I feel sLOVEnia

Bar(l)angolások 4 napban. Ott, ahol az egy gombóc fagyi tulajdonképpen három. Ott, ahol egy óra autózás után télen síelhetünk, nyáron csobbanhatunk a tengerben. Ott, ahol nem túr ugyan a kurta farkú malac és nem vagyunk túl az Óperenciás tengeren sem, de békésen kérődző tehenek és kristálytiszta türkiz tavak között túrázhatunk a zsenge alpesi tájon. Ott, ahol minden kanyar után előbújik egy eldugott vár, és ahol a föld alatt több kilométernyi, meseszép cseppkőbarlangrendszer húzódik meg.

Ez a gyöngyszem hányatott történelmünk szerencsétlen buktatói következtében immár határon túl találtatik, bár ezt a földrajzi a határt egészen észrevétlenül lehet manapság átlépni hála az EUnak. Lassítani csak az egykori autópálya fizetőkapui miatt szükséges - de személyautóval már egy ideje nem szükséges megállni! Szükséges azoban venni egy legalább 7 napos autópályamatricát, 15 euróért.

Nem, engem nem szponzorál a szlovén turisztikai hivatal. Sajnos. Pedig tehetné - mert lelkendezve meséltem az ott töltött pár napról minden érdeklődőnek.

Az egész szerelem Ljubljana utcáin bóklászva keződött, ahol kiéhezve a nyárra, szerettem volna megjutalmazni magam egy "kis" fagyival. Az "1 gombóc' mint mértékegység azonban erősen szubjektív: a 3 gombócos mega fagylaltot végül négyen fogyaszottuk el. Méretéhez képest még ára sem volt annyira borsos (3.5 szlovén egység).

A fagylalt mellett lenyűgőzőek az óvárosi rész kanyargós utcácskái

 

és a hangulatos kávézókkal, éttermekkel tarkított folyópart, valamint a "felleg"vár.

De pár száz méterre eltávolodva a vár hegytől, már szemünkbe ötlik a vöröslő történelem nyoma: a magas és lepusztult bérházak sora.

Kicsit skizofrén ez az állapot, de Ljubjana, mérete és lakossága ellenére, egy kellemes, élhető európai főváros, számos kulturális programmal.

 

Az idő itt is kegyes volt hozzánk: bár fenyegettek órákig a fekete fellegek, csak akkor kezdett el ömleni az eső, amikor már az autóban ülve kerestük a kiutat bledi szállásunk felé haladva. Akkor viszont nagyon. És ez a bőséges égi áldás még visszatérő motívumként beköszöntött párszor, mintegy keretet adva itt tartózkodásunknak. Keresztül húzta ugyan a tengerparti partinkat, de ezen kívül egy rossz szavunk nem lehet az időjárása.

A fővárost leszámítva Szlovénia kicsit olyan mint Írország: sokkal inkább a természetről szól, mint a városokról. Csak a táj sokkal szélsőségesebb és az időjárás változatosabb - értsd: vannak évszakok! Ez fontos. Lehetővé teszi, hogy maximálisan kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket.

Bled egy kellemes kisváros egy festői szépségű tó partján, a Júlia-Alpok lábánál. Szállásunk "fantázia dús" neve ellenére sem okozott csalódást: a Pension Bled minden "munkatársa" segítőkész és kedves volt velünk, és kiválóan beszélt angolul - ha már nekem a köszönömöt is nehezemre esett megtanulni szlovénul. Tippeket, ötleteket adtak kiránduláshoz, vacsorához, ingyenes parkoláshoz. Még a házi pálinka is előkerült... 

A szoba ugyan négy felnőttnek kissé szűkös, de tiszta volt és a célnak tökéletesen megfelelt. Ár/érték arányban verhetetlen volt a környéken - mert meglepő módon a szlovén szállások nem olcsóak a turisztikailag felkapott vidékeken. És Szlovénia annyira kis területen fekszik, hogy lényegében az egész ország turisztikailag felkapott.

No de lássuk, dióhéjban, mit is láttunk a pár nap alatt.

Drótkötélpályán megmásztuk a bohinji tóvidéken magasodó Vogel csúcsot, ahol echte alpesi tehénszag fogadott minket.

A télen sífelvonóként üzemelő csúcsjárat fél perc alatt másfél ezer méterre emelt minket, szinte a felhők közé (a parkoló ingyenes lenn, de érdemes behúzni a kéziféket, hogy ne kerüljünk bele a mögötte kanyargó árokba - mint ahogy azt egy felső-kategóriás jármű illusztrálta a helyszínen).

A hegyen több órás túraútvonalak várják a bátrabbakat - mi csak egy rövidke, egyórás sétát tettünk az édes magaslati harmóniában legelésző tehenek közt,

majd a hegyi levegő után magunkba szippantttunk egy nagy adag helyi vadisznópörköltet is polentával (sült puliszka) és a nemzeti Lasko sörrel.

(Előző este a Union névre hallgató, másik táborba tartozó szlovén nedűt kóstolgattuk, így sörpolitikailag teljesen semlegesek maradhattunk!) Érdemes tudni, hogy a felvonó retúr ára felnőttenként 13 euró, 16 euróért azonban ingyen ebédet kapunk  csúcson.. Ezt az információt valamiért csak szlovénul tüntetik fel a jegypnztárnál, de mi kaptunk egy jó tippet. És működött.

A hegymászás után megmásztunk ezer lépcsőfokot is, oda-vissza, a Száva vízesés csodálatára járva (Savica waterfall). A szám nem túlzás, bár nem pontos, és a helyi idegenforgalom promotálásra még vetélkedőt is kiírtak a helyes szám eltalálására. Mi négyen négy féle eredményt kaptunk, és kiegyeztünk egy 545-ös becslésben. Jó móka, csak másnap nehezen tudjuk mozgatni a lábunkat.

De sokat nem nyílt alkalom pihenni, mert a bledi Gostilna Murka-ban elköltött kiadós szlovén vacsi után másnap ismét nyakunkba vettük az országot. Alig egy óra autózással elérhető a híres Postojna csepkkőbarlang, melynek 3 km-es szakasza látogatható a föld alatt, kétharmadrészt kisvasúttal, egy harmadrészt gyalog.

Kisebb dilemmázás után francia nyelvű csoportba csatlakoztunk - megfutamodván a több százas angolhad elől. A franciák kevesebben voltak, a túra meghittebb, így viszont utolsóként indultunk. Magyar nyelvű csoport nincs, de szórólap van. A barlangi standard nyirkos 8 fok még nekem is hűvös volt, de azért a polárpulcsi a táskában maradt. A fehér-vörös-zöldes cseppkőből megalkotott csipkés barlangrendszert valóban szájtátva látogatja a nagyérdemű - ha sikerül elvonatkoztatni a tömegturizmus jellegtől. A cseppkő 10 év alatt "nő" 1 centit, így érthető a természeti kincs különlegessége, bár 20 eurót nem feltétlen ér a másfél órás túra, ha valaki már látott hasonlót. Legközelebb majd mi is inkább kisebbik testvérét látogatjuk meg, a Skocjanske jame-t.

A barlangtól közel 10km-re (a kanyargós utak miatt majd' fél órára) található a Predjamski Grad,

ahol a parkolás ingyenes, és a 8 eurós belépő nélkül is bámulatba ejt (kívülről) a szilkafalba épített vár. Must see.

A barlangolások után a tengerpart felé vettük az irányt, de a kellemes fürdőzésből egy jó kétórás autótúra lett szakadó esőben és dugóban. Az alig 20km-es szlovén tengerparton megbújik néhány hangulatos városka (Piran, Portoroz, Isola), de mi ki sem tudtunk szállni az oroszlán gyomrából (ld: alább). Szóval sarkon fordultunk és csüggedten hazatértünk.

Csüggedésünk gyorsan elmúlt a mexikói Chili étteremben Bled szívében néhány tortilla és koktél társaságában  - ugyan kellett kis idő mire ráleltünk a térkép alapján.




Másnap a helyi Vintgar folyóvölgyben indult a nap a Triglav Nemzeti Parkban.

A bejárathoz kedves házigazdánk fuvarozott, mondván, hogy így nyugodtan visszasétálhatunk gyalog, amikor kibukkanunk a hasadék másik végén, a kis templomnál.

A fejenként 4 eurós belépő triplán megéri, mert a látvány valóban lenyűgöző, ahogy az ember a "szakadék" peremén lépeget, a sebes sodrású hegyi Radovna patak mellett, felett, zúgók, fahidak és párafelhők kíséretében.

A nyugodt tempóban alig egy órás könnyed "séta" végeztével valóban elérkeztünk a "másik végére" a völgynek, csak kis templom nem várt sehol.

Ahhoz még "lazán" át kellett vágni a hegyen, az erdőn keresztül. Ezt a kis részletet nem említette kedves szállásadónk, de a kezdeti bizonytalanság után ráleltünk a hazavezető helyes útra.

Szomszédolásunk egy kellemes csónakázással végződött a bledi tavon, ahol 10 euróért bérelhető evezős ladik (4 főre). Ha a Villa Blednél béreljük (ne tévesszen meg senkit, az ott lebzselő festő bácsi kezében van a csónak kulcsa is!), alig 10 perc evezéssel elérhető a tó közepén ékszerként fekvő sziget és az ott büszkén tornyosuló  templom.egtérül a jó kondi, mert a 20 fős hajó, ahol eveznek helyettünk fejenként kóstál 12 eurót. A Szigeten éppen esküvőre gyűlt a násznép, és a szerencsés (?) vőlegény nem úszta meg, hogy éppen partot érő aráját karjaiban vigye fel a száz lépcsőnyi magaslaton fekvő oltárhoz. Mi ez, ha nem szerelem? :)

Visszatértünk után 10 perccel ismét leszakadt az ég, és az égi áldás egészen Budapestig velünk tartott hol többet, hol kevesebbet láttatva az autópálya kanyarulataiból.

Utunkat egy francia, igen takarékos oroszlán kísérte, aki több mint ezer kilométert gurult velünk, mikor először jelezte, hogy inni kér. A takarékosság nem ment a dinamikusság rovására, a 110 lóerős HDi motorral felszerelt, stílusos járgány könnyedén hajtotta végre minden óhajom. Egyetlen kifogásom csak a kormányművet érintette (a rombusz ebben lazán veri), és azt, hogy 2-esben semmi nyomaték nincs az állatok királyának eme példányában! De amúgy le a kalappal előtte - konkurencia ide vagy oda. Ahogyan az őt rendelkezésünkre bocsátó cég szolgáltatásai is kifogástalanok voltak - és igen, ez itt a reklám helye. Regináék felár nélkül hozzák-viszik házhoz az autót, és sem a külföldi használat, sem a második sofőrnek nincsen felára. Fizetni utólag kell, és kártyával megoldható a helyszínen. Készségesek, korrektek és pontosak. És ennyi éppen elég is.

És való igaz, hogy az 5 órás esős vezetés végére kicsit elfáradtam, de Szlovénia közelebb van, mint hinnénk - és sokkal színesebb, mint az az autópályáról látszik!
Hvala Slovenija.