IRsettLer

Mottó: a pesszimista embernek azért jó, mert vagy igaza van, vagy legfeljebb kellemesen csalódik. Tudom, hogy van, aki most lelkesen bólogat! Szerintem azonban nem jó a pesszimista embernek, mert sótlan élete nagy részében boldogtalan - még akkor is, ha igaza van. A fenti mondás csak amiatt jutott eszembe, mert én, szerencsére tévedtem. És a kellemes csalódás arra ébresztett rá, hogy csupán saját magunk szivatása a pesszimizmus. Már előre rossz kedvünk lesz attól, amely rossz még be sem következett. Jó, azt továbbra is fenn tartom, hogy a kellemes csalódás józan körülmények között feltehetően nem következett volna be. De a skizofrén ír világnak ezúttal a stikkesebb és mókásabb felét élvezhettem - legalább egy hétvége erejéig! Csodákból már kinőttem, hétfőn feltehetően minden visszakerül a szürke-szokott kerékvágásba! De ez mit sem von le annak értékéből, hogy a szombati 24h jóformán csak rólam szólt, éjféltől, éjfélig! Éjjel-nappali b'day! To me! Ezt az Ég ajándékénak tekintem, és

Volt minden. Autós túra. Gyalogtúra. Tortúra. Na az nem. De volt várnéző. Musicalnéző. Heverésző. DVD-ző... Rövidre fogom. Írországban az a jó, hogy a legeldugottabb településeken is kincsekre bukkanhat az ember. Ilyenekre: Meg ilyenekre. Nem vicc. Ez utóbbival egy kisebb, kelta sírkövekkel megrakott temetőben találkoztunk. Éppen azon tanakodtunk, hogy mit keresnek ezek a rozsdás biztosítótűk azon a fura síremléken, melynek tetején egy női és egy férfi alak domborművét lehetett kivenni. A kőbe vésett feliratot már régen elmosta az idő szele, sara, esővize. Boszorkányságra - vagy részeg falubeliekre gondoltunk, mikor kilépett a bokrok közül egy fűnyíró szerszámmal egy 60 év körüli, vélhetően Trim (a városka neve) helybeli lakos, és kérdésünkre a legnagyobb természetességgel, kedves mosoly kíséretében, kezdte el mesélni a tucatnyi fém és a sírkő történetét. A szobrok a féltékenység szimbólumai, a féltékeny férfit és nőt ábrázolták . Kérdésemre, hogy miért éppen itt egy temetőben , nem tu

S. nyaral. Ennek több előnyét is élvezem hirtelen. És nem (csak) a fűtésre gondolok. A lakásban uralkodó 20 fokot ugyanis egyenesen hőségnek érzem - tulajdonképpen azért tűnt fel, hogy valaki babrálta a termosztátot, mert esténként szabályosan melegem volt. Amúgy nem vicc, esténként még elkél olykor a rásegítés, mivel ritkán kúszik 15 fok fölé az éjszakai hőmérséklet. De inkább egyezzünk ki 10-ben. A szél miatt nekem 8 . Mindegy is, a nyílászárók szigetelésének hiánya okán a házba lopva besüvítő szél legalább hamarabb kifújja a festékszagot. Ebből komolyan meg lehetne gazdagodni. Nem a festésből - a szigetelésből. Bár valakinek az előbbiből is sikerül. Az utóbbi meg tálalás kérdése: recessziótól túlfűtött időkben legalább a fűtésre ne költsünk - szigeteljünk! A történét ott kezdődött, hogy S. kitette a lábát 3 hétre. Ezt már említettem. A fél családja meg betette ! Az egyikük konkrétan beköltözött egy hétre, és kifestette fehérre - oh, pardon, krémszínűre - az egész konyhabútort. A te

Az. Persze ez szubjektív. Mindenek előtt azonban viszonylagos. Nagyon is. Félig-meddig ír turista-szemüvegen keresztül szemléltem ezt a hányatott sorsú magyar gyöngyszemet a legutóbbi villám hétvégén. A külföldön "élés" előnye, hogy az ember számtalan apró és eddig nem észlelt részletre lesz figyelemes azokon az "unalomig-ismert" utcákon, ahol jóformán egész eddigi életét leélte. Hirtelen semmi nem természetes, nem a megszokott már. Persze, nem is új, csupán más megvilágításba kerül. Turista-szemüveg Tudom, Budapestet minden kedves Olvasóm ismeri. Ismeri? Vagy csak azt gondolja. Én is azt hittem. Ennek ellenére - vagy éppen ezért? - különleges fényben élveztem a hazai turistáskodást. Komolyan. Mikor otthon élek, erre valahogy sosem jut idő. Sosem így. Nem ebben a formában. Talán sosem csodálkoztam még rá ennyire az Operaház gazdagon díszített homlokzatára, bámultam a Bazilika monumentális, égbe szökő tornyaira a téren ülve, vagy másztam meg a körkilátójához vezető

Cecilia Ahern is eszembe jutott a hétvégén. Nem tudatosan, de valahogy mégis a híres regényének nyomába eredtem - és ez furcsa érzés. Furcsán jópofa. A Bewley's Caféban habos forró csokit kortyolgatva villant be, hogy főhősei is szerettek itt ücsörögni. (De valószínűleg, velem ellentétben, nem fokozták a forró csokit egy vanília fagyis-csoki brownie-val. Nem tudják, mit hagytak ki. Ha már élvezet, halmozzuk.) A Café egyben színházként is működik, ehhez most nem volt szerencsém, de egyik vasárnap bizonyára beugrom egy "drámai" ebédre. Aki nem ismerné a fiatal ír írónőt (21 éves korában írta meg első könyvét, a PS,I Love You bestsellert, melyből később filmet is forgattak - hozzáteszem, mint általában, a film nyomába sem érhet a regénynek), annak elárulom, hogy könyvei gyakran valós ír helyszíneken játszódnak! A könyvet ajándékba kaptam, és itt kinn olvastam el pár hónapja: különleges élmény ismerni, látni a helyszíneket szemeim előtt. Egész más. Mindez csupán azért jutot

33 fok. Tűző napsütés. Egy szál póló este 9-kor. Naptej. Szélcsend. Nem, ez nem Madrid. Nem is Hawaii. Dublin. Múlt hétvégén - amikor "pechemre" (?!) a spanyol királyi fővárost csodáltam! Természetesen a pech relatív, de kezdem úgy érezni, hogy lecsúsztam az egyetlen kánikulai ír hétvégéről . A hét elején még éreztem ugyan az utórezgéseit, dicsekedtem is E-nek a telefonba, hogy "halleluja welcome irish summer". No nem teljesen ezekkel a szavakkal, de a lényege ez volt, megértette. Még tegnap is reménykedtem, hogy ha 33 fok nem is várható, de azért kidughatom majd az orrom a hideg nem-családi fészekből. Ismerve az ír idő szeszélyét, több opcióval is készültem: Mullingar-Kells-Navan autós túra, ha felhőtlen égboltra ébrednék, olvasgatás és séta a tengerparton, amennyiben nem felhőtlen, séta a közeli parkon át a bevásárlóközpontig, ha lóg az eső lába, irány a konditerem... stb. Reményeim utolsó foszlányát mostanra mosta el a széllel tarkított szakadó eső - amit indoor

Terveim kisebb-nagyobb módosulása után végül mégis kikötöttem Madridban. Azaz leszálltam. Tunk. Hallgatván arra, amire a Sors hónapok óta okítani kíván - nevezetesen, hogy nem kell nekem minden lépésem kiszámolni, mert úgyis keresztülhúzza, a végén úgy voltam ezzel a hosszú hétvégével, hogy majd ahogy esik, úgy puffan. Jó, szállást persze foglaltam - jó szállást : elég sok vélemény átbogarászása után bukkantam rá a plaza Espana közelében, 1 percre a metrótól, de megérte. Már meg is dicsértem on-line, igaz névtelenül. A humoros és mosolygós személyzet még angolul is tudott. Abszolút segítőkészségükről és vendégszeretetükről (avagy kiváló üzleti érzékükről) a böröndök felcihelése mellett (hirtelen jó kis gondba kerültünk, hogy ilyenkor mit és mennyit illik is adni...) az is árulkodott, hogy idő előtt engedtek bejelentkezni , és ingyen becsekkolhattunk hazafele a repülőre on-line. Igaz, a kapott szoba jó szándékkal sem tükrözte a fényképen látható tágasságot, de a fürdő makulátlanul tiszt