Idő és tér

"Látom van valami, ami a szívedet nyomja... tudom, az Élet súlya... tudom, a Világ gondja..." Közhelyes, de nagyszerű. Idézet, és mégis eredeti. Nem én mondom, de nem is tagadom.

Magával ragadott. Nem ezekkel a szavakkal, és nem is ezen dallamokkal. A koncertjéből több tanulságot levontam, többek között azt is, hogy születni kell a tehetséggel. Fejleszthető bizonyára, de alapból belülről fakad. Ő az. Egyéniség, mégis tömegeket ráz fel, ringat el, nevettet vagy ríkat meg. Bájos és naív, bölcs és szenvedélyes. Nem akarom tovább magasztalni, de jó helyen, jó pillanatban találkoztam vele és a művészetével. Büszke vagyok arra, hogy egy nyelvet beszélünk, még akkor is, ha angolul énekelt, és hálás vagyok, hogy beszéli a nyelvemet. A gondolataimét is.

Harcsa Veronikával a brüsszeli Balassi Intézetben keresztezték egymást útjaink. Ezt persze csak én tudom, ő még csak nem is sejti. Sokan voltunk ott - mégis mintha csak nekem énekelt volna. Mintha a fejemből szőtte volna a gondolatokat, mintha az én fájdalmam öntött volna szólamokat és az én örömöm tört volna fel dallamokban. Az hittem, a jazz nem az én műfajom. Ma már tudom, hogy a jazz olyan mint az opera, kortalan, mégis meg kell érni rá. Köszönöm neki, hogy akkor és ott, ott volt, ahol... ahol én.

Harcsa Veronika csak egyike az este tapasztalatainak. Egyértelműen a legjobb. A legművészibb. A koncertje kapcsán azonban egyéb, sokkal prózaibb tapasztalatokra tettem szert. Például arra, hogy Brüsszelbe az ember nem megy be autóval. Bemehet, de nem parkol, az biztos. Főleg akkor nem, ha az éppen aznap távozó Benedek pápa (illetve már csak ex pápa) tiszteletére misét tartanak a 10 méterre lévő katedrálisban. Azt is megtanultam, hogy Brüsszelben továbbra sem lehet bárokban, éttermekben este 9 után enni. Semmit. Kivéve a sörhöz ajándékként kapott sós crackerst. Ez nem változott tavaly október óta, és erősen gyanítom, hogy jövő októberre sem fog. Kebabot azonban éjjel-nappal lehet fogyasztani. Csak kérdés csirkéből vagy lóból kéri-e az ember. Az sem fog változni, hogy a belgákat lassúnak, olykor mulyának és néha kifejezetten rosszindulatú rasszistának gondolom majd. Mert olyanok is vannak - szép számmal.

Ettől még szeretem Brüsszelt - illetve ez tán erős kfejezés így, alig egy hónap elteltével, de kifejezetten erősebb és spontánabb a vonzódás, mint Dublin iránt. Dublin olyan, mint egy egyszerű, kóbor zenész, egy csapodár szerető, aki talán megéri a kalandot, de aki mellett az ember érzi, hogy hiába próbálja, sosem kötelezné el magát, mert nem nyújt perspektívát. Brüsszel inkább egy bohém művészetkedvelőhöz hasonlítható, aki csupán álmaiban nyúlt hangszerhez, mégis elég érdekes ahhoz, hogy az érdeklődést fenntartsa, de van annyira földhöz ragadt, olykor unalmas, ám összetett személyiség, hogy az ember valóságosnak érezze.

Az életben minden relatív - de / és éppen ezért, van olyan hely, helyzet, város, kapcsolat, stb, amire meg kell érni. "Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell... ahhoz sivatag kell."

Éppen ezt érzem itt - minden egyes nap. Pedig semmi nincs itt, ami ne lenne szebb, művészibb, grandiózusabb, eredetibb, emlékezetesebb máshol. Mégis minden, ami van, a sok részlet, a sok apróság, a sok park, épület, szobor, kávézó, baguette, sör, bor, étterem, nyüzsgés, arab, múzeum, előadás, szegény, gazdag, kulturális esemény, az EU, a kontraszt, mindaz, ami életszagúvá teszi a várost, mindaz, ami része az egésznek, és egésszé formálja a részleteket, mindez teszi élhetővé a napokat itt. Életszagúvá. Szomorúvá. Bosszantóvá. Emberivé.

Például nem gondoltam, hogy a dublini lámpás körforgalomnál van rosszabb. Pedig van. Az a körforgalom, ami bejáratánál lámpa ad ugyan zöld utat, de ettől teljesen függetlenül a villamos ötvennel simán oldalba kap balról. Csak a villamos. A már körforgalomban lévő autók ugyanis megállnak - jó esetben  - a mai napig nem értem, hogy miért is???!!! Hiszen ők már a körforgalomban vannak! De ez fordítva is igaz, én is lehetek a körforgalomban, ettől még lazán belémjönnek majd jobbról, ha éppen zöldet kapnak. Életszerű hely: az erősebb, erőszakosabb, gyorsabb, szemfülesebb, stb. marad életben.

Azért minden nap van új. Van szép. Van sok magyar is. Az elmúlt három hét mérlege erősen a hazánkból szakadtak javára billen. Egy angol lány és kb. egy tucat magyar, akivel összefutottam. A "balga" belga és a francia "csigazabáló" kollegákat nem számolva. Ezt Dublinban négy év alatt nem sikerült elérni. Illetve nem ilyen minőségben, tisztelet az 1-2 (egykezemeléghozzá) kivételnek. És ez objektív kijelentés. Igen, tudom, peches voltam.

Az is érdekes, hogy itt három hét alatt több kultúrális eseményre jutottam el, mint ott egy év alatt. A pubban szóló élő zenét nem számítom ide. Biztos ez is csak a véletlen műve - részben bizonyára az én számlámra is írható. Egy hete például a magyar költészet emlékestjén voltam egy kerületi könyvtárban. Érdekes volt József Attilát flamandul hallgatni -ezt nem tüntették fel a hirdetményben. De valóban érdekes volt. A Mamát például felismertem. Viszont a versek között magyarul József Attilát éneklő erdélyi pár miatt már önmagában megérte ott lenni. Az előadás után kapott házi pogácsáról, zserbóról és pár jószóról már nem is szólva.

Mondom, zajlik az élet. Az összetört autó helyett azóta kaptam egy másikat. Másfélszer olyan hosszú, napfénytetővel és 17"-es felnivel, tolatóradar nélkül. Merész húzás. Nem kértem, adták. Majd megtanulok parkolni. Azóta szerencsére csak egyszer havazott tartósabban: amikor éppen egy parkban sétáltam többed magammal. És a park közepén egy tavat, ott meg egy szigetet és azon egy kávéházat leltünk. A szigetre kötélvonta tutaj visz, 1 euróért. Retúr tarifa. Biztos, ami biztos.

Nyitottam bankszámlát is másfél óra alatt, időpontra, intéztem elektromos szolgáltatót online - legalábbis azt hittem, de kiderült, hogy mégsem teljesen, megkaptam az első fizetésem, ami nyilván nem annyi, mint ígérték - nem, nem több... - viszont nem kaptam értesítést azóta se a Rendőrségtől, hogy jelenjek meg ekkor és itt, bizonyára a postaládám átmeneti hiánya miatt, de több telefonos kísérletre kiderült, hogy pár nap múlva van jelenésem. Huhh.

A lakással is összeszoktunk már, a fölöttem élő pók és az elektromos fűtés ellenére. Ami állítólag havi száz eurót kóstál. Majd kiderül. Az elhelyezkedését továbbra is imádom: reggelente a tavon élő kacsák hangzavara ébreszt, este a macskák "dala" ringat álomba.

Ja, és ma vettem egy porszívót. Miután a másikat, a vizet-szivattyúzósat visszavette az Aldi zokszó és kérdés nélkül. És ezzel a pozitív prózai élménnyel zárnám a ma éjjeli bejegyzést. Nem azért, mert elfogyott az ihlet, hanem azért, mert lemerült az elem. A gépé is, az enyém is.

Holnap is lesz nap. Brugge-re virradó.

A bientot.