IRsettLer

Félreértés ne essék, abszolút politika mentes kérdés ez részemről. Inkább arra utal, hogy mi tesz egy magyart magyarrá? Hogy mitől érezzük annak magunkat? És most itt nem a hazafiasság kérdését feszegetem, inkább arra gondolok, hogy bennem mi kelt kellemes nosztalgikus érzéseket, mióta itt vagyok. Ami adott, az természetes, ergo nem okoz plusz örömet – erről már írtam. Persze van kivétel: a Túró Rudi például odahaza is mindig örömet okoz( ott), itt azonban dupla élvezetet nyújt! Ugyanígy viszonyultam a gyulai lángolt kolbászhoz, meg a túró-tejföl kombinációhoz . Határtalan örömömet csupán a nokedliszaggató látványa tudta felül múlni – azonnal magamévá is tettem, no matter the cost (6,5 EUR, FYI). Welcome to Paprika Stores , magyar bolt Dublin szívében. Egy oázis. Menedék. Mentsvár. Nem az a típus vagyok, aki azért költözik külföldre, hogy azonnal megkeresse a helyi magyar kolóniát, és minden szabad percét velük töltse. Inkább az ellenkezője: ha már külföld, próbáljunk integrálódni. De

Az ember sose értékeli, ami természetes. Bocsátkozhatnék hosszas és filozofikus okfejtésekbe az egészségről, meg egyéb hasonlóan közhelyes - ámde igaz - fogalmakról, de nem teszem. Nem lenne irsettleres, és nem untatnék mindenkit ezzel. Csak a család és barátok részesülhetnek eme neves kiváltságban! :D A gondolat konkrétan azért ütött csak szöget a fejembe, mert a hétvége tükrében bevillant: Budapesten milyen könnyű is "kulturált" életet élni (a válságos anyagi oldalától most eltekintve), ha valaki fogékony erre. Számtalan színház, koncert, operett, opera, balett, valamint kiállítás, múzeum, fesztivál áll a kiéhezett művészetpártolók rendelkezésére - általában a bőség zavara nehezíti meg a választást. Dublinban a kínálat szűke. Itt legfeljebb Gaelic futballban vagy rugby meccsekben dúskálhatunk. Meg úszkálhatunk a sörben. Ismét gonosz és igazságtalan vagyok, de hiányzik a csodaszép Duna-part, a kivilágított Lánchíd, az este 7 óra tájékán színházba igyekvőktől nyüzsgő Andráss

Az elmúlt hét a meglepetéseké és megfigyeléseké volt, az ötcsillagos meglepetés után továbbiak értek kis életem számos területén - holnap például meglepetés koncertre megyek, the Killers -ére, az O2-be . Elsőként, hét elején, hőháztartásom egészült ki egy hősugárzóval . S. figyelmességének hátterében - "önzetlensége" mellett - az áll, hogy ő képtelen aludni, ha megy a fűtés. Mivel azonban kicsit más ritmusban élünk, én pedig megfagyni nem vagyok hajlandó éjfélkor blogolás közben csak azért, mert ő már két órája lefeküdt, ezért kénytelen volt áthidaló megoldást keresni, és találni. Private heating. Itt forog most is tőlem egy méterre. Olyan mint egy szobamikrobi. Vagy Wall-E szerelme. Vagy R2D2 . Hasonló hangokat is ad ki, csak kicsit laposabb. De világít, és magasságuk is megegyezik. Viszont a lényeg, funkcióját remekül betölti: meleget ad! A hét másik kellemes meglepetése: szabadságra ment a céges büfés néni, vagy konyhás néni, vagy minek nevezzem szegényt... Ez hatalmas v

Péntek 13 . Az írek is babonásak, reggel a rádióban azt faggatták, hogy éppen ki, mire. A létra alatt nem megyek át történet győzött. Pedig a fekete macskás számomra sokkal megnyerőbb. No mindegy, se fekete macsesz, se létra, se kéményseprő nem került utamba aznap. De ha került is volna, csak egy széles mosollyal nyugtáztam volna, és átmentem volna a létra alatt karomon a fekete macskával, a gombomat fogva, miközben vígan odabiccentek a kéményseprőnek a túloldalon . Sok-sok ilyen péntek 13-át szeretnék még. (Sokat várnom se kell, pont egy hónap múlva jön a következő, és fergetegesnek ígérkezik az is... Chickenbus járatot várok ugyanis. Mindegy, aki érti, az most mosolyog...) A hétvége valóban kiérdemli az ötcsillagot, számtalan szempontból. Például ezért: Meg ezért is: A kettőben a közös a helyszín: Powerscourt . Wicklow-hegység - vigyázat, helyenként az 1000 métert is eléri a csúcsok magassága, mintha otthon lennénk. Dublintól délre, kb. fél óra autózásra. A tengerparthoz képest egy

Egyszer volt, hol nem volt, esett két centi hó. Már megint! Ritka kivételes egy tél ez... Annyira meglepte az íreket, hogy az AerLingus és a Ryanair gyorsan törölte is minden járatát. Alapesetben ez a tény mulattatott volna, ha nem éppen másnap reggel kívántam volna szárnyra kelni, és a barcelonai érkezésem után meglátott "Visit Budapest" plakát hatására megcélozni szép Magyarországot! (A képen osztrák hegyi út...) Áldottam az Eget, és a Malévot, mert azon bizonyos csütörtök estén nem sok repülő szállt le, de a Malév igen, tehát bíztam benne, másnap reggel majd fel is száll. Reggel 6-ra a reptéren voltam - ezúttal vidám taxis fuvarozott odáig, aki kivételes csodálatomat élvezte, mert minden nap 4-kor kel. Én ma kivételesen f6kor tettem ezt, napokig tartott kiheverni... Minden normálisnak mutatkozott , időben megtörtént a check-in, a boarding, a biztonsági légibemutató a fedélzeten. Aztán kedves hangon, ékes magyarsággal és magyaros angolsággal megszólalt a pilóta úr, hogy

El Paris espanol . Első gondolatom ez volt, amikor leszálltunk a reptéri buszról a Placa d'Espanya-n. Pedig ott állítólag még olyan igazi látnivaló sincs, csak "néhány" karakteresebb épület a századelőről - 20. század, of course -, egy szálloda, pár múzeum, a Palau Nacional és szökőkútjai, semmi "extra" - de Dublin után egyébként is bármi könnyen építészeti remekműnek tűnhet. Nem rejtem véka alá, hogy nem vagyok kibékülve azzal a várossal, ellenben a katalán főváros varázsa két pillanat alatt lenyűgözött... és hatása azóta is tart. Back to the beginning. Dublin . Du. 4 óra. Főnököm megígérte, hogy eldob a reptérre, de az utolsó pillanatban rájött mégsem ér rá erre a dobálózásra. Ellenben hívott nekem egy céges taxit. Olyan jelöletlen fajtát – biztos be nem szálltam volna magamtól. De valóban elvitt a reptérre. Igaz, hogy a 2 km-es szakaszt 20 perc alatt tettük meg már megint – road work. No surprise. És ez még csak az első akadály volt. A második a reptéren vár

Valójában írhatnék róla oldalakat is: magáról a tengerről, a sziklákról, az érzésekről, a gondolatokról. De mindenki másképp éli meg, másra gondol, mást érez ugyanazt a tájat látva. Mindenkinek mást jelent az eldobott halászháló, az ezernyi partra vetett kagyló, a homokba süppedő lábnyom, a föl-föl támadó szellő, a fodrozódó hullámokon visszaverődő, kék égen szikrázó napsütés. Mást juttat eszébe a horizonton alábukó tenger, a fehér felhő pamacsok, a megpihenő madárrajok, a vadászó sirályok, a mintás tengerpart. Elmélkedő, paradicsomi magányából talán felveri az arra futkározó gyermekhang, a kutyacsaholás, egy robogó berregő zaja. De nem sokáig. Isten más utakra is vezeti a kalandos sétára vágyó vándort. Oda, ahol egymaga marad a természettel, a gondolataival... a kis öböl annyira gicces, hogy még a romantikus filmek rendezői is gondolkodóba esnének, nem túlzás-e. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy január van, és nem a Földközi-tenger partján rójuk az utunkat. Ennek előnye

HAVAZIK. Még mindig . El sem nem hiszem. Meg is marad ... a füvön, meg az autókon is. (A jégkaparó után be kell szerezni egy hóletakarító seprűt is... nocsak. Kezdem otthon érezni magam.) Meg a kifutó pályákon. Legalább 2 cm. Maximum 3. Ergo a fele járatot törölték ma . Nem vicc.(A reptérnek se ártana beszerezni valami hókotrószerű gépezetet). S. londoni járatát is. Persze azt a britek miatt: ott se jobb a helyzet. A Sky News is hírül adta - meg a londoni ismerős is - hogy 18 éve nem látott hóhelyzetet tapasztalnak odaát. Ami hétvégén szerencsés, hiszen elő lehet venni a rozsdás szánkókat a gyereknek a pincéből vagy a boltok évek óta elfekvő, beragadt készletéből. Ma viszont, azaz hétfőn, a londoniak 20%-a, országosan mintegy 6 millió ember állítólag nem ment dolgozni - becslések szerint. Ugyanezen források a kaotikus hóhelyzet okozta gazdasági károkat jelenleg 1,2 millió fontra becsülik. A vasutak csak kis része, de a tube-nak már nagy része közlekedik (volt időszak, mikor a 11 v