Wexfordi b'day

Mottó: a pesszimista embernek azért jó, mert vagy igaza van, vagy legfeljebb kellemesen csalódik. Tudom, hogy van, aki most lelkesen bólogat!

Szerintem azonban nem jó a pesszimista embernek, mert sótlan élete nagy részében boldogtalan - még akkor is, ha igaza van.

A fenti mondás csak amiatt jutott eszembe, mert én, szerencsére tévedtem. És a kellemes csalódás arra ébresztett rá, hogy csupán saját magunk szivatása a pesszimizmus. Már előre rossz kedvünk lesz attól, amely rossz még be sem következett.

Jó, azt továbbra is fenn tartom, hogy a kellemes csalódás józan körülmények között feltehetően nem következett volna be. De a skizofrén ír világnak ezúttal a stikkesebb és mókásabb felét élvezhettem - legalább egy hétvége erejéig! Csodákból már kinőttem, hétfőn feltehetően minden visszakerül a szürke-szokott kerékvágásba! De ez mit sem von le annak értékéből, hogy a szombati 24h jóformán csak rólam szólt, éjféltől, éjfélig! Éjjel-nappali b'day! To me!

Ezt az Ég ajándékénak tekintem, és hálát is adtam érte. A wexfordi utolsó cég által támogatott búcsú Social Club hétvége sokkal inkább szólt a jelen élvezetéről, mint a búcsúról! Hirtelen sokasodó éveim száma is feledésbe merült... de csak a számuk. A napja erősen emlékezetembe vésődött, mivel kedves, alkohollal átitatott kollegáim kb. fél órás időközönként kívántak very happy b'dayt! Lányos zavaromat már csak az tetézte, amikor az étteremben vacsorához rendelt desszertemet (echte jó cheesecake) egy szál gyertyával és csokiöntetből hímzett-mázolt felirattal ékesítették. Mindemellé teljes hangerővel előadott nótát is kaptam az ittasan mindig barátságos, laza, kedves és közvetlen ír kollegáktól. Meg tapsot, meg figyelmet. Én az év maradék napjaiban ez utóbbival is tökéletesen boldog lennék...

Az est megkoronázásaként még egy dalt is küldtek nekem a hotel pub részében muzsikáló zenészekkel. Itt már fokozhatatlan volt a zavarom, de szerencsére az én testemben is megemelkedett alkoholszint megakadályozta, hogy minden vérem az arcomba toluljon e nemes gesztus hallatára. A pír helyett csupán mosoly ült a arcomra, és mindazoknak megköszönve, akik boldognak kívánták ezt a napomat, hálásan üzenem, hogy mind a 24 óra kiváló boldogságban telt. Thanks.

De hol is? A helyszín Wexford. Dublintól kb. 150 km-re délre. (Igen, a megyében jártam már télen, a névadó városban csak most.) Két óra alatt "lazán" lefutható távolság - autóval. A 100-as tábla olykori, forgalmi viszonyoktól függő átértelmezésével! Khm. Az utat először hegyek, majd legelők, majd wexfordi eperárusok szegélyezik! Nem olcsó, de annál édesebb a portékájuk - nyilván nem ellenállhattam a piros gyümölcsnek éppen e hétvégén. Csak két dolgot sajnáltam: a tejszínhab hiányát, és hogy nem többet vettem. Mert ez nem a szupermarketben akciósan kapható, 5x lefagyasztott, több ezer km-ről importált, piros SZOBI szörppel színezett, designos, epernek álcázott, szilárd halmazállapotú (v)ízetlen EU termék volt. Hanem, mint neve is utal rá: EPER.

Belekóstolván, ratatouille-i fordulatokat idézve - azonnal visszakerültem a vidéki nagyszülői házba, ahol nagypapám porcukros és/ vagy tejszínhabos eperrel kényeztetett nyaranta! Könnycsepp szökik szemembe - a nosztalgia kellemes emlékétől, meg attól, hogy ilyen "öreg" lettem, hogy már az emlékektől könny szökik a szemembe.

No mindegy! A helyszín pontosabban: Talbot Hotel. Ez volt a központi bázis, az éléskamra, valamint az italkút. Ahol étellel, itallal, és jókedvvel tankoltunk fel. Ki-ki a maga arányában.

A 4 csillagos szállóban péntek este egy esküvő is zajlott - amire liftes úti társam kedvesen meg is hívott a földszint és a negyedik között, mondván egy 200 fős lagziban egy már nem oszt, nem szoroz. Kár, hogy később már nem láttam viszont az alkalmi "jegyárust", ezért a kapott "vouchert" sem tudtam miként érvényesíteni.

Helyette maradt a cseppet sem kellemetlen kollegális társaság, a pub, meg egy wexfordi night club. Sok tánccal, kacajjal... valamint, a helyzetből adódóan, folyékony kenyérrel és vizzel átitava.

Nem is hinné az ember milyen nehéz a másnap reggel 10-ig elérhető svédasztalos reggelit nem lekésni! Pedig így van. Szobatársam ébresztésének köszönhetően nem buktam be a full Irish breakfast-öt, amire enyhén fogalmazva sem esett jól fél óra múlva az ajándék gyanánt felajánlott fagyi - a reggelit követő "fedezd fel Wexfordot" sétánk keretében.

De hát csak nem utasíthattam vissza!

Ezt már csak tetézte a kora délutáni barbecue party - a beachen. Egyszerhasználatos, 3 eurós grill-parázson. Abszolút praktikus.

És mennyire hatalmas élmény már tengerparton sütögetni! Igazi b'day flash!

No, ez volt a nap (egyik) fénypontja! Fürödtem az ír tengerben. Pontosabban térdig vizes lettem benne.

Különbség, de ez is nagy szó! Arra egyértelműen jó volt, hogy megállapítsam: annyira nem is hideg az a víz! Igazából csak a nap és szél esetlegessége, valamint ezek esővel vegyített kombinációja miatt nem beszélhetünk észak-mediterráni fürdőparadicsomról.

Mert amúgy, minden adott -lenne - hozzá. És a legjobb: garantáltan zsúfolás mentes övezet.

Éhes tehát garantáltan nem voltam már a végére, a többiek szomjasak se. Ne kérdezzétek, hogy lehet délben újra inni a napon a parton, alig pár órával azt követően, hogy hajnalban abba hagyták, de lehet. Kis happy b'day-es környezetbarát papírpohárból, amelyet egyesek a lábáztatós projekt erejéig sem eresztettek ki kezeik közül. Még a végén kiszáradnak, mint a partra vetett szivacsok, vagy óriás rákok. És az a "finom" tenger"illat"... wow!

A hotelbe visszatérve folytatódott a tankolás - én jól elvoltam egy pohár borral az egész vacsora erejéig. Mert aztán az is volt. 3 fogásos és isteni finom. Minden elemében kiválóan passzolt a happy birthday-be...