hIRolvasó
Aktuális híreinket hallják.
Vettem olvasólámpát. Mert az nem tartozott a szoba széria-felszereltségéhez. Már régóta terveztem, de mindig elmaradt. S. ugyan adott kölcsön egy hordozható, behajtható, utazó-olvasó-zseblámpácskát, ami úgy néz ki mint egy vaskosabb, kinyitható nyakkendőtű, és a könyv lapjaira csiptetve tölti be fényforrás funkcióját. Mondanom sem kell, nem túl szerencsés megoldás, mert minden egyes oldal-váltás lámpacserével is jár, szóval eléggé rontja nem csak a szemet, de az olvasás élményének minőségét is. Én meg szeretek ágyba bebújva olvasgatni esténként… bár élvezeti értékét a szobámban rendületlenül uralkodó, barátinak csak jó indulattal nevezhető átlaghőmérsékelet is igen csökkenti.
Sebaj, megtanultam paplan alatt úgy olvasni, hogy csak a könyv éppen aktuális oldala és az orrom hegye látszik ki...
Különben is: új év, új lámpa. Azt hiszem nem visz csődbe a maga 7 eurós fogyasztói árával. Talán azt az időt kibírja, amíg itt vagyok. Nyilván Made in China. Persze ehhez a borsos árhoz hozzájön még a GE izzó is, 60W, a maga 3 eurójával. Ez nem madeinchina. Ez madeinhungary. Remek. Eljöttem Írországba, hogy magyar izzót vegyek a kínai lámpámba. Ez ám a multiglobalizáció.
Amúgy más magyar termékkel még nem találkoztam – jó, a magyar boltban nyilván van, de ott még nem jártam. Persze a paprika gyanúsan figyel a szupermarketek polcairól, de ott származási helyként csak EU van a legtöbb esetben feltüntetve. Nem is baj, így könnyebben átvészeli az imázsunk az esetleges paprikabotrányokat!
Magyar bort például még nem láttam. Legutóbb mézet sem, bár két kört futottam a boltban miatta. Mindegy, otthonról hoztam. Mindkettőt. Az a legbiztosabb.
Közlekedési információink: véget értek az ünnepek, ismét gőzerővel indulhatnak az útfelújítások. Éljen, éljen Road Work! Ebből máris két vicces sztori kerekedett – persze csak utólag nevetek igazán rajta, akkor inkább hitetlenül bosszús röhej tört rám. Tudni illik, hogy a lakás-otthon távolság nem több, mint 10 km. Szinte nyílegyenes úton kell végigmenni, melynek harmóniájába csak néhány lámpa és, természetesen, pár körforgalom rondít bele. Viszont ismét sikerült az utolsó 1 km-en feltúrniuk az utat, ennek következtében az utolsó szakaszon egy sávra szűkül a forgalom, és váltakozva engedik a két irányból.
Kérdés: Hogyan tegyünk meg alig 10km-t háromnegyed óra alatt?
Válasz: A) kerékpáron, B) Budapesten, C) Dublinban. Mindhárom válasz helyes.
Én ez utóbbiba futottam most bele. Az említett lámpás szakaszon ugyanis én voltam a 2. a sorban, egy Dublinbus mögött. 10 perc után kezdett gyanús lenni, hogy szembe se jönnek, mi is állunk, mi a szösz van, aztán megint jöttek szembe… Persze a busz miatt én nem láttam a lámpát…. Végül negyed óra után eszébe jutott kirakni a vészvillogót… lerobbant. Remek. Még jó, hogy csak néhány sávelválasztó fényvisszaverő bólyát kellett arrébb tennem, és így ki tudtam kerülni… életem kockáztatásával… na jó, nem. De vicces volt. Különösen a mögöttem lévő autóban ülő pasas szórakozott remekül, aki ki nem szállt volna, hogy segítsen, viszont kitartóan mosolygott.
Ugyanezt az útlezárást ma reggel is megjártam. Ezúttal munkába menet. 2-3 km-es dugó alakult ki, ezért úgy döntöttem, fogom magam, és az utolsó körforgalomnál ráhajtok az autópályára, majd az elsőnél visszajövök, így kikerülöm a problémás útszakaszt. Persze megint eltévedtem. Természetesen önhibámon kívül, de mégis szégyen. Mert a navigáció a kesztyűtartóban figyelt, kikapcsolva. A forgalom hevében nem tudtam időben aktiválni, így szerencsésen, megérzésemre nem hallgatva kihajtottam az első kihajtón – ahol nem kellett volna…. Mert a második a helyes megoldás. Hiába, nem erről szoktam bejárni, de mégis kínos, hogy nem találok a munkahelyemre 2 hónap után. Mindegy, így ismer meg az ember sok-sok menekülő utat… Aztán félrehúzódtam, beállítottam a SatNav-ot (ahogy itt híják), és hajrá. Sikerült tartani a 45 perces rekordot…
Nem is tudom mit kezdenék navigáció nélkül?! Valószínű maradna a jól bevált, ősrégi térkép. Csak akkor másfél óráig tartott volna kikeveredni…
Színes híreink következnek: áramszünet okozott vidám perceket Észak-Dublinban. Leálltal a gépek (kivéve laptop, ameddig az aksi bírta), a hálózat, az internet, nekem még a telefon se működött. A percek aztán egy órává nemesedtek, a vidámság pedig tetőfokára hágott.
Mivel már szürkült, és nyugati ablaka nem mindenkinek van, sőt ablaka se, ezért sokan a sötét konyhában kávéztak, örömködtek, mulatták-múlatták az időt. A meghitt pillanatokba csak ritkán rondított bele teljes hangerővel a vészcsengő, hiú „reményt„ adva, hogy visszatér az áram és a munka, de az is csak pár kellemtlen perc erejéig. Aztán ismét elhalt a pislákoló fényekkel együtt. Persze haza nem mehettünk, mert még nem volt teljesen sötét, és különben is…
Már éppen mindenkiben feléledt a remény, hogy fél órán belül teljes sötétség köszönöt ránk, amikor visszatért az áram, és az Élet is a rendes kerékvágásba. Halleluja!
Vettem olvasólámpát. Mert az nem tartozott a szoba széria-felszereltségéhez. Már régóta terveztem, de mindig elmaradt. S. ugyan adott kölcsön egy hordozható, behajtható, utazó-olvasó-zseblámpácskát, ami úgy néz ki mint egy vaskosabb, kinyitható nyakkendőtű, és a könyv lapjaira csiptetve tölti be fényforrás funkcióját. Mondanom sem kell, nem túl szerencsés megoldás, mert minden egyes oldal-váltás lámpacserével is jár, szóval eléggé rontja nem csak a szemet, de az olvasás élményének minőségét is. Én meg szeretek ágyba bebújva olvasgatni esténként… bár élvezeti értékét a szobámban rendületlenül uralkodó, barátinak csak jó indulattal nevezhető átlaghőmérsékelet is igen csökkenti.
Sebaj, megtanultam paplan alatt úgy olvasni, hogy csak a könyv éppen aktuális oldala és az orrom hegye látszik ki...
Különben is: új év, új lámpa. Azt hiszem nem visz csődbe a maga 7 eurós fogyasztói árával. Talán azt az időt kibírja, amíg itt vagyok. Nyilván Made in China. Persze ehhez a borsos árhoz hozzájön még a GE izzó is, 60W, a maga 3 eurójával. Ez nem madeinchina. Ez madeinhungary. Remek. Eljöttem Írországba, hogy magyar izzót vegyek a kínai lámpámba. Ez ám a multiglobalizáció.
Amúgy más magyar termékkel még nem találkoztam – jó, a magyar boltban nyilván van, de ott még nem jártam. Persze a paprika gyanúsan figyel a szupermarketek polcairól, de ott származási helyként csak EU van a legtöbb esetben feltüntetve. Nem is baj, így könnyebben átvészeli az imázsunk az esetleges paprikabotrányokat!
Magyar bort például még nem láttam. Legutóbb mézet sem, bár két kört futottam a boltban miatta. Mindegy, otthonról hoztam. Mindkettőt. Az a legbiztosabb.
Közlekedési információink: véget értek az ünnepek, ismét gőzerővel indulhatnak az útfelújítások. Éljen, éljen Road Work! Ebből máris két vicces sztori kerekedett – persze csak utólag nevetek igazán rajta, akkor inkább hitetlenül bosszús röhej tört rám. Tudni illik, hogy a lakás-otthon távolság nem több, mint 10 km. Szinte nyílegyenes úton kell végigmenni, melynek harmóniájába csak néhány lámpa és, természetesen, pár körforgalom rondít bele. Viszont ismét sikerült az utolsó 1 km-en feltúrniuk az utat, ennek következtében az utolsó szakaszon egy sávra szűkül a forgalom, és váltakozva engedik a két irányból.
Kérdés: Hogyan tegyünk meg alig 10km-t háromnegyed óra alatt?
Válasz: A) kerékpáron, B) Budapesten, C) Dublinban. Mindhárom válasz helyes.
Én ez utóbbiba futottam most bele. Az említett lámpás szakaszon ugyanis én voltam a 2. a sorban, egy Dublinbus mögött. 10 perc után kezdett gyanús lenni, hogy szembe se jönnek, mi is állunk, mi a szösz van, aztán megint jöttek szembe… Persze a busz miatt én nem láttam a lámpát…. Végül negyed óra után eszébe jutott kirakni a vészvillogót… lerobbant. Remek. Még jó, hogy csak néhány sávelválasztó fényvisszaverő bólyát kellett arrébb tennem, és így ki tudtam kerülni… életem kockáztatásával… na jó, nem. De vicces volt. Különösen a mögöttem lévő autóban ülő pasas szórakozott remekül, aki ki nem szállt volna, hogy segítsen, viszont kitartóan mosolygott.
Ugyanezt az útlezárást ma reggel is megjártam. Ezúttal munkába menet. 2-3 km-es dugó alakult ki, ezért úgy döntöttem, fogom magam, és az utolsó körforgalomnál ráhajtok az autópályára, majd az elsőnél visszajövök, így kikerülöm a problémás útszakaszt. Persze megint eltévedtem. Természetesen önhibámon kívül, de mégis szégyen. Mert a navigáció a kesztyűtartóban figyelt, kikapcsolva. A forgalom hevében nem tudtam időben aktiválni, így szerencsésen, megérzésemre nem hallgatva kihajtottam az első kihajtón – ahol nem kellett volna…. Mert a második a helyes megoldás. Hiába, nem erről szoktam bejárni, de mégis kínos, hogy nem találok a munkahelyemre 2 hónap után. Mindegy, így ismer meg az ember sok-sok menekülő utat… Aztán félrehúzódtam, beállítottam a SatNav-ot (ahogy itt híják), és hajrá. Sikerült tartani a 45 perces rekordot…
Nem is tudom mit kezdenék navigáció nélkül?! Valószínű maradna a jól bevált, ősrégi térkép. Csak akkor másfél óráig tartott volna kikeveredni…
Színes híreink következnek: áramszünet okozott vidám perceket Észak-Dublinban. Leálltal a gépek (kivéve laptop, ameddig az aksi bírta), a hálózat, az internet, nekem még a telefon se működött. A percek aztán egy órává nemesedtek, a vidámság pedig tetőfokára hágott.
Mivel már szürkült, és nyugati ablaka nem mindenkinek van, sőt ablaka se, ezért sokan a sötét konyhában kávéztak, örömködtek, mulatták-múlatták az időt. A meghitt pillanatokba csak ritkán rondított bele teljes hangerővel a vészcsengő, hiú „reményt„ adva, hogy visszatér az áram és a munka, de az is csak pár kellemtlen perc erejéig. Aztán ismét elhalt a pislákoló fényekkel együtt. Persze haza nem mehettünk, mert még nem volt teljesen sötét, és különben is…
Már éppen mindenkiben feléledt a remény, hogy fél órán belül teljes sötétség köszönöt ránk, amikor visszatért az áram, és az Élet is a rendes kerékvágásba. Halleluja!
Mégse mehettünk haza idő előtt. Pedig már épp beleéltem magam…
És most az időjárásról: ma végre használhattam az újdonsült jégkaparómat! Ismét fagyott. Jelenleg -4-5 körül lehet odakinn, ami persze nyomába se érhet a -10-15-nek, de itt hideg. Eső nincs már napok óta, aminek nem örülök, mert lassan le kéne mosni valahogy az autót. Az ablakmosó folyadék is elfogyott, szóval igen, ráférne egy alapos szélvédő mosás is. Essssss!
Holnap megpróbálok utántölteni. Talán sikerül megoldani, bár még sose csináltam. Mindig volt egy férfi a háznál, aki az ilyen komoly műszaki tudást igénylő hadműveleteket megoldotta. Hát most nincs. Sebaj. Mindig tanul az ember.
Holnap például előre bekapcsolom a navigációt, ha munkába indulok! :)
Megjegyzések