Pubtura a negyzeten

A lengyel ismerős, akivel még az első napokban volt alkalmam együtt sörözni – és azóta egyszer sem… - ma befejezte írországi pályafutását, két év után, és hazatért lengyel földre. Nehéz döntés idejönni, és nehéz hazamenni is, de ő inkább boldognak tűnt. Bár munkája még nincs otthon, de ha valahol növekszik manapság a foglalkoztatás, az Lengyelország. Halleluja. Neki.

Azért egy búcsú sörözéssel meg kellett ünnepelni távoztát múlt hétvégén. Ez a pénteki éjjel volt. Az egész csak azért érdekes, mert három pubban jártunk, amiből egyik sem echte ír volt. Kezdtük a Pravda-ban, ami orosz beütésű, majd a Temple Bar-ban található Czech Inn-ben folytattuk, szellemes név, és mivel itt a szokásossal ellentétben lapos volt a hangulat és kevés az ember, átnéztünk szemközt valami török nevű pubba. Ennek pontos nevét nem sikerül felidéznem, ezért link sincs. A pubtúra este 10-től éjjel 2-ig tartott, amikor is bezárnak a pubok. Ezt nem tudom megszokni. A hangulat a tetőfokán, majd felkapcsolják a villanyt. Ilyet legutóbb a több mint 10 évvel ezelőtti svájci diákcserénk alkalmával éltem meg, de szerintem az valami tinidiszkó volt. És nem éjjel 2, hanem este 10. A lényegen nem változtat.

Éhesek voltunk, a fél belvárost átszelve végül az O’Connell streeti-i Burger Kingbe tértünk be, nem túl eredeti ötlet, de hatásos. Az éjjelt egész jól bírtam, talán / annak ellenére, mert alig ittam: egy korsó sör 10-kor, utána csak Red Bull éjjel f4ig. Pedig busszal terveztem bemenni a City-be, de egyrészt irtózatos késében voltam ez eredeti időponthoz képest, másrészt ömlött az eső, mintha dézsából öntenék… Határozottan nem volt kedvem bőrig ázni, így győzött a józan ész. Meg az autó vs esernyő párbajban az előbbi.
Amit érkezésemkor igen megbántam, mivel fél órát tartott leparkolni, ahonnan 15 percet kellett erőltetett menetben gyalogolnom a Spire-ig. Azalatt bőrig áztam, leizzadtam, és kb. busszal is így értem volna oda időben. Ügyes húzás. Hazafele viszont kifejezetten áldottam az eszem, hogy autóval jöttem.

A szombati éjjel már nem "diszkóról" szólt, hanem salsáról. Sandra német ex-kollegnője jött volna egy hétvégére, ha nem dönti le lábáról az influenza. Ledöntötte. Nem jött. Ennek következtében több beígérkezett barátnő is lemondta az esti vacsorát. De szerencsére Sandra nem, így bár ketten maradtunk, annál jobban szórakoztunk. Egyik törzshelyén foglalt asztalt, a Floriditában.
Hangulatos étterem, latinos menü, élőzene, kubai salsa, remek táncosok, kellemes emberek. Arra persze rájöttem, hogy salsa terén van mág hová fejlődnöm, de ez inkább megerősítésként, mint meglepetésként ért. Azért az is biztos, hogy amennyiben a férfi jól tud táncolni – és ez alatt nemcsak az értendő, hogy ő ismeri az összes lehetságes lépést – akkor alkalmazkodni tud választott partnere tánctudásához. Van, akinek ez sikerült, van akinek, nem, de én összeségében remekül éreztem magam, függetlenül attól, hogy olasz, spanyol, mexikói, vagy kubai salsáshoz igyekeztem felnőni. Sandra szerint nincs miért szégyenkeznem, de ő meg könnyen beszél, az egyik legjobb volt a parketten …
Mindegy, a részvétel a fontos: nem verseny volt ez, nem is vérre ment. És legalább tudom, hogy lehet bejutni busszal a városba. Igaz, hazafelé még mindig rejtély, mert ezúttal a taxit választottuk. 30 euronk bánta, viszont 10 perc alatt hazaértünk. Ha 4-en vagyunk egy taxira, már nem is olyan vészes. Majd leteszteljük… Ugye?