New Year, Old Life

Az életben néha nem árt egy-egy nagytakarítás.

Elbúcsúzni attól, ami elmúlt, kidobni, amire nincs szükség, lezárni, ami függőben, vagy ha nem megy, túllépni rajta és végképp elfelejteni. Közhely, de a rendben könnyebben megtaláljuk, ami fontos, használható, szükséges  - és így persze önmagunkat is.

Az, hogy a szobám még mindig nélkülözi a padlószőnyeget, ellenben dohos illatban továbbra is gazdag egy tény csupán. Nem katasztrófa, hiszen minden éjjel meleg ágyban hajtom nyugovóra a fejem. Csak egy szinttel feljebb. Nézőpont kérdése. Nekem ettől még jó dolgom van.

Igazából rengeteg előnye van ennek az apró karácsonyi csőtörésnek: közelebb van a fürdő, kevésbé huzatos a szoba (a kevésbé fontos szó, mert huzat itt is van, csak nem az ablak, hanem a padlás felnyíló irányából), több kalóriát égetek a gyakoribbl lépcsőzés által (feltéve, hogy a napi kettő alkalom helyetti négy bármit számít), kevesebb a lakbér, rendszereztem végre dobozokba menekített ingóságaimat, selejteztem rég elfeledett és teljesen felesleges kacatokat (csak a fantázia szab határt annak, hogy mi mindenre bukkanhat az ember ilyenkor) és megállapítottam, hogy már most túl sok mindent halmoztam fel az elmúlt két év során ahhoz, hogy egy bőrőndben és egy kézipoggyászban hazavihessem - mint ahogy anno érkeztem... Jól jön majd az irfutár.

Lakótársam pl. érdeklődve kérdezte, hogy vajon gyertya-boltot szándékozom-e nyitni a következő életemben? Egészen addig nem értettem a kérdését, amíg rá nem döbbentem, hogy egy méretes tároló dobozt töltenek meg a szobában egyenletesen eloszlatott különféle mécseseim, gyertyáim, tartóik. Mindenkinek van gyengéje...

Addig tehát nem mehetek haza, amíg a gyertyák csonkig nem égnek - Márai után szabadon.

Mert mikor is megyek haza? - merül fel oly sokakban a kérdés. Az új év - sokaknak sajnos - nem hozott új iránymutatást... eddig. Szóval a válaszom továbbra is egy határozott "nem tudom". Nem bocsátkozom részletekbe okokról és miértekről, maradjunk annyiban, hogy mindkét oldalon sorakozik számos érv. Ha egyértelmű lenne a döntés, már döntöttem volna. (Kérdés: naivitás-e azt gondolni, hogy egy efféle döntés valaha is egyértelmű lesz?) Mondjuk úgy, stand by üzemmódra kapcsoltam a hazatérés kérdését illetően. Nem vagyok arról meggyőződve, egyelőre, hogy a visszatelepülést követő eufórikus x hónap után (végre végre otthon, család - minusz egy Tokióba szakadt tesó - barátok - mínusz a párkapcsolatban és családban lévők -, huzat mentes, meleg lakás - on my own! - kontinentális éghajlat - annak minden előnyével és hátrányával - , kultúrális élet, gazdag építészet - mégha szürke is, stbstb.) nem bújna ismét belém a kalandvágyó kisördög, és pusmogna annyit, hogy az előbb felsoroltak újfent nem adnának boldog megnyugvást.

Meg ugye itt is van sok minden, ami tetszik, és nem csak a tenger - a legnagyobb hátránya azonban az, hogy nem oszthatom éppen azokkal, akik szívemnek fontosak. De bizonyára lesz olyan, ami hiányozni fog, ha egyszer búcsút intek a Smaragzöld Szigetnek.

Egyelőre annyi a munkám, hogy nem igazán érek rá elmerülni az érvek tanulmányozásában és sorrendiség felállításán. Ugyanakkor, talán a rövid és szürke nappalok, a mindennapos eső és szél miatt, gyakran a fülembe cseng egy kamaszkoromban felkapott gyermek-musical, a híres Móricz-regény a Légy jó mindhalálig egyik színpadi változatának egy betétdala:

Fáj, ha magad vagy, és nincs kihez szólj
Nagy-nagy tüzet raksz, és mégis fázol
De lásd a szívek melegében, könnyű dacolni a téllel
Ott, hol szeretnek, ott sosincs hidegség.


Télből tavasz lesz egy pillantástól,
Jön egy boldog perc és elvarázsol.
És így a szívek melegében könnyű megférni a téllel,
Künn a szél süvít, de hozzád el nem ér.

Bármily nehéz súly a szegénység
Ketten elbírhatják, van kit félts,
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

Kell egy kicsiny pont a nagyvilágból,
Melyhez hű maradsz, járhatsz bárhol.
Hisz ott a szívek melegében tőled, s tőle szépül minden,
Rossz vagy jó a sors, te mindig visszatérsz.

Bármily nehéz súly a szegénység,
Ketten elbírhatják, van kit félts
De ha nincsen egy társ, mit ér a gazdagság.
Legyen minden ujjadon gyémánt, fizesd szolgák hadát,
Semmi nincs, ami pótolhatná egy lélek jóságát!

Olyan ez, mint egy Walt Disney rajzfilm: gyerekként és felnőttként is élvezzük, de egészen más szemmel nézzük, és mást is üzen számunkra.

Vannak dolgok, amiket a saját bőrünkön kell megtapasztalnunk ahhoz, hogy megértsük. Nem azért, mert hitetlenek és értetlenek, no meg éretlenek vagyunk gyerekként - hanem azért, mert szárnyaló vágyaink kuszasága és ártatlan naivitásunk nem teszik lehetővé, hogy a tündérmese mögött meglássuk a gyakran zord valóságot. Vagy éppen ellenkezőleg? A gyermek annyit ért a fentiekből: hogy a szeretet többet ér, mint a vagyon. Legfeljebb kétkedve fogadja ezt, hogy majd később a felnőttéválása rögös útján, hosszú és gyakran fájdalmas küzdelmek és könnyek árán ugyanerre a következtetésre jusson. Függetlenül a komplex felnőtt világ relativitásának nyugtalanító részleteitől. Nem az aktuális adókulcson, a jelenlegi miniszterelnökön, a szomszéd kertjén vagy a mai időjáráson múlik a boldogságunk. Hozzájárulhatnak a fentiek, de nem határozzák meg.

A gyerek ezt tudja. Nem véletlen mosolyog, ha tiszta a pelus, tele a pocak és mellette Anya.

Kár, hogy mire felnő, elfelejti, hogy a boldogság ilyen és ehhez hasonló apróságokon múlik.

A múltkor egy barátom megkérdezte, hogy nekem most hol is van a "haza"?

Alig két év után ez fel sem merül bennem kérdésként, de íme a válasz, mert blogba illik.

A hazám Magyarország. És ez mindig így lesz, mert a származásom megmásíthatatlan.

De ha arra gondolt, hogy hol az otthonom, ez már fogósabb kérdésnek bizonyul.

Jelenleg az otthonom is Magyarország, mert szinte mindenki, akit szeretek és aki fontos számomra ott él.

Dublin a tartózkodási helyem. Ez utóbbi soha nem lesz a hazám.

Az otthonom is csak akkor lehetne, ha idekötne valami vagy valaki(k) a munkán kívül.

Mert az otthon ott van, ahol a szív boldog harmóniára lel. És ha olykor el is vágyódik, mindig örömmel és habozás nélkül visszatér.

Talán ez a magyarázat arra, hogy miért járok viszonylag gyakran haza.

De talán arra is választ ad egyúttal, hogy miért nem költöztem még vissza.

Nyughatatlanul bolyong most a szívem.

De tudom, hogy egy nap otthonra lel - és "haza"talál.

Bárhol is lesz az... :)