Sorsfordító évforduló

Az úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm megkérdezte: igaz-e?

Engem annyira izgalomba hozott ez a "modoros emigráns" kérdés, hogy ügyvédeimmel alaposan átrágva a védőbeszédet minden irányból, megosztanám a témával kapcsolatos véleményem - így közel 1 év távlatából. Legyen ez az anno beígért mérleg.

IGEN, részben igaz. Úgy is fogalmazhatnék, van valóság tartalma... de nem felhasználható ellenem.

Pontokba szedve (színt)vallanék tehát - egyes szám első személyben, hogy ne érje szó a ház és az emigráns társadalom elejét.

A vélemény(em) meg szabad:

• Nem igaz, hogy tehetségem csak itt ismerik el. Éppen fordítva. Itt nem. Viszont megfizetik. Amúgy meg sokat tanulok.
• Nem kínoz honvágy, de hiányzik a család és az igaz barátok: ezért megéri hazamenni. Ezért éri meg. Zárójeles kérdés: kíváncsi lennék, hogy vajon hol dolgozik keményen az az emigráns, aki 3-4 havonta 4-8 napra haza tud látogatni? (Biztos Franciaországban. Csak az ottani törvénybe iktatott 35 órás munkahét mínusz RTT, plusz évi 35 nap szabadság teszi ezt lehetővé.) Én átlag másfél-két havonta látogatok haza, átlag 3-4 napra. Hétvégével, szünnappal! Ettől persze átlagban ez még = 6-8 nap / 3-4 hó! A pont jogos! A statisztika meg tudjuk mi.
• Az ország valóban egyre mélyebbre süllyed, de ezt az otthoniaktól tudom, akik benne élnek. Kívülről nem is ítélhetnék - de tény, hogy kevéssé ösztönző most a légkör hazatelepülésre. Én amúgy egyre vonzóbbnak találom Budapestet, minden alkalommal ámulok, de ez csak annak bizonyítéka, hogy minden viszonylagos. Dublinhoz képest viszont álomváros.
• Nem öltözködöm dublini divat szerint. Egyrészt mert nem létezik - csak angol import "fashion". Jóindulattal nevezzük annak! Másrészt azért, mert rühellem ezt a "kurvoid tehén" style-t. Se a hátsó fertályt éppenhogy takaró mini, se a 20 centis sarok nem szívem csücske. Ha már külföldi majmolás, akkor legyen francia divat. De Guinness-es táskám azért van - persze!
• Igen: kedvencem a túró rudi. Ezt nem tagadom. (Van olyan magyar, akinek nem?) Szériafelszerelés a hazaváró hűtőben. És a mákos gubát, meg a hortobágyi palacsintát, a rántott csirkecombot és a marha húslevest sem kell kétszer kínálni. Paprikás csirkéért nem ölök, azt inkább megfőzöm magam. Még nokedli szaggatóm is van, bezonyám! :) A snack szemét-dolog, elkerülésének kiváló (ind)oka, hogy az ember elsajátítsa a főzés nem is olyan bonyolult tudományát!
• Utálom a facebook-ot - bár regisztráltam - és az iwiw sem szívem csücske. Számomra mindkettő csupán adatbázis, éppen ezért, demokratikusan, alig használom őket.
• Kérdeztem már "hogy is van ez magyarul?" Nem rémlik. De ismerek olyat, aki pár hónap után megteszi. A pontot ezért nem cáfolom, de magamra sem veszem. Magyarul még tudok. Angolul és franciául már kevésbé. Ellenben feltaláltam a frangolt. Helyzet szülte. Egészen kiválóan működik francia cégnél, angol környezetben. Hiába, az agyam néha gyorsabb, mint a szám. Vagy fordítva!
• Anyagilag jobban élek, mint 4 éve (és főleg pártatlanul!), ha azt veszem, hogy nem ütközik különösebb anyagi nehézségbe megvenni egy akciós európai repjegye(ke)t. (Itt jegyezném meg, hogy természetesen továbbra is többet ülök buszon, mint repülőn! Főleg, hogy autóval járok!) Ezzel együtt nem élek jobban, ha azt veszem, hogy itt albérletben lakom egy vadidegennel (jó, már nem az) és kevesebbet járok moziba, étterembe és fodrászhoz: mert finoman szólva rohadt drága. Igen, valóban otthon járok fodrászhoz. Repjeggyel együtt olcsóbb. Aki ezért megvet, az vagy megbukott matekból, vagy gazdag, vagy borsos ír fodrász.
• Nem az számít kinn mennyit keres az ember, hanem, hogy mennyit tud félretenni, és hogy mindemellett milyen életszínvonalat biztosíthat magának. A vagyon matematika. A gazdagság meg amúgy is lelki.
• Kirándulós történeteim nem rejtem (én sem) véka alá, de csak azt terhelem vele, aki veszi a fáradságot, hogy elolvassa. Azt gondolom, hogy aki utál kirándulni és világot látni, az nem költözik külföldre. Ergo, valahol lételeme az utazás - ebben tehát mi a kivetni való?!
• A záróakkorddal (kisebb kitételekkel) egyet kell értsek:

"...nem csupán az anyagiak miatt jobb kint élni, hanem mert egész más a mindennapok hangulata (az biztos, de nem feltétlen pozitív értelemben), nincs annyi stressz (munkahely függő, illetve más jellegű), és többet mosolyognak az emberek (főleg a pubban). Ennek ellenére, valahogy mégis nehezebb megtalálni az ottaniakkal a közös hangot (ország függő, de az írekre igaz, totál más kultúra), és az ember mindig kicsit bevándorló marad (ez vitathatatlan, nem kicsit). Ezért aztán minden emigráns tervezi, hogy egyszer végleg hazajön (természetesen én is)."

Amen.

Ui: 1-2 pluszpont egy 1 évvel ezelőtti bejegyzésemre reagálva:

1. Dublin remek hely, ha az ember szeret inni (ír vagy import sört) és enni (bármily' világkonyhát, ami nem ír).
2. Dublin csendesebb hely, mint Budapest. Az utcákon nyilván nincsenek sokan, ám egy pubban fél óra utén megfájdul az ember feje és torka - nem csak a hideg sörtől.
3. Dublin nem szép hely - a parkok kivételével.
4. Dublin élhető város.
5. Dublin izgalmas, ha az ember szereti az italt, a focit és a koncerteket. Vagy ezek kombinációját. Belfast még izgalmasabb, de sajnos más okból kifolyólag.
6. Dublin nem unalmas. Csak egyhangú.
7. Dublin sokkal kevésbé esős, ám sokkal szelesebb, mint hittem. Végletektől mentes évszakok terén (nekem se a 40 fok, se a -10 nem hiányzik), de végletes óráról órára. Összességében valóban csapnivaló a klímája.
8. Az írek: barátságosak, ha isznak, csúnyák, ha isznak, ha nem, de szebbek, ha mi is iszunk.
9. Egy részük szeplős csupán - annak legalább ez a szexepilje, a másik felük szimplán túlsúlyos. Annak legfeljebb a kocsija a szexepilje. De vannak kivételek: azok kivétel nélkül híresek! Nem véletlen!
10. Az írek nem unalmasak, csak egyoldalúak. Mert söröznek. És mert írek.
11. Az ír konyha: nem létezik. De jobb is...
12. Létezik azonban ír zene, tánc ... és pub. Így együtt kétség kívül remek egyveleget alkotnak.

A kör tehát bezárult.

Ígéret szép szó... én megtartottam.