Ötcsillagos zuhatag

Péntek 13. Az írek is babonásak, reggel a rádióban azt faggatták, hogy éppen ki, mire. A létra alatt nem megyek át történet győzött. Pedig a fekete macskás számomra sokkal megnyerőbb. No mindegy, se fekete macsesz, se létra, se kéményseprő nem került utamba aznap. De ha került is volna, csak egy széles mosollyal nyugtáztam volna, és átmentem volna a létra alatt karomon a fekete macskával, a gombomat fogva, miközben vígan odabiccentek a kéményseprőnek a túloldalon.

Sok-sok ilyen péntek 13-át szeretnék még. (Sokat várnom se kell, pont egy hónap múlva jön a következő, és fergetegesnek ígérkezik az is... Chickenbus járatot várok ugyanis. Mindegy, aki érti, az most mosolyog...)

A hétvége valóban kiérdemli az ötcsillagot, számtalan szempontból. Például ezért:

Meg ezért is:

A kettőben a közös a helyszín: Powerscourt. Wicklow-hegység - vigyázat, helyenként az 1000 métert is eléri a csúcsok magassága, mintha otthon lennénk. Dublintól délre, kb. fél óra autózásra. A tengerparthoz képest egy másik világ tárul elénk.

Sugar Loaf - se nem együttes, se nem desszert neve: egy hegyé. Már amennyiben a maga 501 méteres magasságával kiérdemli ezt a kategóriát. Érkeztünkkor hó is tarkította. Borítgatta. Itt-ott. Én megszavazom neki az ötcsillagot, ha a hegycsúcs jelige erős túlzás is.

Enniskerry, a közeli falucska neve, egyesek szerint Írország kertkapuja, ami tekintettel a közeli Powerscourt Gardens-re még hihető is. Szintén ötcsillagos - azon kívül nem is sok minden található ott: egy kínai étterem, egy Garda Station, egy gyógyszertár, egy Spar, meg egy pub. És a kétirányú főút, amin éppen egy autó fér el egyidőben... kivéve, ha azonos irányba haladnak. Ellenben a parkolás mindkét oldalon lehetséges - fülünk-szemünk hallatára meg is húzták az egyik szabályosan parkoló autót. Jobbnak láttuk távozni. Rövid távon. A meghúzás is ötöst érdemel.

Powerscourt House & Gardens. A kerte(ke)t két részletben építették, a 18. század elején és a 20. században. Az előbbinek többek közt az Italian Garden,

míg az utóbbinak a Japán kert

köszönheti létét. Itt is található ún. Walled Garden, azaz, fallal körülölelt kert a kertben, ilyet ma is találni több modern közparkban is. A kertek mellett egy réginek álcázott, ám elég fiatal őrtorony, valamint kisállat temető is gazdagítja a kínálatot. Ez utóbbiba a lábam se tettem be. A többi részbe is csak a 6 eurós beléptidíj ellenében - az viszont jelest ér.

Az egykori kastélyban, bármilyen meglepő is, NEM múzeum, hanem kávézó, étterem és üzletek - pl. bútorbolt?! - található. Igazából trendi, mert a kivételes helyre telepített shopping center az AVOCA nevet viseli, ami itt egy igényes márkának számít. A lakberendezés mellett ruházattal és gasztronómiával is foglalkoznak. Dh-nak külön figyelmébe ajánlom számos kiadást megélt receptgyűjteményüket, szakácskönyvüket, valamint a földszinti boltban take-away stílusban árusított (fél)készételeiket! Igen, megnézzük.

A Powerscourt kertektől nem messze található Írország legmagasabb vízesése: a (most láss csodát) Powersourt vízesés, a maga lenyűgöző, ötcsillagos, 398 lábnyi magasságával! (A gyengébbek kedvéért, de elsősorban a magaméért, ez kb 121m!) Valóban szép látvány. 5 eurós. Hiába, a természet csodáit sem ingyé' osztogatják. Mindennek ára van.

De van, ami megéri az árát.

Ára az itt eltöltött két éjszakának is volt: bizonyára ötcsillagos - gondolom. Mert tudni, nem tudom, de azt hiszem, nem is akarom.

Sok minden mást azonban megtudtam: kifejezetten gyarapította ötcsillagos, és igen hiányos, ismereteimet ez az élmény. Kicsit a Pretty woman-ben éreztem magam - aztán most persze mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy vajon milyen szempontból - de rögtön el is árulom: nem vagyok én ehhez a luxushoz szokva. Nem is leszek.

Egy hétvégre persze mindenképpen megérte. Megtanultam pl. hogy a forgó ajtót tekerik az embernek, nehogy megerőltesse a karját, a csomagját felviszik, előre és mosolyogva köszönnek, a relaxáló masszázs után adnak neki egy pohár vizet, a széket természetesen a feneke alá teszik az étteremben, és elnézést kérnek, ha egy használt, de üres tányér pár perccel tovább hever az asztalon, mint ahogy kiürült.

Csak azt nem értem, hogy eme természetes emberi, udvarias magatartáshoz miért kell manapság 5*.

A medencét alulról spot lámpákkal világítják meg, a jacuzziból a Sugar Loaf-ra látni, a spa-hoz külön papucs, köntös és törölköző jár - nehogy már a szobából hozzam le ugyanezt, az 6 emelet, fárasztó - a 7 fogásos vacsoránál külön kommentálják a felszolgált ételeket, és természetesen a borokat is (a Tokaji aszú sajna épp elfogyott).

Nem hiába kellett az a koktélruha, amit S. előző este rámtuszkolt. (Most épp tisztítóba adtam, 13 helyi pénzért - mégse adhatom vissza csak úgy.)

Az is biztos, hogy a vasaló mellett hajszárító és pipertükör is található a 700 négyzetlábnyi lakosztályban - ez már háromcsillagos szabvány, csak ott mindez látszik is. Itt azonban gondosan elrejtve, a kinyitható tükör mögött tárolják. (Búj)ócska.

A 607-est valószínűleg megjegyezték maguknak a "conciergerie"-n (recepció), és nem a francia autómárka miatt, hanem mert gyanítom innen érkezett telefonon a legtöbb érdeklődő (értsd: tudatlan) kérdés azon a hétvégén.

Többek közt az, hogy miért nem takarították ki a szobát szombat du.-ra. A válasz gyors, szívélyes, türelmes: mert az ajtónál található érintő képernyőn a kis porszívó jelet megtapintva kellett volna átállítani a túloldalon pislákoló piros ledet zöldre. Aha... Hiába, nem olvastuk el alaposan a szoba méretes íróasztalán található pár száz oldalas ismertetőanyagot! De azért arra gyorsan rájöttünk, hogy a függöny is érintésre húzódik szét / össze, a lámpa kapcsolható így is fel/ le, valamint a minibár is ötcsillagos árszínvonallal bír.

Azt a rejtélyt azonban nehezen oldottuk meg, hogy az "amuse-bouche"-ként hosszú Jageres pohárban elsőként felszolgált sűrű és habos gombalevest(?!) eszik-e vagy isszák. (Mert kanál nem érkezett hozzá. A kemény habtól viszont kiihatatlan volt.) De az ember mindig tanul, és mire a 3 desszertnél tartottam, már nem akadtam fenn ilyen apróságokon. Hiába: ha csokoládéról van szó, egyértelmű minden. Édes ötcsillagos étel... azaz élet ez.

De csak így, alkalomadtán. Ha mindennap ezzel kéne élnem, semmilyen extra örömet nem nyújtana már. Átlagos lenne, hétköznapi. Ebből látszik, hogy a boldogság (m)ennyire relatív!

Függöny.