Ír karácsony, nagy karácsony

A kalács nem sült még ki ugyan, de nagy valószínűséggel nem is fog, legfeljebb a Christmas pudding. De azt meg nem igen kell sütni, ha nem tévedek.

Ellenben beköszöntött az igazi tél, mínusz fokokkal kísérve, valamint az első hó.
Ez utóbbi valóban csak beköszönt, és tovább is állt a kontinens felé. Londonban isszák is már a (hó)levét. Meg a jó öreg Kontinensen is!
Minden relatív. Az írek kb. olyan riadó készültséggel reagálnak a tartós nulla fokra és az éjszaka képződő alattomos vékonyka jégrétegre, mint odahaza az illetékesek a mínusz 15-re és a vastag hótakaróra. Nem tudom, otthon reagáltak-e, vagy csak úgy, mint szoktak, de a dublini reptéren azonnal törölték a reggeli járatok egy részét, sőt, a tanulóvezetők mára eső vizsgáit is. Pedig aki ilyen „zord” körülmények között átmegy, az mindenen átmegy. Szószerint is :)

Az ír Advent igazán kellemesen telt, hosszú évek óta valódi lelki feltöltődéssel is fűszerezve. Így utólag visszagondolva több időt töltöttem spirituális eseményeken, mint shopping centerekben. Ez utóbbiakat igyekeztem kerülni, amennyire lehet. Nem esett nehezemre, mert hétköznap már bezártak, mire végeztem a munkával, hétvégén meg megteltek. Így összesen egy vasárnap délutánt, meg néhány ebédszünetet kellett feláldoznom oltárukon.

Inkább áldoztam a lélek oltárán. És mennyivel felemelőbb élmény ez!

Már említettem, hogy az írek igen jótékony nemzet. Így advent táján egymást érik a „kalapozó” alapítványok. A „fund raising” különféle formáiról diploma munkát lehetne itt írni, sőt doktori tanulmányt. Széles a spektrum.
A piroslámpánál vagy templom kapunál történő adománygyűjtés csupán az alapeset. Ennél sokkal üdítőbb a Carol Singing (utcán, bevásárló központban, autó parkolóban, stb.) vagy a bagpacking - avagy pénztárak végén segíteni a vásárolt áru „bezacskózásában”.

Ez utóbbiból én is kivettem a részem. Abszolút pozitív és roppant tanulságos élmény volt. Leginkább nem is azon ütköztem meg (jó értelemben), hogy a vásárlók 95%-a hozzájárult némi apróval a kirani gyermekfalu terjeszkedéséhez, hanem azon, hogy akadt, aki szabadkozott, hogy csak pár eurót tud adni, mert így karácsonykor eléggé kiköltekezett, meg megszorítások, meg válság, meg ugye minden sarkon adakozhatna... De hogy még ő kér elnézést, ilyet se láttam. Valóban más kultúra.

Aztán akadt olyan is, aki adakozott, de cserébe nem kért a pakolásomból. Ezt abszolút meg tudom érteni: én is ehhez a módszerhez folyamodom a kassza azon oldalán állva, mióta egyszer engedtem egy „gyűjtögető” kamasznak, hogy „segítsen”, de a 2 liter tej a tojásra került, a kilós krumpli meg a paradicsomra. Azóta inkább én is csak adok, és cserébe semmit nem kérek. Tudom, háklis vagyok... Mindenesetre remek szociológiai tanulmány ez is.

Aztán volt részem a Maynooth Gospel Choir koncertjében a Malahide-i St.Sylvester templomban, de természetesen pusztán a hallgatóság soraiban. Igaz, mind a tapsolásba, mind az éneklésbe bevontak minket az evangélium lelkes és dalos terjesztői, így alig észrevehetően repült el a koncert másfél-két órája.

Kevésbé spirituális, de mindenképpen elgondolkodtató mozi élmény a család és az élet nagy kérdéseit boncolgató francia alkotás: „Az életed hátralévő részének első napja” című Rémy Bezancon mű. Gyengébb idegzetűeknek, mint jómagam, a zsebkendők legyenek készenlétben, mert vagy a kacagástól vagy a sírástól lesz könnyes a szemünk. Tartalmas mű. Melegen ajánlom így a fagyos ünnepekre, ha valamilyen formában odahaza beszerezhető.

Ezen kívül remek céges Xmas party-nak is részese lehettem. Nem is tudom, hogy az 5*os hotel, az ínycsiklandó vacsora, az elegáns ruha, vagy az open bar nyomott e többet a latba, de mindegy is. A lényeg, hogy kapuzárásig roptuk a parketten – ti., hogy a kapuzárás itt éjjel 2. Utána szomjas már nem voltam, fáradt azonban igen, így nem láttam értelmét a hajnalig nyitva tartó bárban múltani az időt néhány fáradhatatlan, és továbbra is szomjas kollega társaságában. Inkább meglátogattam a szombámban található két king size bed egyikét. Nehéz választás volt, hogy melyikben hajtsam álomra fejem.

Múlt pénteken meg Irish dance Xmas party borzolta a táncos lábakat és kedélyeket. Az enyémet legalábbis... Vagy csak én éreztem magam kényelmetlenül a "ruhában", amit alapesetben hosszú topként hordok nadrággal, de most csupán egy fekete harisnya és ír sztepp cipő körítette? Szerintem az írek simán elhitték, hogy ez egy ruha. Ők annak hordanák mindenféle szégyenlősködés nélkül. Nem tehetek róla, nem sikerült alkalmas, sima fekete szoknyát beszereznem. A hangulat azonban itt is remek volt!

Ami a karácsonyi készülődésből azonban kimaradt: karácsonyi vásár (volt, csak nem jutottam el... de otthon megjártam még november végén), forralt bor, mézeskalács és adventi koszorú készítés. De sebaj, már számban érzem az otthoni mákos beigli ízét, a szegfűszeges forralt bor illatát, és a bőrömön a mínusz 15 fokot. De jó lesz! Safe flight, safe home!

Ui: ha valaki még inkább hangolódna a karácsonyra, hallgassa ezt! 24h Xmas songs.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Madrid, Buenos Días!

Reinstalling life - version 2.2.

Rom, Roma, Romance