Amerikai alma-álom

Az egészben az egyik legjobb, hogy ezentúl minden filmet kicsit más szemmel fogok nézni.

Kicsit bennfentesen. Az egészben a legmeglepőbb, hogy mielőtt betettem volna a lábam az Ígéret földjére, már úgy éreztem, hogy ismerek ott mindent. Éppen az említett filmipar miatt.

És valóban: a Nagy Alma (a becenév eredete korántsem egyértelmű) pont azt adta első blikkre, amit vártunk tőle: 

égig érő felhőkarcolókat, tömeget, zajt, nyüzsgést, káoszt, rendőröket minden sarkon, kultúrális forgatagot, fergeteges náció és ízkavalkádot, és rengeted sárga taxit.

Ismeretlen ismerős volt ez a város, különösen egy magamfajtának, aki életében először hajózott (na jó, repült) az Újvilágba.
És mint minden felfedezést, ezt is kisebb-nagyobb bonyodalmak tarkították, de éppen ettől izgalmas a kaland.

Kezdjük ott, hogy tanultam valami fontosat: olcsó húsnak híg a leve. Illetve az Égi jelek nem mindig mutatnak abba az irányba, amerre hisszük. Olykor csak próbára tesznek bennünket. Az idióták pedig bebukják ezeket. Kérdés: idióta e az, aki egy több napos alapos kutatás után gondosan kiválasztott négy csillagos szállodai apartmant (az x-ik emeleten, ahol az x ezen esetben akár az x többszörösét is jelentheti!) 24 óra leforgása alatt elcserél erre:

És mindezt azért, mert az indulás előtt két nappal Égi jelként értelmezte, hogy ez a vacak szállás még ingyen és bérmentve lemondható, és ez a 200 dollárral kevesebbet kóstáló csúcs-lakás pedig véletlenül még éppen kiadó. A szuper-lakást egy futó ismerős ajánlotta, akivel indulás előtt pár nappal elegyedtem szóba - ők is NYC-be készültek. És itt foglaltak szállást. Potom áron. Teljesen véletlenül. Mennyi véletlen. Van, amin nem éri meg fukarkodni.

A szuper lakással objektíven nézve semmi gond nem volt , leszámítva, hogy az ajtó egy ócska zárral zárul, a lakásban gáz szag terjengett, és a tulaj mentségül közölte, hogy ez régi épület, normális, hagyjuk nyitva az abalakot, ha zavaró. Első emelet, tűzlépcső, annyira nem favorizáltuk a megoldást. A legnagyobb gondunk mégsem a peneészedő, fél négyzetméteres fürdővel volt, vagy az ócska radiátorral, leginkább az ár-érték arány volt zavaró, az elúszó négycsillagos csoda, mellyel New York fogadott volna minket, ha nem vagyok olyan makacs, hogy az elvárásainkat szinten hagyva, leszállítom a büdzsénket.

A vége nem 200 dollár nyereség lett, hanem egy végig idegeskedett nap - másik szállást találni azonnal - néhány elvesztegetett óra reklamációs levél írogatásra, és 300 euró veszteség. Hurrá. Azért nem több, mert valamennyit visszafizettek emailjeink hatására. A cancellation policy ugyanis cseppet egyoldalúan csak a lakás kiadóját védi: 0%-ot juttat vissza már akkor is, ha egy héttel érkezés előtt lemondja az ember a foglalást. Semmi sem védi így a pusztán fényképek alapján szállást választó ügyfelet. A fotók pedig csalfa tükörképek a mai világban, ezt tudjuk... Nesze neked virtuális világ!

Tanultam az esetből, soha többet nem foglalok airbnb-n semmit. Vagy legalábbis nem 24 óra alatt, és nem ilyen feltételekkel. Botrány. Így elrontani egy életr egy első benyomást... dühítő. A legrosszabb, hogy amikor az ember magára dühös, még csak kiabálni sem tud senkivel. Különben még bolondnak is nézik - így csak csendesen vertem a fejem a falba :)

Innentől kezdve New York egy fokkal kegyesebben bánt velünk. A 34. utcában lévő frissen befoglalt szállodában felújítás alatt állt a reggeliző szalon, ezért ingyen és bérmentve kaptuk a reggelit és esténként sajtokóstolót borral. Megjegyzem, az a számomra idiotizmusnak tűnő nonszensz hogy nevek helyett számokkal lássák el az utcákat azonnal értelmet nyert amikor a logikára fény derült mögötte. Ismeretlen ismerősként is gyerekjáték a tájékozódás: utcaszám délről északra nő, sugárút szám keletről nyugatra. Hibátlan.

A metrózás egy fokkal bonyolultabb: mert itt nem mindegy ám, melyik lejáraton szállunk alább: nem párizsi ez kérem, inkább olyan kisföldalatti logika, csak nagyobban. A mókás az, amikor a másik irányú lejára egy utcával odébb található.

Harmadik napra, szükség hozta meg a hirtelen kerekedett hóvihar (első nap még napszemüvegre vadásztunk), felfedeztük a  buszozás rejtelmeit is. Nos a buszok a metrókkal merőlegesen futnak, vagy párhuzamosan, de semmiképpen és-és. Emiatt, ha a esetleg DNY-ra haladnánk, az min 1 átszállás. Ne tessék itt bonyolítani a dolgokat: vagy dél vagy nyugat. Néha egyszerűbbnek bizonyult sétálni. Pedig a buszozás sokkal jobb móka, mint a metró: egyrészt látni a várost. Más kérdés, hogy némi helyismeret előfeltétel, de a buszvezetők elég készségesek. Más kérdés, hogy a buszozás lassú: van buszsáv, de megálló is. Kb 100 méterenként egy. Kivéve, ha expressbus, de az meg nem áll meg sehol. Figyelem, a Metropolitan előtt van egy ilyen megálló, nem értem miért, mert fél óra alatt egy busz se állt ott meg. Szóval a busz turistás ráérős móka. Külön jutalom, hogy az egyébként meglepően segítőkész és barátságos new yorkiakkal könnyen szóba lehet elegyedni. A metrón nem, ott magukba fordult vakondokok utaznak csak. A buszon bezzeg Milánó-fan, Budapesten is járt tőzsgyökeres (de szerintem nem tipikus) Brooklynban született, világotlátott hölgy csevegett velünk érdeklődően. De az is elég, ha az ember tétovén megáll egy kereszteződésnél térképpel a kezében - akad segítség.

New York-ban mindent láttunk, amit egy jó turistának muszáj. 

Megmásztuk a Empire State bulding 86. emeletét (éjszaka nincs sor és a kilátás is lélegzetelállító), elhajóztunk Eilis Islandra a bevándorló őseink nyomában, akikre itt rá is lehet keresni (+ingyenes 45 perces Ranger tour, abszolút megéri, A-Z-ig füleltünk, nagyon érdekes idegenvezetés a bevándorlók embertelen szelekciójáról, ezerszer inkább javasolt, mint a Szabadság szobor, ami egy évig most úgysem látogatható) 

megfigyeltük a Wall Street dübörgő bikáját (elkerítve mint gazdája)

mászkáltunk a Central Parkban (legközelebb kerékpárt is bérelünk), benéztünk a csavaros Guggenheim-be, 

meglátogattuk Little Italy-t, érintettük China Townt (itt jött szembe a vérző fejű kínai), a Rockefeller Centert (nem korcsolyáztunk), a Flatiront, az 5.sugárutat (nem, nem vásároltunk... sokat), a Grand Centrált (sok film helyszíne, hatalmas földalatti étkezősorral), a Lincoln Centert (ahol a lécsőkön sok sok nyelven világí a welcome, de nem sikerült ráfókuszálnom, viszont cserébe földre dobtam a kamerát:)), 

a Chelsea Market-et (mennyi manna) meg a szomszédságában húzódó, egykori felső vasút mentén kialakított High Line sétálóparkot (igen, az ott a háttérben egy óceánjáró, csak itt fel sem tűnik, hogy akkora mint egy ház... mert kisebb).

Itt merengtem el azon is, hol és hogy parolnak vajon a new yorkiak. Vagy nincs kocsijuk? Mert 100 emelet iroda alá kéne vagy 100 emelet parkoló... Művészien eredeti ez. 

A park és a parkolás is. Mint NY-ban oly' sok minden: körülölel a kultúraforgatag. És még Little Koreában is jártunk - japán vacsit enni. Igen, igen, nem elütés, van ott minden. És az egész hét folytán egyetlen egyszer ijedtem csak meg (jó, ennyi rendőr és kamera között érthető), 

amikor egy szétlőtt oldalú autóra csodálkoztam rá sűrű mutogatás közepette - amiben állítólag benne ült a sofőr... Vagy valami, ami füstött eregetett ki a résre lehúzott ablakon. De még élünk! Nos, ez is New York! New York a gőzölgő aszfalt és metró szellőző, a folyamatos zaj és dudaszó, a taxi után rohanó és azt az út közepén elfoglaló emberek, a közöny és a segítőkészség, a számtalan hajléktalan és csendes őrült meg a Times Square pazarló luxusa, a világmárkák és a névtelen művészek sora, a zene, a fény, a film, a tánc, az építészet. New York egy csoda.

 Felfedezői lelkesedésünk kitartott, csak öreg testünk bírta nehezen: két nap múltán pont úgy vánszorogtunk, mint egy nyolcvan éves nyugdíjas pár: kinek a dereka szakadt be, kinek láza volt, ezért későn indultunk, korán feküdtünk, kész röhej  - de ezzel és minden ráfizetéssel együtt megérte. Holnap újra indulnék. De ezúttal szeretném egy valódi new york-i szemén át megnézni a várost, akár a Harlem-et is, és kihagyni a több mint egy órás sort a Szabadság-szoborhoz, a WTC hűlt helyéhez, meg MoMa ruhatárához (péntek du. ingyenes belépés) . De ez is New York! És még annyi minden más! De ezt látni kell - leírni nem lehet!

Az Új Világ és a Nagy Alma kapujában: