Irsettler – wetter

Már értem, hogy az angolszász országokban miért kedvelt társalgási téma az időjárás. Azért, mert van miről beszélni. Számtalan vicces és kevésbé vicces történet alapja, oka, bűnbakja. Ha Magyarországon valaki megkérdezi, milyen az idő: az ember kinéz az ablakon, és azt mondja: kb. 15 fok, borús, esik. Ezzel a téma le is van zárva. Nincs mit firtatni tovább.
Nem úgy az íreknél: talán ez az ötperces dolog kissé el van túlozva, mert olykor tíz perc is eltelik, míg változik az idő. Vagy akár tizenöt. A változás pedig jelenthet: esőt a szikrázó napsütésből, szélvihart a lágy fuvallatból, vagy derült égboltot az özönvíz szerű esőzésből. Jelenthet szórványos, szitáló esőt, ködöt, szivárványt, havas esőt, és ezek variációt – egy adott napon. És ez megmagyarázza, miért van rövid nadrág a kocogón, miért tolnak babakocsit békésen a vasárnapi apukák a szélviharban, miért teniszeznek egy szál rövidujjúban az esőben, és úsznak a tengerben mikor én széldzsekiben fázom. Nem, nem azért mert bolondok, vagy netán részegek. Na jó, egy kicsit természetüknél fogva hibbantak, de ez csak egy része az egésznek.
Ad1: ha arra várnának, hogy (tartósan) jó idő legyen, ott tölthetnék a lakásba bezárva az egész kis életüket.
Ad2: elképzelhető, hogy amikor játszani, sétálni, úszni (?) kezdtek, azaz 10-15 perce, még éppen szép idő volt.

Hiába, nehezen lehet ehhez a szeszélyes időhöz megfelelően alkalmazkodni, ezért mintha már le is mondtak volna róla. Már meg se próbálják. (Feltételezem, ezért megy többségüknél ezerrel az ablaktörlő lapát akkor is, ha alig szemerkél egy kis eső… vagy csak nem tudják, hogy van fokozatkapcsoló rajta? Itt kész megváltás lehet az esőérzékelős ablaktörlő!)
Kis esőbe persze még senki nem halt bele… Abba nem: de 100-140 km/órás szélviharba már igen. Merthogy múlt hétvégén napsütésre ébredtem, gondoltam: bármi is volt a tervezett program (véletlen épp nem volt), most muszáj kihasználni a szép időt. Mire összeszedtem magam (20 perc), már éppen kezdett borulni, mire leértem a tengerpartra (10 perc), már kissé a szél is feltámadt. Fél km után szemerkélni kezdett az eső, de makacsságom nem hagyta, hogy megfutamodjak. Sétálni jöttem, csak azért is sétálni fogok… mert eldöntöttem. Kétszer majdnem visszafordultam, tartván az esőtől, de a kisördög duruzsolt a fülembe, hogy nem adhatod fel a cél előtt. Tudom, ez egy alapvető hibám (egy korzikai hegyi túra alkalmával is majdnem ráfáztunk, mert eltökéltem, hogy márpedig most kirándulunk… de meg is lett a következménye), viszont az életben már sok mindenhez hozzásegített ez a fajta kitartás és akaraterő. Nem adom fel egykönnyen, ha eltökéltem valamit. És ez a valami aznap a séta volt. Legyalogoltam a szokásos Malahide – Portmarnock távot, mikor éppen elkezdett szakadni az eső. Fedezékbe húzodva vártam (értsd: szemléltem a háborgó tengert), hogy csillapodjon kissé, mert még ugye visszafele is meg kell tennem az utat az autóig. Határozottan jobb időt futottam hazafele… érdekes. Bizonyított tény, ha megfelelő a motiváció, az ember sok mindenre képes.
Nem áztam meg, ellenben hallottam a hírekben, hogy komoly vihar közeleg, mindenki jobban jár, ha fedezékbe vonul. Így én is hazakullogtam (vezettem), és befészkeltem magam a kandalló elé, a kis laptopommal. Innen csak fültanúja lehettem az orkán erejű szélnek (ezúttal túlélte a Sky) – szerencsére, majd szemtanúja a következményének: hódara, jégkása, zúzmara borította a tetőablakot … az autót, és a hátsó gyepet. Havazott? Durva… Csodák csodája? Bizonyára valami északi jeges áramlat eredménye. A gonosz északi boszorkányé…. A hű-hó gyorsan köddé vált (ez nem vicc…épp csak meg tudtam örökíteni az utókornak), viszont a környéken lévő parkban (ahova ebédszünetben szoktam kiszökni egy gyors sétára, amennyiben bentről reményt látok pár perces napsütésre) kidőlt fák, és vízzel eláraszott területek még hetek múlva is őrizték a kivételes ítéletidő nyomát. Nem kapkodták el a rendbe tételt.

A vicces az, hogy pár napra rá, éppen mielőtt mentünk volna a reptérre valóban havazott: igazi nagy pelyhekben hullott alá a fehér hópihék özöne… legalább 10 percig… Aztán sajnos havasesővé szelídült, mivel a hőmérséklet inkább pozitívba hajlott, az meg ugye nem kedvez a hóembereknek… A jelenség oly ritka errefelé, hogy több kollegám is ránk ijesztett: törlik a járatunkat, mert nincs mivel eltakarítaniuk a jeget és a havat a kifutópályáról. Az első ilyen beszóláson még nevettem, a másodikon mosolyogtam, aztán a harmadik után kezdett gyanús lenni, hogy némi valóságalapja lehet a dolognak. Szerencsére azonban a hó, a 10-perces elv alapján, ahogy jött, úgy ment, és nagyjából nyoma sem maradt, mire túlestünk a check-in-en. Sem cancelled, sem delayed felirat nem díszelgett az Aerlingus párizsi járatszáma mellett, ezért csak rövid ideig élvezhettük a dublini airport hangulatos ír pubjának (nem vicc) helyi söreit – no meg Mr. President Obama beiktatási népünnepélyét. Live on CNN, or BBC, whatever… Mondanom sem kell a reptéri pub is fullon pörgött. Már meg sem lep.


HIR-es-et

Az íreknél nem divat meghívni egymást vendégségbe. Ez már több forrásból megerősítést nyert számomra. Meg a cipőjüket sem divat levenni, ha belépnek egy házba, vagy vendégségben vannak (de ugye ez ritkán esik meg). Udvariatlanság levenni. Az „European”, ahogy hallottam. Nyugodtan össze lehet mindent járkálni a kintről behozott esős-szutykos utcai topánkával. Illetlenség nem így tenni…
Nyilvánvalóan több előnye is van a le nem vetett cipőnek: nem érezni a lábszagot, nem látszik a lyukas zokni, valamint nem szükséges vendégpapucsokat betárazni sem, amiket úgyis oly ritkán használ az ember (mivel nem divat a vendégség), és csak a helyet foglalják.

Mondjuk érthető: ott van nekik a pub, minek menjenek egymáshoz, ha beszélgetni úgyse akarnak / tudnak (!) miről (tehát nem okoz nekik problémát a hangzavar), és ott legalább kétszer annyit költhetnek alkoholra, mint egyébként. Hozzáteszem: egyébként így is legalább kétszer annyit költenek el rá, mint „európai” honfitársaik, a kontinensről.
Kb. ennyit tudnak arról, ami a Szigetükön kívül történt, történik. Sokszor még arról se tudnak semmit. Az írek többsége „so ignorant”. A tudatlan nem feltétlen megfelelő fordítás erre, mert nem fejezi ki eléggé, hogy tudatlanságukat leplezni se akarják / tudják (!), feltéve, hogy egyáltalán tudatában vannak. Változtatni nem igen kívánnak rajta, és érdeklődési körük a pubkultúrában kimerül. Gyakran még a saját történelmükkel sincsenek tisztában (és itt nem évszámokról beszélek), sőt azzal sem, hogy hívják a jelenlegi elnöküket.
Ezek után az Európai Unió alkotmányjavaslatával kapcsolatban kifejtett, megszavazott „Irish no” felvet néhány kérdést: kik és mi alapján döntöttek? Két Guinness és egy Heineken vezetett el idáig? Vagy három? Döbbenet.

Amúgy az ír sajtó kivételes lenyomata és tükre az írek érdeklődési körének. A szokásos napilapok mellett (mint Irish Times, (Sunday) Independent - ideértve a sportrovatot, ami természetesen nagyobb teret kap, mint az egyéb aktualitások), a brit és ír bulvársajtó, női magazin széles skálája megtalálható, minden méretben, színben, szagban. Meg esetleg egy autós magazin. Vagy kettő. De akkor a másik tuti brit, nem ír. És az is inkább Car guide (a kapható modellek tételes listája árrakkal, lóerőkkel), mintsem tartalmas, tesztekkel, cikkekkel tarkított magazin. Ezen felül láttam egy féle dekor magazint és egy másik féle, valami kertész vagy hobbi, nem is tudom milyen újságot.

Azt gondolom: ez több, mint árulkodó jel. Sajnos. Igazából újságos bódéjuk, boltjuk sincs, csak 1-1 pult a helyi szupermarketben. Ezért Párizsban, mint egy kegyetlenül kiéheztetett kuyta vetettem rá magam a reptéri Relay-re. És bevásároltam: adott témában legalább 4-5 féle sajtótermékből választhattam. L’embarras du choix. 20 euróm bánta, de elégedett mosollyal távoztam a boltból.


Természetesen jogos váddal illetne az, ki szememre vetné, hogy mindig szapulom az íreket. Nem gonoszságból teszem, csak vannak dolgaik, melyek nekem nem természetesek, nem a megszokottak. Persze ettől még nem feltétlen rosszak, csak mások. És van, amiben kifejezetten előnyükre azok.

A fegyelmezett sorban állás mellett, melyet példamutatóan űznek, például szabadon hagyják a mozgássérült helyeket, a forgalom elől elzárt úttestet, és nem állnak be a kereszteződésbe, ha forgalmi dugó van. Akkor sem. Igaz, mindenhol aszfaltra festett sárgacsíkok emlékeztetik őket erre, ahol szükséges, de ettől még megtehetnék. De nem teszik. Érdekes. Pedig náluk se áll minden bokorban rendőr. Sőt. Ezt eltanulhatnánk.
Meg azt is, hogyan kell tisztán, rendezetten tartani a környezetet. A pázsitot. Ez utóbbi tényleg szöget ütött a fejembe múltkori sétám alkalmával. Hatalmas füves területek szegélyezik a partokat, díszitik a parkokat, és soha nem láttam egy fűnyírót sem… ugyanakkor kétméteres gazt sem láttam még sehol. Hogy mikor ápolják, fogalmam sincs…. De karbantartják a közterületeket. Graffitit is csak Belfastban láttam, esetleg a görkori park falán, és a buszmegállók üvege, valamint a padok lécei is megvannak… épségben, tisztán. Pedig ők se tartottak itt 20 éve. Ők se itt tartottak.
Persze, most itt is megy a panaszáradat, hogy recesszió így meg úgy (és valóban, több cég kezdeményezett már tömeges létszámleépítést), de amíg a pubok és a shopping mall-ok tömve vannak, addig ez félig-meddig „vaklárma”.

Igen, autót nem adunk el. 70%-ot zuhant a piac a tavaly januárihoz képest, de ennek egyik jelentős oka az erős euró, mivel nagyjából 1-1 arányban váltják a fontot, és aki teheti, Észak-Írországba megy autót venni. Szomorú, de akad olyan észak-ír kereskedés, aki nem elég, hogy itt reklámoz nálunk, de közvetlen megkeresi az ír kereskedéseket, és flotta kedvezménnyel kínál nekik új autókat. Persze szabad verseny van, de azt hiszem, a következő előrejelzésekben a tervezett ír eladások felét UK kontójához kell majd csapni. Nesze neked EU!

Ami még szintén pozitiv: hivatali ügyintézés időtartama, pl. EU-s TB kártya… 2 perc alatt ok. Lazaságuknak ez az előnye: én több tucat fénymásolattal, eredeti példánnyal felszerelkezve vágtam neki a bürotúrának, de ez felesleges előkészületnek bizonyult. Igaz, csak második nekifutásra jutottam be az igen kétes kinézetű, külvárosi épülettömbbe: első alkalommal ugyanis ebéidőben mentem. Mikor máskor menjek, én is csak olyankor tudok. Természetesen akkor zárva voltak. Ebédeltek ugyanis. Ügyfél fogadás:reggel 9 és 12 h30, valamint 14h és 17 h között. Azaz from 2 to 5 p.m.
Másodjára ezért, mikor delet ütött az óra, már ott voltam. A kitöltött papírral azonban, mivel nekem SOS-ben is kellett valamiféle igazolás (a párizsi út miatt) arról, hogy rendes dolgozó - adózó állampolgár módjára fizetek adót, egy másik helyre is átküldtek. Na mondom, sose érek vissza dolgozni. A másik hely földrajzi ismérveit, térképszerű pontossággal a hölgy igen készségesen elmagyarázta, többször is. Szinte csak GPS koordinátákat nem adott. Ennek következtében elsőre odataláltam: kb. 1000 méterre, azaz autóval 2 percre találtatott. Az irodában senki nem volt. Csak két munkatárs. Ezért sorszámot sem volt szükséges húznom, és saját magammal se kellett sorban állnom, vitatkozva, hogy ki érkezett hamarabb. Ellenben fél perc alatt végeztem: a hölgy kissé unottan ránézett a kitöltött papírkára, odabigyesztette az aláírását és a pecsétet, majd közölte, hogy ennyi volt. Szinte győzködni akartam, hogy legalább a személyimet kérje el, de hajthatatlan volt, hogy rendben vagyunk. Hát feladtam. Összeségében kb. fél óra alatt jártam meg ezt a kört, oda-vissza úttal együtt. Szeretem, mikor ilyen flottul mennek a dolgok.

Nem úgy, mint egy francai kollegának, aki hónapok óta próbál olcsó, de megbízható és korszerű internetet beköttetni a lakásába. Több csúfos próbálkozás után derült ki számára, hogy az eredetileg általa preferált szolgáltató, amely azzal az ürüggyel dobta vissza az ő kérelmét, hogy abban a körzetben nem szolgáltatnak, nemhogy a körzetben, de konkrétan a szomszédainál is szolgáltat. Mikor erre felhívta az Customer sevice figyelmét, ott azzal érveltek, hogy már pedig a szomszédai nem ott laknak, ahol ő. Ezt egy pillanatra ő se hitte el, de kiderült, a rendszerben a szomszédoknak állítólag más cím van megadva, mint amit ő regisztrált, így aztán a 2 méterrel arrébb lakó szomszédnak jár a net, neki meg nem. Azt tanácsolták, próbálja meg kideríteni a szomszédoktól, hol is lakik ő valójában. Nonszensz. Mindenesetre figyelemre méltó a potenciális ügyfelek irányába tanúsított hozzáállásuk. Ez így, ilyen recessziós időkben még keményebb. El se hiszem, hogy még az Ügyfél könyörög: hadd vehesse meg a szolgáltatásukat! Hát feje tetejére állt ez a világ?