IRsettLer

25 fok. Friss-ropogós zöld fű. Tiszta kék égbolt. Zene. Fesztivál. Afrikai. Soul. Szól. Mosoly. Emberek. Papucs. Rövid nadrág. Póló. Nyár van.. és éget a nap... Dublin. Nem vicc . És nem is földrajzi tévedés. Sőt, nem is utópia. 2009. május 24. Egy hihetetlen történet - kezdete. Azé, amikor rájövök, akár meg is lehetne szeretni ezt a várost. Az égig érő "tüske". Az elmúlt hétvége maga volt az ír Paradicsom. Édes. Zamatos. Napsütötte. Színes. Felhőtlen. Rossz nyelvek szerint kifogtuk az idei nyár három legjobb napjának egyikét. Én ennél sokkal optimistább vagyok. Mondjuk úgy inkább, hogy ez egy szebb jövő napfényes kezdete... Ránk fért már. Az úgy kezdődött, hogy itt ragadtam egy egész hétvégére már megint. Nem szeretem, amikor pénteken mindenki kellemes hétvégét kíván, én meg arra gondolok, hogy nesze neked hétvége, mihez kezdesz vele. Aztán - a carpe diem jegyében - mindig alakul valahogy. Rásegítés képpen azért rákerestem néhány helyi programra - megvalósulásuk úgyis az id

Olvasok egy könyvet. Meg kell osszam, mert mókás és találó: egy angol pasasról szól, aki teázót szeretne nyitni Párizsban. Aki kicsit is ismeri a franciákat, meg kicsit az angolokat, annak garantált móka és kacagást tartogat az "A Year in the Merde" folytatása, a Merde actually by Stephen Clarke. A franglo cím magyar megfejtése: Egy év a kakiban, illetve Igazából kaki, az Igazából szerelem után szabadon. (Nem véletlen a burkolt utalás a párizsi utcák tisztaságára.) Nos, a "merde", ha átvitt értelemben is, de számomra is stimmel. Csak a földrajzi pozíció tolódott kicsit észak-nyugatabbra. (Ennek következtében este 9-kor még ma is lazán sütött a nap. Legalábbis ami a felhők közt kiutat nyert magának... Nyáron állítólag alig pár órás az éjszakai sötétség.) No de nem is a francia vonatkozás miatt jutott eszembe ez a könyv, hanem a londoni kitekintés miatt . Hősünk, Paul West ugyanis pár napra visszatér Londonba a csigazabálók országából, és a már jól megszokott fra

Kedves Corvinusos ex-csoporttársaim bizonyára másra asszociálnának a 4S kapcsán, de a "valódi" negyedik "S" (sex) nem állta volna meg helyét ebben a post-ban. Mert bár tengerparti nyaralások szoros kelléke ugyan, de talán éppen ez különbözteti meg a mediterrán partokat, az ír beach-től. Valami nem stimmel. Többnyire az időjárás. Libabőrösek kevéssé a gyönyörtől, mint inkább a jéghideg víztől, vagy a metsző széltől lehetünk. Ennek ellenére jelentkeztek az elvonási tünetek, muszáj volt tengert látni - napok óta esik az eső, de persze ezt egy eddigi látogatóm se hinné el, mivel itt létük során napokig hétágra sütött Helios bolygója. Kérlek gyertek vissza! No persze nem csak emiatt! Szokásos vasárnapi sétám ezúttal kisebb kompromisszumot igényelt: a napsütésbe olykor bezavart az igen viharos szél. Ennek következtében magamra húzott kapucnival, némileg összegémberedve sétáltam, földre szegezett arccal. Csak néha pillantottam fel a mesés-mélykéken csillogó tengerre és a f

Golf karrierem éppen az Irish Open alkalmával vette kezdetét. A mondat szándékosan félreérthető. Mert jól hangzik. Természetesen közelébe se kerültem az ír golf bajnokságnak , amit éppen múlt hétvégén rendeztek, ellenben kipróbálhattam nem létező golf tudományom. Jó, nem vagyok teljesen reménytelen eset, ez azon mérhető le leginkább, hogy több-kevesebb próbálkozás után végül mindig eltaláltam a labdát. És idővel a lyukat is. Ez szép eredmény valakitől, aki sosem golfozott. Leszámítva azt az egyetlen kirívó esetet, amikor pár éve autókat vittünk kiállítani egy flancos golf klubba valahol Etyek fele, és unalmas óráimban - már amennyire unalmas egy elit golf klub terasza - alkalmam nyílt egy fél órás gyakorlásra. Kizárólag a gyakorló pályán, mivel fűre lépni tilos . Azaz az "éles" pályára csak megfelelő öltözet, cipő, golf-szett, és tetemes összegért megváltott éves tagsági birtokában léphet az ember... Nem is tudom, embernek nevezhető-e még eme földi halandó?! Nos, ez a pálya

Egy speciális keringő, az biztos... Ahol néha csak az nem kér fel, akit épp kiszemeltünk, a másikat bezzeg le se lehet rázni... És gyakran az is megesik, hogy már a felkérést is elkerüljük, netán visszautasítjuk - amit ugyebár nem illik, de mindig meg lehet találni a módját. A legrosszabb persze mind közül az, amikor csak ülünk egy széken a sarokban, egyedül, és vagy csak várjuk, hogy végre valaki nyújtsa felünk a kezét, vagy már a tánctól is elment a kedvünk. Valóban, előfordulhat, hogy nem tetszik a zene, a társaság, belefáradtunk a táncba, a keringőbe, a párcserékbe. De a képlet egyszerű: aki nem akar, nem táncol. Csak aztán ne sírjon, hogy sótlan az étel... Vagyis az élet. Mert a tánc szenvedély . Felráz, feltölt, éltet, erőt ad. Kikapcsol, megmozgat, megnyugtat, felkavar. Ízesít, édesít. A tánc érzelmeink, gondolataink kivetítése. (Egy ismeretlent idézve: a tánc egy vízszintes irányú vágy függőleges kifejeződése.) A tánc mi magunk vagyunk, és magunk szabjuk meg a lépéseket. Egyedü

"When I find myself in times of trouble, mother Mary comes to me speaking words of wisdom, let it be. And in my hour of darkness, she is standing right in front of me, speaking words of wisdom, let it be. Let it be, let it be, let it be, let it be. Whisper words of wisdom, let it be. And when the broken hearted people living in the world agree, there will be an answer, let it be. For though they may be parted there is still a chance that they will see, there will be an answer, let it be. Let it be, let it be, ..... And when the night is cloudy, there is still a light, that shines on me, shine until tomorrow, let it be. I wake up to the sound of music, mother Mary comes to me, speaking words of wisdom, let it be." Ez a mindenki által jól ismert és milliószor játszott Beatles nóta legutóbbi tengerparti sétámon csengett a fülembe - szó szerint, rádióból. Én is ezerszer hallottam már, de sose ütött ennyire szíven, mint akkor, ott. Vannak dalok, amelyeket az ember számtala

Nos, svájci kiruccanásom során éppen ezt a kettőt nem láttam. A berni barna medvével találkoztam ugyan már tíz évvel ezelőtt, egy diákcsere során. Medvetlen körülmények között, egy jelentéktelen kis lyukban tartják a város büszkeségeit a belváros küszöbén. Medvének kint a helye... Már akkor sem értettem. Azóta valamely svájci hazafi honatyának szintén szemet szúrhatott ez a paradoxon, mert a medvék előkelő és tágas kifutót kapnak a dombolodalban - rövid időn belül - mely egészen a folyóig nyúlik le, árnyas fákkal, zöld fűvel. Jelenleg építés alatt. Gondolom ezzel a zajos felfordulással magyarázható, hogy a nyárias-napsütéses idő ellenére a macik inkább válaszották a jól bejáratott barlanguk sötét-hűvösét, és eszük ágában sem volt kidugni az orrukat a kíváncsi látogatók kedvéért sem. Sőt, annál kevésbé. A híres genfi szökőkutat pedig most harmadízben sem sikerült közelről megcsodálni, és bizonyítékul lencsevégre kapni. A városba tartó vonat ablakából kilesve egy pillanatra megörültem,

Belfastban két hónap alatt, két ízben voltam. Nem láttam még minden arcát, de kettőt biztosan. Egy esős, nyirkos, turistásat, meg egy napsütötte, more than local szombatot . Mindkettőnek meg van a maga sármja, de az első miatt bizonyára nem költöznék az Észak-Ír fővárosba. A második viszont annál csábítóbb... Ha nem is hosszú távra. Első látogatásomkor Belfast unalmas kisvárosnak tűnt , mely még Dublint is alulmúlja méretben, meg kultúrában. Ebben bizonyára közrejátszott, hogy télvíz idején, sötétben, esőben, szélben ejtettük meg az első randit. És olyankor minden birka fekete... vagy tehén. Mindegy. Határozottan sokat dob az összképen a tavaszi napsütés, a virágba borult fák, a kivirult emberek , a nyüzsgés, a gyerekkacajtól visszahangzó parkok. A élet, mely hirtelen visszaköltözött az anno üresen kongó utcákra. Az emberek a kávézók – pubok teraszán ülnek, újságot olvasnak, mosolyognak, beszélgetnek, sétálnak, nézelődnek, vásárolnak. Éreznek, szeretnek. Az ember ezt akkor sem tudja ne