An Fhrainc Abu vs Allez les Verts

Hétvégén előre hozott választások lesznek Írországban – nem bírta a kormány a válságot. Meg Irish Times Motorshow is lesz – dacolva a válsággal. Az előbbiről legfeljebb végeredményt közlök, mert finoman szólva hidegen hagy, az utóbbin azonban jelenlétem is növeli az esemény fényét - értsd: dolgoznom kell - ráadásul jobban is érdekel, ezért esélyesebb, hogy felkerül majd blogra. Ha bármi említésre méltó történik persze.

A héten Jameson Film Fesztivál is színesíti a palettát, amit szintén szponzorál a rombusz. A kulturális supportért cserébe hozzánk vágnak pár ingyen jegyet, így az unlimited card kommersz kínálata most háttérbe szorul, és előtérbe kerül az alternatív filmművészet. Tán szégyen, de nem magyar filmre megyek, bár Török Ferenc Isztambul c. alkotását megcsodálhattam volna.

Helyette a French Cinema került a listámra kedd este, Love like poison, meg egy társadalom-ábrázoló ausztrál movie csütörtökön: Wasted on the Young címmel. We'll see.

Mivel fogadok, hogy olvasóim fele továbbra is a bejegyzés címén gondolkodik, ezért nem nyújtom tovább a kultur-politikai bevezetőt. Egyenesen a lovak közé csapva témába vágnék. Sport. Shamrock. Rugby. Baguette. Aviva Stadium.

A meccset nem szponzorálta az irish rombusz, de a kollegák szórakozását igen. Naggggyon helyesen tette - ennyi kijárt azután, hogy csúcsra járattuk tavaly a Mégane-t. Így mindkét tábor elégedett lehetett tavalyi  teljesítményünkkel. A franciák is, az írek is.

Toplistás eredményért, toplistás hála a cégtől.

Ireland vs France. In Dublin.

Az év meccse sokunknak.

 

Azaz, egy teljes hétvége a rugby jegyében. Ez nekem, mint abszolút rugby antitalentumnak, még szurkolóként is, miért is volt örömhír? Nos, egyrészt azért, mert csigazabálók lepték el a dublini pubokat, amely önmagában külön móka.  Azért is, mert ennél nagyobb nemzeti sport itt csak a GAA keretén belül van, az meg ugye cseppet sem nemzetközi. És azért is, mert a rombusz helyi feje bőséges étel-italt is mellékelt a sportesemény fergetes élménye mellé.

Panaszra semmi ok nem volt tehát, azt leszámítva, hogy szombat éjszakai mulatozásom okán elég kevésnek bizonyult a négy órai alvás  - és vasárnap lévén kisebb nehézségekbe ütközött a "hajnal" 10 órai felkelés. Lakótársamnak hála egy autós-üldözéses jelenetet követően elcsíptük a dublinbus egyik fantomjáratát, így nem késtem le a kollegákat a Spire-nél. Indult a menet: előbb egy szálló halljába, ahol mindenki kapott szurkolói kellékeket (a cím ír felének jelentése: hajrá franciák, míg a francia szövegé: hajrá zöldek!), arcfestést, valamint egyéb kedv- és mosolyfokozókat. Francia útlevél ellenében hivatalos francia mezt is. Ennek hiányában fityiszt. Azt korlátlanul. Meg alkoholt is.

Ezek után juszt is a zöldeknek drukkoltam.

És ahogy az lenni szokott - nagyon szoros és látványos küzdelem árán végül persze ők vesztettek. Mint általában ha én valakinek szurkolok.

Ez mit sem von le a hangulat és a meccs értékéből - elvégre nekem egyik megoldás sem fáj jobban a másiknál.

 

Amiért megéri rugby meccsre kijárni az természetesen legkevésbé maga a meccs. Úgy értem, ha valaki követni szeretné, ami a pályán történik akkor jobb, ha pubba vonulva szurkol. Vagy otthon. Mert a labdát alig látni, legfeljebb a kijelzőn. Éppen mint egy F1 futam.

Ellenben minden másért érdemes volt az Aviva frissen avatott stadiumába kilátogatni: látvány, hangulat szurkolói buzdítás, énekek, jelmezek, móka-kacagás, ovisokat megszégyenítő módon egymásra mászó, ugráló, bírkózó, felnőtt férfiak... Egy kupac pupák. Illetve kettő.

Látni kell, hogy az ember értse, miről szól ez. De vicces volt. Nekem. Az ír kollegáknak véresen komoly.

 

A zöld gyepen ezúttal a kékek vitték ugyanis a pálmát -  de a bajnokság még nincs lefutva. Bár elég gyatrán áll a zöld széna. Fejükbe szállhatott a két évvel ezelőtti dicsőség - avagy az azt követi örömmámor és a mámort fokozó egyéb szer. Ez persze cseppet sem akadályozta meg az ír kollegákat, hogy sírva vígadjanak egy stadionhoz közeli pubban, a Paddy Cullens-ben. Belga, itt vendégeskedő kereskedő társaikkal egyetemben. Bár a kezdet kezdetén éles választék mutatkozott a belga (csendes iszogatás asztalnál ülve) és az ír (zajos vedelés a pultnál) mulatozási szokásokban, az ital, a zene és a tánc rövid időn belül elmosta a határokat.

A nemzetközi hacacárénak csak a másnap vetett véget: a belgák kora reggeli gépe, meg a hétfői kötelező munka.

A másnapi/os irodai munka keménynek bizonyult sokunk számára. De békében és csendben dolgozgatott egymással karöltve ír és francia egyaránt. Meg én is.

Félek, hogy St. Patrick napjára nem a lóhere fog dicsfényben úszni, hanem a csiga. Majd elválik.

Március közepén ugyanis meglátjuk, hogy a harcos gall kakas sikerrel veszi-e a hátralévő viadalokat, vagy dacosan felökleli egy okos ír kos. Juh. Ewe.

Vagy mi.
Addig is marad a másnap. Meg a munka. Cheers Renault!