IRsettLer

Az egészben az egyik legjobb, hogy ezentúl minden filmet kicsit más szemmel fogok nézni. Kicsit bennfentesen. Az egészben a legmeglepőbb, hogy mielőtt betettem volna a lábam az Ígéret földjére, már úgy éreztem, hogy ismerek ott mindent. Éppen az említett filmipar miatt. És valóban: a Nagy Alma ( a becenév eredete korántsem egyértelmű) pont azt adta első blikkre, amit vártunk tőle:  égig érő felhőkarcolókat, tömeget, zajt, nyüzsgést, káoszt, rendőröket minden sarkon, kultúrális forgatagot, fergeteges náció és ízkavalkádot, és rengeted sárga taxit. Ismeretlen ismerős volt ez a város, különösen egy magamfajtának, aki életében először hajózott (na jó, repült) az Újvilágba. És mint minden felfedezést, ezt is kisebb-nagyobb bonyodalmak tarkították, de éppen ettől izgalmas a kaland. Kezdjük ott, hogy tanultam valami fontosat: olcsó húsnak híg a leve. Illetve az Égi jelek nem mindig mutatnak abba az irányba, amerre hisszük. Olykor csak próbára tesznek bennünket. Az idióták pe...

Ezer meg egy szó is kevés lenne leírni, hogy mit kívánok az új évre. Pedig lényegében egy szó is elég lenne hozzá: boldogságot! A gond csupán annyi, hogy a boldog új évet kívánok, annyira közhelyesen hangzik manapság, üresen, tartalmatlanul cseng. De miért? Kicsit olyan, mint egy jól ismert ima, melyet oda sem figyelve, rutinszerűen mormolunk, miközben azon kattog az agyunk, hogy még el kell rohanni kenyérért, ki van-e vasalva holnapra a blúzom, meg át kellene hívnom este a szomszédot egy kávéra. Az imánk is tartalmatlanná válik így, fohászaink kuszává, lelkünk üressé. Valahogy így lépünk át az új évbe is. Valahogy . És valahogyan majd túl leszünk ezen is.  Hogyan? Boldogan? Talán ,- reméljük - ha szerencsénk van. Pedig ez csak minimálisan szerencse kérdése. Lelkünk vágyna az értékes spirituális töltekezésre is. Szánjunk rá időt, mert meghálálja! Kétszeresen adja vissza a befektetett energiát, erőt akkor, amikor a leginkább szükségünk lesz majd rá. Ép testben, ép lélek - tar...

Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. ...Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. ...És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. 1902 (Juhász Gyula)   ----------------------------   "Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. A...

„Szerinted, ha lenne hová mennem, elutaznék a világ végére?” Hm, mit "utazna". .. inkább menekülne... a magány fájó érzéséből az egyedüllét hamis szabadságába! Ez az egyszerű, szomorú, már-már költői kérdés villámcsapásként ébresztett rá arra, mennyire gazdag és szerencsés vagyok én! Ha tehetném, idén időt ajándékoznék karácsonyra Szeretteimnek és önmagamnak. Időt, hiszen abból sosincs elég. Időt, amit arra fordíthatnánk, hogy megálljunk a hétköznapok rohanásában egy pillanatra és körülnézzünk! Ott, ahol vagyunk! És lássunk ! Lássuk meg, ne csupán a tengernyi, sietősen és sokszor kényszerből összekapkodott ajándékokat, hanem azt, ami igazán érték! És ez oly’ ritkán köthető tárgyakhoz! Halljunk ! Halljuk meg, ne csupán a média kommersz karácsonyi dallamait, hanem a Bennünket körülvevők harsány nevetését, csendes könnyeit! Érezzünk ! Érezzük, ne csak a gyertya és a frissensült beigli illatát, hanem hogy hol van szükség a szeretetünk áldásos és gyógyító erejére, és észleljük...

“Choosing one path means abandoning others – if you try to follow every possible path you will end up following none.” Három éve és hét napja. Pontosan akkor került ez az idézet a blogomra - magyarul. Az angol verzió nem írségem fitogtatása, különösen nem egy brazil író tollával ékeskedve. Csak azért, mert hónapok óta üresen tátongnak a blogoldalak, még nem felejtettem el édes anyanyelvemet. Valóban régen írtam. Éltem. Nem tudom, melyik a jobb: elmélkedni az élet dolgairól vagy megélni őket, hogy utána szavakba önthessük élményeinket, tapasztalatainkat. Nem véletlenül állnak nyitányként éppen itt a fenti sorok ilyen hosszú hallgatás után. Három éve bölcsen megállapítottam, hogy mindig csak egy úton járhatunk a sok közül. Egyszerre csak egyen. A sárga köves úton. Hiszen azt kell követni. Csak olykor, első blikkre, por, sár és homály fedi a sárga köveket. Három éve azt gondoltam, megértettem az idézet lényegét - és bölcsen vállaltam akkori döntésem minde...

Annnnyira nagyon tipikus Murphy, hogy nem is kommentálnám a Paris-ban töltött hétvége időjárási vonatkozását! A két héttel ezelőtti 9 fokos, szakadó esővel kísért szomorú vasárnap után megváltásként tekintettem a forró párizsi hétre. A hőmérő azonban csak azért is alulról is alig verdeste a 20 fokot, ráadásul mindezt nyomatékosította elszórt záporokkal, fűszerezte kelta széllel és felszárította tűző napsütéssel. És ezzel együtt ismét menthetetlenül beszippantott a francia főváros páratlan atmoszférája, ragadott magával  sármos franciasága. Párizsról jobb, ha bele sem fogok a regélésbe, mert napokig tartana - írni és olvasni is. Ezért csak néhány releváns részletet emelnék ki - olyanokat, amelyek ismét bebizonyították, hogy Parisban mindig van új a nap alatt. Megunhatatlan. A szálloda bőséges reggeli svédasztaláról egy hétig csak a croissant-t és a pain au chocolat-t pusztítottam - most egy darabig elélek ezen péktermékek nélkül. Nem sokáig, mert ezek is olyanok, mint a ...

Stockholm nevéhez illően, ám számomra meglepően, dimbes-dombos. Híréhez méltóan, ám engem mégis sokkolóan borsos. Az éves átlaghoz képest meglepően forró. Már-már mediterrán - hőmérsékletben. Nem vérmérsékletben. Alkohol-kultúra terén Dublin detto. Bájos, de nekem túl steril. Hűvösen elegáns . Sokarcúan eklektikus, de elég karakteres. Nekem. Érkeztemkor kánikula fogadott (hozzáteszem, Dublinban 24 fok búcsúztatott!) – és a ma-mit-vegyek-fel probléma elkísért az egész ott-tartózkodás folyamán. Pedig soha ennyi ideig nem pakoltam még bőröndöt, mint erre a pár napra – és soha ennyire nem lőttem még mellé azzal, hogy mire is lesz szükség. Totális céltévesztés . Ez persze nem a város hibája. Annak számtalan erénye van. Az egyik pl. hogy a hotelben este 6-ig volt check out, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vagy az, hogy a reggeli vasárnap délig volt fogyasztható. De leginkább az, hogy a boldoguláshoz nem szükséges svédül tudni (a munkakereséshez azonban igen!): a sarki...