Metrospektív

Kellemes Ünnepeket kívánok Minden kedves Olvasómnak!

Az Élet mindig oszt valami váratlant! Ennek néha örülünk, néha kevésbé, de egy biztos, Life is beautiful – csak olykor perspektívát kell váltani.

Valószínűleg a Sors is megelégelte, hogy hetek óta nem gazdagítottam blogom vicces és kevésbé vicces történetekkel. Különösen, hogy hetek óta érik bennem egy reptéri rezumé. Eddig is lett volna miről, de valószínűleg az Élet nyomatékosítani kívánta, hogy szavakba kell öntenem élményeimet. Egy biztos: ha kifogásod van a repülés ellen, ne költözz Szigetre! Ha meg szigetlakóvá váltál önszántadból, ne panaszkodj!

Álljon alább három rövid történet, fordított időrendi sorrendben, karácsonyi ajándékul, legfrissebb reptéri kalandjaimról. Jó mulatást!

Karácsony a reptéren 3 felvonásban

És még korán sem biztos, hogy vége. Szerintem várható a folytatás, de egyelőre itt tartunk. 3. napja látogatom meg a Terminal 2-vel november végén kibővített dublini repteret. Kívülről ismerem a dekorációt, a check-in pultok és a mellékhelységek elhelyezkedését. És akkor én még szerencsés vagyok, mert legalább nem kellett itt éjszakáznom.

Annyi történt, hogy leesett a hó. Mint újabban itt is: minden évben. De ez továbbra is felkészületlenül érinti az írek többségét. Nem bocsátkoznék részletekbe az országutak állapotát illetően, maradjunk a reptérnél. A lényeg annyi: úgy alakult, hogy törölték a 23-i karácsonyi járatomat. Ez legjobb reptereken is megesik – a dublini pedig azért téli felkészültségben legfeljebb alulról vetekedhet a legjobb jelzőért. Láthatóan nem voltam egyedül ezzel a váratlan karácsonyi ajándékkal: sokan osztoztunk rajta. Ettől persze senki nem lett boldogabb. Viszont ami ezután következett, az felért egy szürreális tündérmesével: soha ennyi kedves, barátságos és vendégszerető emberrel (írrel!) nem találkoztam az itt eltöltött két év alatt, mint az elmúlt pár nap folyamán. Furán megható érzés. Bajban ismerkszik meg a jó barát? Úgy fest.

Baj persze nem volt. Azt leszámítva, hogy 28-ig minden járat fullon volt. Abba most nem mennék bele, hogy Murphy működött, mert a 24-i gép gond nélkül felszállt – én meg anno biztos, ami biztos alapon a 23-ira foglaltam, hogy ha be is üt a „ménykű” – vagy a hóvihar - ne itt Dublinban érjen a Szenteste. Ember tervez.

A 24-i járatra nem fértem fel a várólistáról. Ezért kissé csüggedten felszálltam a helyi buszjáratra, ami 100 méterre tenne le a házunktól. Ha a dugó miatt nem döntött volna úgy a sofőr, hogy úgy ahogy van ezúttal kihagyja azt a pár kilométert és pár tucat megállót. Megáll az ész! Meg a busz is megállt, miután közöltem, hogy megértem én, hogy neki nem fűlik a foga arra menni, én viszont arra lakom, szóval én itt akkor leszállnék. Kitett tehát a főút mentén. Szánalmas!

Két bőrönddel nehezen tudtam a bokáig érő hóban araszolni, taxit fogni azonban lehetetlen küldetés volt, és senki nem szánt meg engem az út szélén állva. Húsz perc után állt meg egy idős házaspár egy kis Hyundaiban, akik elvittek hazáig – sőt, még egy karácsonyi ebédre is meghívtak, ha esetleg egyedül tölteném az ünnepeket. Vannak még jó emberek.

A Szenteste végül mégsem Dublinban ért: Carlowban töltöttem a gyertyafényes „white christmast” egy ismerősöm családjánál. Persze ezt megelőzte néhány kaland (például hogy az egész város áram és fűtés nélkül maradt órákra, másnapra nem volt melegvíz, stb.), de emberileg rengeteg jót hozott ez a karácsony. Egy nagyon kedves ír család karácsonyába nyertem bepillantást, ahol szinte családtagként kezeltek, és ezúton szívom vissza minden eddigi rosszmájú megjegyzésemet az írekről. Azaz annyiban módosítanám, hogy van kivétel. Nem is egy.

Ugyan a saját családomtól távol ért az ünnep – életemben először – de hófehérbe öltözött tündérmesébe illően lopta magát az Életembe és a szívembe! Hiszem, hogy mindennek meg van az oka. És nem is kéne sokat elmélkednem, hogy ennek a karácsonynak az üzeneteit megfejtsem!

Ui: A 26-i járatra feljutottam némi szerencsének és ismeretségnek köszönhetően. Félúton Budapest fele azonban ledöntött lábamról az influenza vagy valami hasonló. Az elmúlt két napot ágyban töltöttem. Ez lényegében isteni gondviselésnek is tekinthető, mivel dublini otthonomban ezt most bajosan tehetném: a -12 fok szétnyomta a vízcsöveket a fűtetlen házban, és a szobám leginkább katasztrófa sújtotta övezetre hasonlít. Szerencsére már csak alig pár nap maradt ebből az évből :)

Röpke madridi hétvége

Az idei téli első hó éppen ezen a hajnalon lepte meg és be a smaragdzöld szigetet. Ennek több direkt és indirekt következménye volt. Többek között például az, hogy a reggel 6h50kor induló madridi járatra több mint 2 órával később sikerült beszállni. És a beszállás nem egyenlő felszállással.

Én persze annak rendje és módja szerint hajnalok hajnalán kiértem a reptérre – ez szombat lévén különösen nagy érvágás -, melynek honlapján annak rendje és módja szerint semmi nem figyelmeztetett késésre! Jellemző, ám várható módon.

Azon szerencsések közé tartoztunk, akiket csak késleltettek – nem töröltek: hiába, a reptér megtisztítása igen időigényes megfelelő eszközök és személyzet hiányában. Két órás csúszással beszálhattunk, de nem sejtettük, hogy ennek oka csupán az, hogy ne a „földön” várakoztassanak minket. Így ugyanis nem kötelező az EU által előírt, két órán túli, kártérítés megfizetése. Szemfüles Ryanair. Megéri a pénzét Mr. O'Leary.

A gépben újabb óra telt el az utaslista egyeztetésével – valaki vagy hiányzott vagy pluszban került a fedélzetre – valamint a jégtelenítő gépre való várakozással. A pilóta ugyan kedvesen elismételgette, negyedóránként, hogy a jégtelenítés csupán 10 percet vesz igénybe, csak azt felejtette el közölni, hogy erre hány óra múltán kerül majd sor.

Röpke 1 óra elteltével, éppen mikor már landolni kellett volna a madridi végállomáson, végre kigurultunk a parkolóhelyünkről.

A röpke öröm egészen negyed óráig tartott, amikor is feltűnt, hogy egy helyben veszteglünk – mozdulatlan.

Újabb közlemény a pilótafülkéből: műszaki okok miatt kénytelenek vagyunk visszatérni a kezdetekhez. Ajtó kinyit, műszaki szakember a gépre, ajtó becsuk, tesztelés, kinyit, tesztelés, mindeközben mindenki türelmesen ül, áll, várakozik a gépen, indulásra készen, étlen-szomjan. Oké, hogy Ryanair, és ha kell, akkor adják pénzért, de igazán megkérdezhették volna, hogy valakinek esetleg, így három óra elteltével, nincs e szüksége valamire. Nem tették. Meg sem lepett.

Panaszommal nyugodtan fordulhattam volna a Ryanair pulthoz, érkezés után, amit csupán azért nem tettem, mert kilométeres sor várakozott ott, és az öt-hat órával már így is megkurtított rövid madridi hétvégémből egy perccel többet nem pazaroltam volna az O’Leary bagázsra.

Madrid amúgy ismételten hozta a formáját: felcicomázott karácsonyi vásárok tucatjai, nyüzsgő színes kavalkád az utcákon, tapas, salsa és fiesta. Mindez alig került többe, mint egy fuvar taxi a reptérre. Hiába, a spanyolok értenek nők nyelvén – mi meg értjük a szabályokat, és miért-ne alapon élünk is velük. Erről szólt ez a különleges, adventi bikaviadal.

Így, röviden is, mindenképpen megérte.

Repülősztrájk

Tudom. Nincs mentségem. Mert a munka nem az. Az legfeljebb enyhítő körülmény. Körülményes. Valahogy csak úgy alakult, hogy emígyen. Kedvem volt. Ihletem is. Erőm nem, szégyen ide. Tessék. Lássék!

Most alkotok valamit. Mert szeretek. Mégha titkos rajongóim azzal vádolnak is, hogy nem. Pedig de. Kikapcsol - és lefáraszt. Valahogy úgy, mint a jó szex.

Az embernek gyakrabban van hozzá kedve, mint ereje. Ideje?

Pedig... Hagyjuk!

Az oldal nincs ellátva 18 éves piros karikával, szóval könnyedebb vizekre evezek. Szállok. Bár, ki tudja?

Hurrikán riadó van. Volt. Még az is megeshet(ett volna), hogy egyik reggel evezni kell. De nem kellett. Máskor meg inkább repülök, mint úszom. A munkát leszámítva, of course.... ott is már fuldoklást imitáló kapálózó kutyaúszásról beszélhetnénk, mint elegáns gyors tempókról... Mindegy is, a hurrikán végül érdeklődés hiányában elmaradt. Persze szél meg vízszintes esőt tapasztaltunk vasárnap este, de abban semmi kivételeset nem találtam. Megúsztuk.

Viszont a repüléssel is akadnak gondok. Semmi komoly. Csak timing féle. Bosszantó, hogy például menetrendekhez kell igazodni. Ez stresszes. És necces. Gyakran.

Legutóbb bő egy hónappal ezelőtt jártam meg... azaz rohantam. Elmesélem, de a történet megértéshez szükségeltetik némi nemzetközi gazdaságpolitikai háttérinformáció. A franciákról. Röviden összegezve így hangzik a tétel: ha a francia vasutasok sztrájkolnak, ne ülj autóba! Ne keressük a logikai összefüggést, mert nincs. Viszont bizonyított. Biztosra veszem, hogy a francia nyelvtankönyvek a sztrájkolni szóval szemléltetik a különféle igeidőket és ragozásokat. Én ma sztrákolok, te tegnap sztrájkoltál, ő holnap sztrájkolni fog. Aki kimaradt, az meg hülye. Vagy csak tutira nem francia.

Én meg tutira nem játszom el még egyszer ugyanezt. Túl strapás.

Derűs csütörtöki napnak indult - csak éppen majdnem csütörtököt mondtam. Rossz vicc, de helytálló. Derekasan álltam helyt én is.

Nos, éppen idáig jutottam az írásban három héttel* ezelőtt. Most felveszem a fonalat, és megszövöm a történet teljes egészét.

Boulogne-ból kellett eljutnom a Charles De Gaulle reptérre. 21h25-ös dublini AerLingus járat. Gate closes @ 21h00. A feladat egyszerűnek tűnhet, de...

Tanulság sok van:

• Sztrájk esetén két óra nem elég arra, hogy az ember kijusson a „rendes” körülmények között egy óra alatt lazán elérhető reptérre.

• Sztrájk esetén nem véletlenül nem könnyű taxit találni – nem is kell erőltetni! Ha pedig fél óra után mégis akad egy, akkor ne lepődjünk meg, ha 20 perc alatt 200 m-t se tud megtenni velünk a dugóban.

• Ha voltunk annyira óvatlanok, hogy beleestünk a csapdába, azonnal szálljunk ki a legközelebbi metrónál, és még véletlenül se higgyük el, hogy a legközelebbi metró megálló – amiből köztudottan minden sarokra jut egy Párizsban – több kilométerre található.

• Jobb, ha innentől kezdve felkészülünk egy olimpiai felkészüléssel felérő sprintre.

• Sztrájk esetén teljesen mindegy, hogy alapesetben honnan indulnak a reptéri vonatok a Gare Du Nordról. Mert ilyenkor örülhetünk annak, ha egyáltalán vannak. És külön felfedezéssel ér fel, hogy kiderítsük hol is! Ilyenkor kifejezetten előny, ha az ember beszéli a nyelvüket, mert legfeljebb a hangos bemondóból nyerhetünk érdemi információt. Azt is elvétve.

• A remény hal meg utoljára: az alapesetben 40 perces vonatút még nem ok arra, hogy feladjuk a reményt. Akkor sem, ha matematikailag az esélytelenek nyugalmával ülhetünk fel rá 20h30kor.

• Az idő relatív: az útlevélvizsgálat fél perce óráknak tűnhet az idő szorításában. A terminálok között közlekedő vonatra várva kiderül, hogy négy perc végtelenül hosszú idő.

• Igen nagy előny, ha az ember betéve ismeri a terminált, mint a saját tenyerét.

• Az is nagy előny, ha nem magas sarkúban, kis bőrönddel és laptop táskával kell lefutni a fél maratont. De abban kellett – viszont sokan buzdítottak úton-útfélen.

• A humor is relativ: amikor a security check motozás során (nyilván becsipogtam) a kedves "rendőr"hölgy megkérdezi, hogy sietek-e? akkor nehéz higgadtnak maradni. A humor bizonyul ilyenkor a legjobb megoldásnak: „szerintem már nem”.

• Positive thinking highly recommended: amikor a sok tortúra után végül closed gate fogad, akkor is arra kell gondolni, ami a cél: elérni a gépet. Bár idegtépő, amíg a telefonon háromszor felteszik a kérdést, hogy felvehető-e még a kedves last passenger, akkor is csak az „igen”re tanácsos gondolni!

És íme, szezám tárulj!

A legnagyobb tanulság az, hogy sosem szabad feladni! A reptéri vágta során számos ponton csüggedten dőlhettem volna dugámba, de ehelyett a végsőkig kitartva futottam. Teljes erőmből. Ennek meg is lett a böjtje: egy bő fél órán keresztül alig jutottam levegőhöz, a légi-utaskísérők pedig háromszor kérdezték meg, hogy hozhatnak-e inni valamit. Valószínűleg az arcomra volt írva az elmúlt két óra minden mozzanata.

Az biztos, hogy legközelebb inkább 3 órával hamarabb indulok a reptérre és / vagy sztrájk esetén messziről elkerülöm a francia fővárost. Azaz, az év 361 napján.

Ui: csak azt tudnám, miért a leglehetetlenebb helyzetekben támad meg a grafománia. Fél órája guggolok az ágyam mellett egy kupac hajtogatni való ruha tetején pötyörészve.... éppen fürdeni készültem. Csak ide kötött az ihlet. Remélem megérte...

*három+három héttel...