Karácsonyi idő/utazás

„Szerinted, ha lenne hová mennem, elutaznék a világ végére?” Hm, mit "utazna"... inkább menekülne... a magány fájó érzéséből az egyedüllét hamis szabadságába!

Ez az egyszerű, szomorú, már-már költői kérdés villámcsapásként ébresztett rá arra, mennyire gazdag és szerencsés vagyok én!

Ha tehetném, idén időt ajándékoznék karácsonyra Szeretteimnek és önmagamnak. Időt, hiszen abból sosincs elég. Időt, amit arra fordíthatnánk, hogy megálljunk a hétköznapok rohanásában egy pillanatra és körülnézzünk! Ott, ahol vagyunk!

És lássunk! Lássuk meg, ne csupán a tengernyi, sietősen és sokszor kényszerből összekapkodott ajándékokat, hanem azt, ami igazán érték! És ez oly’ ritkán köthető tárgyakhoz!

Halljunk! Halljuk meg, ne csupán a média kommersz karácsonyi dallamait, hanem a Bennünket körülvevők harsány nevetését, csendes könnyeit!

Érezzünk! Érezzük, ne csak a gyertya és a frissensült beigli illatát, hanem hogy hol van szükség a szeretetünk áldásos és gyógyító erejére, és észleljük, kik azok, akik a mi életünket ekképpen jobbá teszik.

És emlékezzünk! Emlékezzünk a türelmetlen, csillogó szemekre, melyekre nem jött álom a délutáni kényszerpihenőben, a Nagyi alig kész süteményéből lopott falatok háborítatlan zamatára, a térdig érő hó ropogására és a mérettől függetlenül plafonig érő fenyőfákra. Emlékezzünk a műhóval ablakra varázsolt levakarhatatlan hópelyhekre, a karácsonyi fények és asztallábak között futó elektromos kisvasútra, a fagyos éjféli miséről hazatérve minket fogadó forralt bor fűszeres melegére, és a mosolyokra. Mindazokra, akik nem lehetnek itt ebben a szobában, de akik kitörölhetetlenül itt vannak a szívünkben. Mindazokra, akik által azok lettünk, akik vagyunk. Mindazokra, akik tekintetében a szeretet ünnepe mosolygott minden nap, és akik által életünk értelmet kapott!

Hiszen nem tárgyakra emlékezünk elsősorban, hanem tettekre, arcokra, egy érintésre, egy ölelésre, egy nevetésre. A boldog pillanatok attól maradnak meg emlékeinkben boldognak, mert megoszthattuk őket számunkra fontos emberekkel. Mert tanúi voltak örömünknek, bánatunknak - az életünknek. Csak az él, akire emlékeznek. Csak arra emlékezhetnek, aki megosztja életét másokkal: így vagy úgy. Egyedül is érezhetünk boldogságot, ha szeretnek, ám társaságban is lehetünk magányosak. Minden azon múlik, hogy van-e valahol, bárhol, egy otthonunk.

Erről is kéne, hogy szóljon a karácsony: az otthon ünnepéről. A szeretteink ünnepléséről. Arról, hogy megálljunk egy pillanatra az idő és életünk sebes haladtában, és számot vessünk az elmúlt időszakkal, évvel: mit kaptunk tőle és mit adtunk mi másoknak, magunknak. Mitől lettünk többek, jobbak, boldogabbak?

Az Advent lelki felkészülést jelent valami fontosra, valamire, amire emlékezni érdemes. Keresztény hívőknek ez Jézus születése. De Jézus születése egy szimbólum csupán.

Szinte mindegy, milyen oknál fogva tisztulunk meg, ha ettől jobb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb emberekké válunk. A huszonegyedik század fejlettnek titulált civilizációinak átlagpolgára testileg összetörve, lelkileg kifacsarva esik be a karácsonyfa alá. Ha egyáltalán beesik. Kizárt, hogy ez lenne a karácsony célja és lényege. És ez nem a valláson múlik!

Világi és egyszerű hasonlattal élve a karácsonyi készülődés olyan, mint a küszöbfényesítés: szépen, komótosan, csendesen oda-vissza suvickolva, alig észrevehetően, de ünnepien csillogóba öltöztetni a régit, a megszokottat. Apró, de nemes gesztus ez. És az eredménye oly’ látványos! Megtisztítani az egy év alatt rárakódott portól, folttól, hibáktól. Kicsinosítani, feleleveníteni hajdani fényét, hogy méltóan, felkészülten várhassa az év végét, és megújultan az új év kezdetét. Bepiszkolódva is átléphetnénk rajta az új esztendőbe, hiszen az idő feltartóztathatatlanul halad, az évek telnek, fittyet hányva a mi lelkünk tisztaságára, csillogására. Az, hogy komoran pislog-e lábunk alatt a küszöb, vagy ragyogóan hirdeti ott létét, ez csupán részletkérdés. Ám az egész élet titka a részletekben rejlik.

Vegyük már észre, hogy a kevesebb oly’ gyakran több! Hogy az élet értéke, a szeretet mértékegysége, nem az anyagi javak vagy a pénz, hanem az idő. Hogy nem csupán azon múlik, hogy hol, hanem, hogy kivel, kikkel! Sokszor annak van igazi értéke, amiből kevés van. Éppen azért. Nem azon múlik, hogy mink van, hanem, hogy mennyit osztunk meg belőle! Minél többet adunk, annál többek leszünk! Ha ez nem így lenne, nem lenne, annyi megtört, kiegyensúlyozatlan, talajt vesztett, önző és magányos „vagyonos és sikeres” ember! És nem lenne annyi egyszerű, szívében tiszta, üres zsebű, boldog lélek! Mert van! Mert csak ők birtokolnak olyat, amit nem érint infláció, gazdasági válság, bankcsőd. Amit nem vehet el senki, és ezért nem kell nap mint nap rettegniük, hogy életük egy szempillantás alatt elértéktelenedik! Hiszen ők maguk gazdagok és nem csupán a környezetük teszi azzá őket! Boldogságuk nem folytonosan hullámzó, értékrendjük nem viszonylagos, hanem belülről fakadó, örökérvényű, kiegyensúlyozott és tartós.

Az elmúlt három évből nem anyagi javakra emlékszem én sem, hanem emberekre, érzésekre, kapcsolatokra. Arra, hogy bármi történt is, mindig volt egy biztos pont az életemben, a családom. Bárhogy omlottak össze is dolgok, tornyosultak problémák, Ti mindig felemeltetek és erőt adtatok! Borzasztó szerencsés vagyok, hogy itt lehetek ma veletek: nem csak azért, mert idén semmilyen hóvihar nem akadályozta meg, hogy hazajöjjek, hanem főként azért, mert van hová hazajönnöm. És ez a szerető otthon rengeteg erőt ad, hogy átvészeljem az esetleges nehézségeket, és ünnepé varázsoljam a hétköznapokat is!

Azért fohászkodom, hogy legyen alkalmam és időm továbbadni ezt a nemes „hagyományt”, mely családunkat oly régóta jellemzi: az önzetlen, egymást mindenen átsegítő szeretet. Ezt a kivételesen ritka kincset, mely gazdagabbá tesz engem, közvetlenül jobbá teszi mások életét, és közvetve nemesebbé teszi a világot!

Hálás vagyok, hogy a karácsony számomra jelentőséggel bír, szívmelengető emlékeket hordoz, és tartalma értéket képvisel.

Tartalmas karácsonyt kívánok Mindenkinek !