Brüsszeli tavasz

Nem forradalmi a helyzet, de tény, hogy kissé fura (májusi) cserebogárnak érzem magam a többiekhez képest, akik kivétel nélkül panaszodnak az időre. Nem is értem, miről beszélnek. Vagyis nagyon is értem - ezt csináltam én is állandóan Írországban... most viszont, hosszú évek után végre fellélegezhettem és újra belélegezhettem a tavaszt! Harapni lehetett a levegőben a virágtól roskadó fák és az újra éledő fák illatát! Nem véletlen kaptam rá a futásra sem - egy élmény! Nem csak a pelyhes kislibák, meg kacsák miatt, de azért is. Egyszerűen csak jó látni, hogy van élet a pubokon kívül is, emberek a tóparton, a fűben, a virágok közt, a fák alatt. Piknikeznek, esznek, nevetnek, szeretnek, vannak, élnek. Ez éltet!

Ebből látszik, hogy mint az éleben annyi minden, köztük az időjárás, meg a hely szelleme is, viszonylagos.

Én átérzem és megértem magyar barátaim fájdalmát - én is szenvednék, ha még emlékeznék a forró májusi estékre otthon. De már nem emlékszem. Csak arra emlékszem, hogy széldzseki és harisnya nélkül nem lehetett elindulni otthonról. Itt el lehet. És én élvezem. Ezt is, meg a töménytelen virág látványát is.

Szerencsés volt az pár, kedves barát, akik ezen időszakban látogattak meg. (Szerintem nem is értik, mire fel ez a sok szó az időjárásról. Nekik üzenem, hogy ma 13 fok van és esik. Nem, nem vagyok rá kíváncsi, hogy otthon olyan nehezen lehet megmaradni a 30 fokban a panelban :)).

De vissza a virágokhoz - életemben nem fotóztam belőlük annyit, mint itt az elmúlt hónapban! De nem lehetett, nem fotózni! Ha mást nem, szemünk-lelkünk memóriakártyáját megtöltve. Kezdjük a Chateau de Grand Bigard-ral...

Ez a kastélykert, ebben a formában, amit az éppen 10. évfordulóját ünneplő Floralia nyújtott, überelt minden eddig látott kertet számomra. Egyszerűen varázslatos, mikre képes a természet - no meg a kertépítészet. A helyre hetekkel ezelőtt bukkantunk egy utcai plakát és a googlemap alapján. Akkor még éppencsak nyitott a virágfesztivál - ahova külföldről busszal (is) hozzák a (többnyire 60+os) turistákat - és az idei tél elhúzódtával a természet is éppen csak ébredezni kezdett, így nem vettük meg akkor a 15 eurós passe-partout-t. (Speciális belépő, mely a fesztivál teljes időtartama alatt korlátlan belépésre jogosít... nekem megtérült az ára, én 3 ízben is ott jártam :))

Szóval a kastélykert a bevezető etapja lett a Brüsszelen kívüli egy napos, autós kirándulásnak.

Az autóval negyed órára fekvő és technikailag akár fél óra alatt bejártható kertet általában nem sikerült 2 órán belül abszolválni, hiszen az ember ide feltöltődni, gyönyörködni, kikapcsolni jön - és nem rohanni. A méhecskének is idő kell, míg virágról virágra száll, itt meg - a weboldal szerint -több mint egy millió, kézzel ültetett virághagymáról beszélünk, és közel 400 féle virágról. (Anyukám biztosan sokat csuklott!) A kert mellett az üvegház virágkompozíció is maradandó emléket nyújtottak, különös tekintettel a szivárvány rózsára, amelynek születését kisebb eszmecsere övezte (akit érdekel, járjon utána, de állítólag csalás... igaz, elég szemkápráztató!)

A brüsszeli tavasz mellett élveztük a nap gyógyító erejét más vidéki "nagy"városban is. Belgiumban az (is) jó, hogy minden egy köpésre fekszik vagy maximum kettőre. Az biztos, hogy másfél óra vezetés után, már külföldön járunk.

 

Tengerpartja ugyan Westende-nél nem/sem ér fel az ír zöld mezők és a kristálytszta kék tenger látványával, mivel a homokszínű part, víz és ég elég sivatagi és sivár külsőt kölcsönöz a mediterrán színekhez (nem, nem időhöz!) szokott szemünknek és a partot övező, szocialisa építészetet megirigylő betonépületek látványa sem segít túljutni ezen a sokkon - de legalább tengerpart. Van, akinek ez is elég - ezért járnak az ingatlanok árai a csillagos egekben errefelé.

Bizonyos szögből nézve még szép is, minden perspektíva kérdése - és lehet hatalmas homokvárat építeni, meg homokfutón versenyezni és szörfön küzdeni a széllel és az elemekkel. Mert szél az van itt is, bőven.

A negyed órával arrébb fekvő másik (és mint neve is utal rá, újabb) központ, Nieuport egy fokkal hangulatosabb, de tölcsértorkolatának látványát szinte kenterbe veri a Rákos-patak - ok, kis túlzással - de a Dunapart sokszorosan. Van egy kis sétány, meg rengeteg ember, meg víz, fagyi, napágyak... és főleg a jószándék, hogy márpedigittnyaralnifogunk. Hajrá. Azért próbáltam a szépet meglátni, mert hétfőn be kellett számolnom élményeimről a kollegáknak, akik a helyeket ajánlották, és mégsem kezdhetem azzal, hogy hááááát... Pedig végül így kezdtem! (Más kérdés, hogy ők maguk is a holland tengerpartot javasolták spontánmód, elsőre. Így én is kevéssé éreztem magam rosszul hétfő reggel... :))

A tengerpart kétségkívül nem a legvonzóbb része Belgiumnak, van azonban sok másik, ami az.

A tavaszi túrák során kettőben is megfordultunk: a híres-neves Brugge-ben, meg az egyetemista körökben hírhedt Gent-ben. Ez utóbbi viszi nálam a prímet - minden szempontból. A Brüsszeltől bő fél óra autózásra fekvő kisváros hangulatában és eredetiségében is veri a turista top listás Brugge-t. Részemről. Nem mondom, hogy az méltatlan a hírnevére, de Gand/Gent számora autentikusabb, sármosabb és élhetőbb. Igazi kis gyöngyszem, ahol a tavasz érinthetővé válik és minden érzékszervünk lubickol a lüktető újjászületésben :)

Vannak csatornái és hajói - laza és mókás élő idegenvezetéssel - múltja, jelene, fesztiváljai, középkori vára, számos temploma, rengeteg söre, és számtalan étterme. Mint a legtöbb városnak errefele, de ezt egy egyedi hangulatba csomagolva. Gent is the place to be.

Brugge számomra csak "kis"testvér, de ennek objektív oka kevés, inkább csak valamiféle személyes affinitásról beszélhetünk.

 Romantikus barangolásokra kiváló, csak vértezzük fel magunkat a turistacsalogató éttermek és bunkó pincérek ellen, akik nem a vendéget, hanem a pénztárcáját szolgálják ki.

Az mindenesetre mindkét városban közös, hogy a parkolás vasárnap ingyenes a legtöbb utcában, lehet hajózni és ebédelni csak ebédidőben lehet, vacsorázni meg este 7 után. Ez abszolút logikus, amikor az ember nem kirándul, utazik, várost látogat, stb. Mert olyankor nem az idő vezérel, hanem a hasunk meg a lehetőségek, és az ugye nem mindig jár egy rugóra ezen konvenciókkal.

Sebaj, ennek eredménye többnyire egy nagy adag sült krumpli lett, a friss zöld fűben fogyasztva, arccal a nap felé fordulva, sörrel kísérve (mert az mindig folyik, több szár féle!), gofrival öblítve, dolce vita stílusban. Mi más, ha nem ez? És ez is Belgium!
A többiről meg meséljenek a képek! Aki nem hiszi, járjon utána!