Aranyélet?
Olykor megesik, hogy a munkám túlmutat négy keréken. Néha, de nem elég gyakran sajnos, a nagy hírű nemzetközi cég neve, a gigabájtokat felölelő tervszámok, a végeláthatatlan marketing értekezletek és megfoghatatlan stratégiák mögött meglátni embert. És sikerül megérinteni szíveket is, nem csak kimutatni számokat! Végre! Akkor is, ha az ember nem négy-, hanem kétkeréken érkezik. Vagy inkább két kerékben. Annál inkább! Dublin Airport. 5 bronz. Gyülekező tömeg. 3 ezüst. 1 óra várakozás. Dalra fakadó szurkolók. 8 arany. Még 1 óra. Korgó gyomor. Tágra nyíló fotocellás ajtók, nedves szemek és száraz szájak, örömkönnyek és -kiáltások . Megérte. Kivárni ezt a két órát. Hiszen mi ez a két óra több év munkájához mérten? Több hónapos feszített edzésterv árnyékában? Megérte. Küzdeni, szenvedni, harcolni azért az éremért. Résztvenni! Kitartani! Nem adni fel az álmokat! Nem törni meg a Sors által rájuk rótt teher alatt. Megérte. Eszmei és anyagi támogatásunkat adni ezért az ügy