látszik az elégedettség milyen relatív fogalom.

Swords-ból a 102-es busz visz ki a reptérre, peak time esetén kb. félórás rendszerességgel. Azt persze nem sikerült kiderítenem előre, hogy pontosan mikor érkezik a megállóba, mert az interneten 10 perces eltérés szerepelt a megállóban található menetrendhez képest. Hozzászámítva a buszok "pontos" érkezésének +/-10 perces csúszását, úgy döntöttem, hogy akkor indulok el otthonról, amikor elkészültem. Jól tettem. Kb. 5 perces várakozás után felbukkant az ominózus reptéri transzfer, amin egy Air Lingus-os légiutaskísérő és egy magamfajta fiatal lány társaságában utaztam szinte hááztól "házig". Mindezt a taxi tarifa kevesebb, mint ötödéért. És alig kétszer annyi idő alatt. Mindenképpen megfontolandó alternatíva.

Hazafele is éltem tehát ezzel a vonzó lehetőséggel, igaz, ezúttal közel 20 percet kellett várakoznunk kockára fagyva a metsző szélben a reptéri megállóban, és a söfőrben annyi emberség sem volt, hogy felengedjen minket az egyébként ott dekkoló buszra. Bizonyára megzavartuk volna az újságolvasásban vagy a privát telefonbeszélgetésben. Ráértem, csak kicsit éles volt a klíma váltás a genfi 25 fokhoz képest.

Mert Genfben remek idő volt, ragyogó napsütés, meg is pirult a karom. Vettem én naptejet, csak éppen nem vittem. Mivel az 200 ml. A maximálisan kézipoggyászban engedélyezett folyadék mennyisége pedig legfeljebb 10 x 100ml. Ez ugye sehogy sem stimmel. Apropó literes szabvány zacskó: a dublini reptér május elejétől pénzt kér ezekért a nagyon nagy értékű nylon tasakokért. 1 euro / 2db áron mérik, arra hivatkozva, hogy már minden európai reptéren fizetős ez a "termék". Ezt sajnos céfolnom kell, eddigi tapasztalataim alapján, de az tény és való, hogy bizonyára euró százezreket (milliókat?) tudnak évente spórolni ezzel az ügyes pénzügyi manőverrel. Azért mindannyiunk "kedvenc" ír lowest cost légitársasága, a Rynair rögvest licitált a lépésre, bejelentve, nála 50 cent /2db-ért lehet majd megvásárolni ezeket az egyszer-kétszer használatos tasakokat. Hiába, ha árkérdésről van szó, ők a legjobbak. De őket ismerve, azok a zacskók garantáltan egyszerhasználatosak lesznek.

Múltkor volt szerencsém hozzájuk, és nem nyűgöztek le szolgáltatásaikkal. Tudom én, hogy a dönthető üléstámla vagy az ülések hátán található térképzseb gyártási költsége egységenként 1-2 euró, és nagy tételben több 1000 euró is spórolható eképpen (hogy csak hűlt helyük van), sőt az is érthető, hogy minek biztosítsanak ültetett helyeket, ha egyesek képesek azért felárat fizetni, hogy elsőként szállhassanak a gépre. A többi, erre nem hajlandó, de türelmes utas pedig képes kitartóan várakozni akár egy órán át a gate előtti sorban. Ez a business. Kereslet- kínálat találkozása. A legjobban mégis azok a pletykák győznek meg az említett légitársaság kerüléséről, melyek azt rebesgetik, hogy az on-line check-in mellett a fedélzeti toilet használat is fizetős lesz, valamint a feladott poggyászokat maguk az utasuk vihetik a repülőgépig, hiszen így kikerülhető a reptér üzemeltetőjének fizetendő szállítási díj... Nane. Azért mindennek van határa. Kíváncsian várom mi valósul meg ebből, hogy még véletlenül se kerüljek az ír lanttal szimbolizált gépekre.

Az Aer Lingus gépein szerencsére leheséges az ülés kiválasztása, mikor az ember on-line check-int hajt végre. Ráadásul - és egyelőre - ingyenesen. Már azt is tudom, hogy a 9. sornál előrébb érdemes ablak melletti helyet foglalni, hogy ne lógjon a Airbus szárnya a kilátásba. Vagy a gép farában, de onnan tovább tart a kijutás. Az út napsütés volt és mennyei. Ezért (is) imádom a repülést!

Back to Geneva. A város nemzetközi, nyüzsgő, hangulatos - és francia nyelvű. Mintha hazaérkeznék. Boulangerie, patisserie, hangulatos kávézók, éttermek, fiatalok - nekem való. A Mazeratik, Ferrarik és Rolexek (ld. reptéri óra) egy főre jutó aránya bizonyára Monaco-val és Londonéval vetekszik. A svájci semlegességnek kiváló mintapéldánya az egyik oszlop tetején található művészeti alkotás, mely balról nézve "non", jobbról pedig "oui"-ként olvasható. A hivatlos nyelv a francia, de szinte minden többnyelven is megtalálható - mint a cigarettás dobozon a kötelező felirat, mely alig hagy helyet magának a márkának.

Ezzel együtt a várost csak ajánlani tudom. Kár, hogy svájcban a legtöbb munkahelyre alapvető feltétel a francia ÉS német nyelvtudás. Ez utóbbiban konkrétan az éves osztrák síelésre elegendő a nyelvismeretem, kizárt, hogy bármely német nyelvű állásinterjún megállnám a helyem. Sajnos.

Másnap svácji barátnőmmel elvonatoztunk Bernbe - ő onnan valósi, hiányzik is neki a macis város, de munkája most Genfbe köti. Ő esküszik a tömegközlekedésre, amit meg tudok érteni: a vonatok tiszták, pontosak, és gyakrabban járnak mint a 102-es busz a reptérre. Egy lausanne-i átszállással kb. másfél óra alatt jutottunk el Gland-ból Bern-be.

A svácji főváros fellobogózva fogadott minket a nemzetközi jégkorong bajnokség tiszteletére. Medvéket nem láttunk, de ettünk gy finom rösti-t a barlangjuk feletti remise-ből átalakított étteremben, kilátással az óvárosra és a folyóra.

Megmásztuk a Münster 300 lépcsőjét,

valamint a Rosegarten-be vezető kisebb emelkedőt is. A kilátás minden fáradságunként kárpótolt - a távolban még havas hegycsúcsok emlékeztettek az éppen csak véget érő télre.

Bár a svájciak bizonyára úgy ismerik az "örök hó birodalmát", mint a tenyerüket, és biztos vagyok benne, hogy a legfanatikusabb sielők nyáron is megtalálják a csúszásra alkalmas gleccsereket.

Ennek ékes példája a berni buszra rövidujjúban, de sícipőben (vagy zokniban papuccsal), síléccel és hátizsákkal felszálló néhány fiatal - akik bizonyára a hegyekben használták ki a májusi 3 napos hétvége minden előnyét. Ott feltételezhetően nem 25 fok volt. Mókás és tipikus életkép mindenesetre.

Fogaskerekűvel mi is felmásztunk az egyik Bern környéki csupán 850 méteres dombocskára, a csúcson egy finom csokis sütivel jutalmazva magunkat az erőfeszítésért. Innen a pályaudvart vettük célba - vissza Genfbe. A vonat annyira pontosan érkezett, hogy éppen csak elértük, viszont aztán forgalmi okok miatt mégis késve érkezett Lausanne-ba, így lekéstük a csatlakozást. A masiniszta, jó svájci vasutasként három nyelven kért elnézést a késésért: németül, franciául és angolul. Erőfeszítése akkor is becsülendő, ha csupán az első nyelvet beszélte anyanyelvi szinten, a másik kettő igen megmosolyogtatóan hangzott, de végülis mindenki megértette, hogy a "train before us" azt jelenti, hogy egy vonat van előttünk...

Hétfő csak ír földön volt munkaszüneti nap, barátnőm dolgozott, ezért a gépem indulásáig magam fedeztem fel Genfet. Guriguri bőröndömmel édeskettesben, mivel a pályaudvari poggyászmegőrzőben kizárólag svájci aprópénzzel lehetett fizetni (5-8 CHF), és röpke 3 órás genfi városnézésem miatt nem állt szándékomban készpénzt felvenni, több a költsége, mint a fizetendő összeg. Sebaj. Engem nem zavart a kézipoggyász a város élvezetében, a tóparton vagy a parkban ücsörgésben. Csak a macskaköveken volt kicsit hangos a helyváltoztatás, de akinek nem tetszik, intézze el, hogy egy nemzetközi, a reptértől két percre lévő átszálló utasoktól nyüzsgő pályaudvaron lehessen euróval vagy kártyával fizetni. Ennyi.

Meg egy idézet, mellyel egy reptéri szuvenírshoppan találkoztam, és magaménak érzem:

"Life is a journey and love is what makes the journey worthwhile...".