Culture Night in Dublin

Hihetetlen, de igaz! Kultúra és Dublin együtt járhatnak, kéz a kézben! (Mindenkit emlékeztetnék, hogy ez már nem a "pozitív" blog, szóval nyugodtan lehetek ismét cinikus-irónikus.

A Culture night valami olyan, mint a múzeumok éjszakája nálunk, azzal a kis eltéréssel, hogy a programban résztvevő helyszínek többsége este 10-kor, összessége pedig éjfélkor bezár.

A Culture night valami olyan, mint a nemzeti kulturális örökség napjai nálunk, azzal a különbséggel, hogy egy napig tart, ami még véletlenül sem hétvége. Illetve a hétnek a vége, de péntek. Kérdem, vajon kiket céloz meg az esemény, ezzel az időzítéssel?!

A turistákat? A munkanélkülieket? A gyesen lévő kismamákat? Vagy a diákokat?

Nagy valószínűség szerint azonban nem a dolgozó íreket. Megkockáztatom, még a nem dolgozókat sem. Ezek nagy része ugyanis előző este már kivette a maga javát a tipikus helyi ír kultúrából, és testközelből élvezte a híres ír fekete leve(s)t valamely pubban. Arthur egészségre!

Mielőtt rosszmájúsággal vádolna bárki, elárulom, hogy nem-reprezentatív mintavétel támasztja alá igazamat. Én ugyanis elmentem az ír kulturális eseményre másodmagammal (mily meglepő, nem egy írrel), és bár nem beszélem a világ összes nyelvét, sőt, az ír angolt sem tudom egyértelműen megkülönböztetni az auszráltól, brittől és amerikaitól, de erre nem is igazán volt szükség. Mert a francia, lengyel, spanyol, olasz, német és magyar elég nagy mértékben különbözik az írtől. És mi bizony ezeket hallottuk túlnyomó részben.

Nyilván elvétve akadtak helyiek is, de az estének abban az időszakában, amikor mi róttuk a kulturális köröket, az "elvétve" szó igen helytálló.

Sajnos, a rendelkezésünkre álló igen szűkös időkeret nem tette lehetővé, hogy minden bennünket érdeklő helyszínre eljussunk - és így is lejártuk a lábunk -, azért bejutottunk néhány alapesetben fizetős, ám jelentős turistalátványosságba.

Ilyen volt többek között a Dublin Castle, amely belülről sokkal pompázatosabb, mint azt kívülről sejteni engedik az unalmasan szürke falak. Hatalmas aranykeretes tükrök, a kastély lakóinak 150 festménye és színpompás selyemtapéták (vagy olyasmi) díszítik a benti termeket. Persze azért nem egy Versailles, de mindenképpen kellemes csalódás. Bónuszként a közönség előtt sokáig zárva tartott, éppencsak restaurált oldalkápolnát is megnyitották a jeles éjszaka alkalmából - ebben sem kellett csalódnunk.

A City Hall hatalmas és díszes kupolája is a pozitív benyomást erősítette, de ebben mondjuk ki is merült ennek az épületnek a különlegessége.

A Christ Church és a St. Patrick's Cathedral jelentette a kulturkörút egyházi fényponjait, mindkettőt érdemes meglátogatni, ha valaki kedveli a templomokat, bár nekem "Krisztus templomának" főhajója kisebb csalódás volt: túl keskeny és igen alacsony. A pincerész egyházi kincseket, relikviákat meg sírokat rejt - egy kész labirintus és fullasztóan dohos. Mint általában minden pince.

A fenti helyszínek között beugrottunk néhány kortárs galériába is: melyek a festményektől az egyedi bútorokon át a szobrokig mindenféle emészhető, és kevésbé értelmezhető, egyedi, eredeti, ötletes és elvont, illetve agyament művészeti alkotást rejtettek. Több ízben zenei aláfestéssel színesítve.

Képi illusztrációt sajnos nem tudok a fentiekhez mellékelni, ami nagy hiba, mert a képek ugye önmagukért beszélnének. De ügyes módon egyikünk se vitt magával fényképezőgépet - hiába, mi nem turisták vagyunk itt már. :)

Ezt bizonyítandó kultúr-körutunkat mi is egy(-két) pubban zártuk: a nassau street-i Porterhouse-ban, majd a dawson street-i Café-en-Seine-ben. Mégsem hagyhattuk ki az ír kultúra leglényegesebb összetevőjét, a pubot...

Ui: szeptember akár a kultúra hónapja is lehetne Dublinban. Éppen most fut ugyanis a színház fesztivál is :)