IRsettLer

Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. ...Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. ...És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. 1902 (Juhász Gyula)   ----------------------------   "Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. Az ün

„Szerinted, ha lenne hová mennem, elutaznék a világ végére?” Hm, mit "utazna". .. inkább menekülne... a magány fájó érzéséből az egyedüllét hamis szabadságába! Ez az egyszerű, szomorú, már-már költői kérdés villámcsapásként ébresztett rá arra, mennyire gazdag és szerencsés vagyok én! Ha tehetném, idén időt ajándékoznék karácsonyra Szeretteimnek és önmagamnak. Időt, hiszen abból sosincs elég. Időt, amit arra fordíthatnánk, hogy megálljunk a hétköznapok rohanásában egy pillanatra és körülnézzünk! Ott, ahol vagyunk! És lássunk ! Lássuk meg, ne csupán a tengernyi, sietősen és sokszor kényszerből összekapkodott ajándékokat, hanem azt, ami igazán érték! És ez oly’ ritkán köthető tárgyakhoz! Halljunk ! Halljuk meg, ne csupán a média kommersz karácsonyi dallamait, hanem a Bennünket körülvevők harsány nevetését, csendes könnyeit! Érezzünk ! Érezzük, ne csak a gyertya és a frissensült beigli illatát, hanem hogy hol van szükség a szeretetünk áldásos és gyógyító erejére, és észleljük

“Choosing one path means abandoning others – if you try to follow every possible path you will end up following none.” Három éve és hét napja. Pontosan akkor került ez az idézet a blogomra - magyarul. Az angol verzió nem írségem fitogtatása, különösen nem egy brazil író tollával ékeskedve. Csak azért, mert hónapok óta üresen tátongnak a blogoldalak, még nem felejtettem el édes anyanyelvemet. Valóban régen írtam. Éltem. Nem tudom, melyik a jobb: elmélkedni az élet dolgairól vagy megélni őket, hogy utána szavakba önthessük élményeinket, tapasztalatainkat. Nem véletlenül állnak nyitányként éppen itt a fenti sorok ilyen hosszú hallgatás után. Három éve bölcsen megállapítottam, hogy mindig csak egy úton járhatunk a sok közül. Egyszerre csak egyen. A sárga köves úton. Hiszen azt kell követni. Csak olykor, első blikkre, por, sár és homály fedi a sárga köveket. Három éve azt gondoltam, megértettem az idézet lényegét - és bölcsen vállaltam akkori döntésem minden követkeményét. Itt létem, é

Annnnyira nagyon tipikus Murphy, hogy nem is kommentálnám a Paris-ban töltött hétvége időjárási vonatkozását! A két héttel ezelőtti 9 fokos, szakadó esővel kísért szomorú vasárnap után megváltásként tekintettem a forró párizsi hétre. A hőmérő azonban csak azért is alulról is alig verdeste a 20 fokot, ráadásul mindezt nyomatékosította elszórt záporokkal, fűszerezte kelta széllel és felszárította tűző napsütéssel. És ezzel együtt ismét menthetetlenül beszippantott a francia főváros páratlan atmoszférája, ragadott magával  sármos franciasága. Párizsról jobb, ha bele sem fogok a regélésbe, mert napokig tartana - írni és olvasni is. Ezért csak néhány releváns részletet emelnék ki - olyanokat, amelyek ismét bebizonyították, hogy Parisban mindig van új a nap alatt. Megunhatatlan. A szálloda bőséges reggeli svédasztaláról egy hétig csak a croissant-t és a pain au chocolat-t pusztítottam - most egy darabig elélek ezen péktermékek nélkül. Nem sokáig, mert ezek is olyanok, mint a város - m

Stockholm nevéhez illően, ám számomra meglepően, dimbes-dombos. Híréhez méltóan, ám engem mégis sokkolóan borsos. Az éves átlaghoz képest meglepően forró. Már-már mediterrán - hőmérsékletben. Nem vérmérsékletben. Alkohol-kultúra terén Dublin detto. Bájos, de nekem túl steril. Hűvösen elegáns . Sokarcúan eklektikus, de elég karakteres. Nekem. Érkeztemkor kánikula fogadott (hozzáteszem, Dublinban 24 fok búcsúztatott!) – és a ma-mit-vegyek-fel probléma elkísért az egész ott-tartózkodás folyamán. Pedig soha ennyi ideig nem pakoltam még bőröndöt, mint erre a pár napra – és soha ennyire nem lőttem még mellé azzal, hogy mire is lesz szükség. Totális céltévesztés . Ez persze nem a város hibája. Annak számtalan erénye van. Az egyik pl. hogy a hotelben este 6-ig volt check out, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vagy az, hogy a reggeli vasárnap délig volt fogyasztható. De leginkább az, hogy a boldoguláshoz nem szükséges svédül tudni (a munkakereséshez azonban igen!): a sarki fűs

Májusban minden lehetségesnek tűnt. Először is jött a Queen, aki 100 éves átkot tört meg azzal, hogy brit uralkodóként ír földre lépett . Tüntettek is ellene rendesen - rendszerint minden hétvégén az O'Connell Street-en. Érkeztéből én csak annyit érzékeltem, hog egy hétig nem lehetett autóval megközelíteni a belvárost, az utcát ellepték a rend ír őrei és egy Liffey partmenti értekezletre tartva az én kézitáskám megmotozták - a kollegámat meg "futni" hagyták a méretes kartondobozzal. A túl partról érkező tárgyalópartner fél órát késett, mert minden híd egy időben került lezárásra addig, amig Her Majesty, AerLingus zöld kosztümjében, a Guinness Storehouse-ból átkocsikázott a város másik felébe. Ráadásul a Guinness-re csak fintorgott. (Bár Jay Leno nem ezt mondja ...:)) Alig távozott Lizzy, nyomában megjelent az AirForce One fedélzetén Mr. O'Bama félhivatalos látogatás keretében. Emiatt csak pár napra zárták le a fél várost. Swords-ot csak annyi időre, hogy reggel nem

Mindig rájövök, hogy amennyiben az ember nyitottan áll az őt körülvevő világ fele, remek élményekkel gazdagodhat. Csak kell egy alapvetően egészséges kíváncsiság, némi optimizmus és tágra nyitott szemek, hogy észre vegyük, mennyire szerencsések vagyunk is. Kissé álszent a szöveg, mert nehéz lenne szerencsétlennek érezni magam egy hófehér cabrioban autózva a napsütötte tengerparton. Még az arcom is megpirult kicsit – pedig ezúttal el sem hagytam a smaragzöld szigetet.   Az autó céges, a táj ír, az idő kifogástalan tavaszi. (Mindez egy hónapja történt, tehát nem mérvadó. - a szerk.) Kildare egy bő félórányi autózára található kisváros – mégsem jártam eddig arra, csak átutazóban. Az átlag (tehát nem túl kultivált) ír számára az outlet-jéről híres, a helyieknek a lóversenypályájáról, az átlag turista számára a japán kertjéről. Ez a három helyszín lényegében egy. Kiváló napi program. Az Irish National Stud tulajdonképpen a híres nemzeti versenyistálló, nemzetközi hírnévre szert tett