Ír levegő - Oxegen 2009

Írországban remekül elsajátítható a félig tele, félig üres pohár elmélet pozitív szemlélete. Tegyük fel, hogy van egy fesztivál odahaza, és jön egy zivatar, majd 1 óra múltán ismét kisüt a nap. Az emberek egy része bosszakondik, hogy micsoda ramaty időjárás, mennyire megkeseríti az egész szórakozást, miért nem lehet jó idő. És tulajdonképpen az egész napjára rányomja a bélyegét az átmeneti zivatar. A maradék nézősereg, vagy csak az elfogyasztott alkohol vagy az optimizmusa miatt tulajdonképpen üdvözli a frissítő esőt... vagy egészen konkrétan nem foglalkozik vele.

Írországban, ha egy fesztiválon 1 órára kisüt a nap, az emberek kivirulnak, örömtáncot járnak, és hálát adnak az Égnek. És a nap maradék részében, az esőtől és az italtól ronggyá ázva is megpróbálnak úgy tenni, mintha nem gázolnának térdig sárban és nem ázott volna át a bugyijuk /alsónadrágjuk is. Feltéve, hogy van!

Ez persze odahaza is megtörténhet könnyen, csak itt a hideg szél, és nem a 35 fokos kánikula szárítja meg, ami megszárítható. Higgyétek el, nagyon nem mindegy!

Nem hiszem el, hogy megint az időjárással indítok, de itt nem lehet, nem az időről beszélni! A Sziget fesztivál (egyik) ír, igencsak kistestvére az Oxegen néven futó koncertsorozat. A Balaton Sounddal idén egy időben, de nem egy időjárásban, megrendezésre kerülő rendezvény sok mindenben különbözött a magyar tenger partján zajlótól. Nagy részt például abban, hogy itt az egyenruhát nem a strandpapucs és a bikini felső, hanem a gumicsizma és az esőkabát jelentette. (Bár állítólag odahaza sem maradt el az égi áldás, mely májusban aranyat ér.)

Jelentem, ha aranyban mérnénk, mérhetetlen gazdag lennék: kifogtuk a hónap tán legesősebb napját. Még szeszélyesnek sem nevezhettük - sajnos - jóindulattal sem. Szó sem esett nap és eső váltakozásáról. Csupán az eső intenzitása váltakozott: a pissing rain-től (szemerkélő), a lashing rain-ig (szakadó). De az szüntelenül. Napot csak az álmainkban, meg (Murphy!) másnap láttunk. Amikor meg már mindegy volt.

Itt nincs "esőnap", mert akkor a rendezvények többsége soha nem kerülne megrendezésre. Itt alkalmazkodni lehet. Kell. Jobb híján. A melegebb éghajlatú fesztiválokhoz szokott vagy kissé elmebeteg résztvevők természetesen itt is szíves-örömest fetrengtek a sártócsa közepén, borítva be nyakig a körülöttük állókat 50m-es körzetben. Alkalmazkodtak. Imádtam.

Sose voltam egy igazi festival-goer, ettől nem is válnék azzá. De be kell ismerjem, életreszóló élmény és hatalmas élet-lecke úgy jól érezni magad, hogy egész nap legfeljebb a sár közepére ülhetsz le, de ott is bőrig ázol.

A mókás és számomra érthetetlen az, hogy mindezzel együtt remekül szórakoztam. Természetesen nagyságrendeket dobott volna a komfort-érzetemen, és a végső értékelésen is, ha a zsebkendő az izzadság és nem a sáros esővíz letörlésére szolgál, ha heverészhetünk a napsütötte fűben, és nem bokáig gázolunk a sárban, ha a sör mellé fagyit nyalunk, nem pedig nyomorgunk a fedett sátorban, hogy ne essen az eső az italunkba. Más érzés, ha a nadrág az izzadságtól és nem az esővíztől tapad rád, és vizes póló versenyt csak azért nem volt érdemes rendezni, mert az esőkabát úgyis eltakarta a lényeget. (Kivéve az átlátszó kabát esetén, mert erre is volt példa.) Ezt leszámítva, egy átlagos fesztivál volt.

Mindennek meg van a feeling-je, ez úgy tűnik az ír szabadtéri fesztiváloké. Ahol még az esőkabát meg a gumicsizma is divatos, egyedi, üde színfoltnak számít! Én is beszereztem egy fekete alapon türkizkék virágosat last minute a Dunnes-ban! Életem egyik legjobb befektetésének bizonyult az a 15 euro!

És a helyzet az, hogy mindezzel együtt újra csinálnám. Nem minden hétvégén, de mondjuk jövőre. Mert a Sex on fire-re vagy a Closer-re tombolni a Kings of Leon-nal mindezzel együtt egyértelműen megérte. Fotó sajnos nem sok készült, ennek oka, hogy féltettem az idő-hely viszontagságaitól a gépet, de jó, hogy vittem, mert legalább volt mit óvni a víztől. Ebben alig volt segítségemre a buszmegállóban szóróajándékként rózsaszín póthaj mellé (rádióállomás-reklám) osztogatott, Irish Independent-et hirdető, "vízhatlan" táska. Valóban száraz volt, amíg víz nem érte. Ajándék lónak ne nézd a fogát!

De kezdjük az elején. Taxival be Dublinba (25 euró), külön buszjárattal (le a kalappal a szervezés előtt, abszolút zökkenőmentes: kereslet-kínálat egyensúlya gyakori és tiszta buszokkal biztosítva oda-vissza!) ki Punchestown-ba (retúr jegy 20 euró). E helyütt semmi nincs, általában véve, a nagy füves pusztán kívül. Ők racecourse-nak hívják, de én se versenylovat, se lóversenypályát nem láttam most. Pedig elvileg vannak. Bizonyára álcázták magukat.

Érthető: több tízezer gumicsizmás - vagy strandpapucsos ??!! - fiatal uralta a terepet, átlag életkoruk 22 év - mi felfele húztuk, átlag magasságuk 170 cm - ezt is, IQ-juk xx / xy - de biztos, hogy ezt is. :) Félelmetes. Kívülről.

Bentről nézve mindez természetes volt. Mindenestül.

Az Oxegen szombati napján ugyanis még az eső sem tudta elmosni a party hangulatot. Se az emberek mosolyát. A több tucat fellépőből én alig párat ismertem névről - de ez csupán engem minősít. Nem célom az ír zenei trend kimerítő bemutatása, de megosztanám az általam látott-hallott fellépőkről hallott-alkotott-kapott véleményt.

Kapunyitás du. fél 2-től. Az aznapra szóló jegyek esetében. Jegyellenőrőzés elektronikus, táska ellenőrzés esetleges: bármilyen üveg és tömény elkobzásra kerül. Sátortábor balra (jobb módúak esetében lakóautó!), parti-tábor jobbra. Óriáskerék, sergőforgó, henna-sátor, sörsátor, hamburgeres-kebabos. A szokásos. Nagyszínpad (main stage), kis színpad (O2), meg - szerencsére - fedett sátrak. Dohányzási tilalom az utóbbiakban, de ezt sokan figyelmen kívül hagyták, mivel itt legalább égve maradt a cigi.

Indításképpen Fred-be és a fűrészes ír doktorokba (the Saw Doctors) botlottunk. Halványan rémlenek. Nem voltak rosszak.

A többiek esős pohara az angol James Morrison-nál kezdett telni, de szerencsére a Broken Strings-et még együtt énekelhettem a tömeggel. Az időjáráson nyilván az sem segített sokat, hogy Please don't stop the rain c. számát mindenki teli torokból harsogta. Tudom, a srác semmi extra, de szerintem hallgatható zenét játszik, és nem mindenki lehet olyan sármos, mint az ír sztár zenekar, a Blizzards énekese. Nem egyértelmű, hogy Postcards című számuk a zene vagy az énekes miatt lett e slágerlistás. Nekem mindkettő bejön. A Gaslight Anthem furcsa neve mellett a zenéje nagy elvárásoknak próbált megfelelni, Will pedig az embereivel legfeljebb megnevettetni. Madness-i stílusban. Egyik sem lesz kedvencem, de abszolút hallgathatóak. A moszkvai születésű énekes-zongorista Regina Spektort egyes rajongók ír származásúsnak titulálták, de ezt legfeljebb csak szeretnék - a hangja nagyszerű, a stílusa egyedi. Szeretni kell. Peter Doherty és a rádióban hallgatható TV (Tv on the radio) vezette fel a Heineken sátor esti szinte már örökzöld, de mindenképp örök fiatal sztárcsapatát, a Pet Shop Boys-ot. A kockafejként érkező fiúk a tőlük megszokott színvonalat, kreativitást és koreográfiát nyújtották a viszonylag kis méretű színpadon. Látványos show volt! Azért magamban kicsit mosolyogtam, amikor az akár berlini falat is szimbolizálható kockafal leomlott a színpadon, és felcsendült a Go West! A főként ír fiatalokból álló nézősereg ugyan együtt harsogta a zenekarral a slágert, de a szövegen kívül vajon mit érthetett belőle? Mit jelenthet az "irány Nyugat!" egy kommunizmust még tankönyvekből sem ismerő ír huszonévesnek? Amerikát? Az ígéret földjét... ? Lehet. Végülis. Az írek is vándoroltak tömegével Nyugatra az nagy éhínség, majd válság idején! Univerzális nóta ez.

Az est fénypontja ezzel együtt számomra a fél 12-kor színpadra lépő, már említett amerikai KOL marad. Annak ellenére, hogy mikor épp teljesen átadtam magam az oldalról egyébként nem túl jó hangzásnak, általában valaki a lábamra lépett / majd' fellökött / épp beborított sárral. Mikor melyik! Akinek ez nem tetszik hallgasson otthon CD-t. Gyenge pont volt ugyan szememben, hogy a zenekar kevés kapcsolatot ápolt az egész nap miattuk ázó-fázó közönséggel (kb. a negyedik szám után köszöntek!), bár becsülettel végig játszották, amit illő, de ráadás nélkül. A zenejük azonban mindenért kárpótolt. Még a hazafele tartó 2 órás buszozásért is.

Sárral és élményekkel tele. Mint egy rossz fajta, szakadt csöves.

Legalább lesz majd mit mesélni öreg napjaimra!