Skandináv antispurtuur

Stockholm nevéhez illően, ám számomra meglepően, dimbes-dombos. Híréhez méltóan, ám engem mégis sokkolóan borsos. Az éves átlaghoz képest meglepően forró. Már-már mediterrán - hőmérsékletben. Nem vérmérsékletben. Alkohol-kultúra terén Dublin detto. Bájos, de nekem túl steril. Hűvösen elegáns. Sokarcúan eklektikus, de elég karakteres. Nekem.

Érkeztemkor kánikula fogadott (hozzáteszem, Dublinban 24 fok búcsúztatott!) – és a ma-mit-vegyek-fel probléma elkísért az egész ott-tartózkodás folyamán. Pedig soha ennyi ideig nem pakoltam még bőröndöt, mint erre a pár napra – és soha ennyire nem lőttem még mellé azzal, hogy mire is lesz szükség. Totális céltévesztés. Ez persze nem a város hibája. Annak számtalan erénye van. Az egyik pl. hogy a hotelben este 6-ig volt check out, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vagy az, hogy a reggeli vasárnap délig volt fogyasztható. De leginkább az, hogy a boldoguláshoz nem szükséges svédül tudni (a munkakereséshez azonban igen!): a sarki fűszerestől a taxi sofőrig mindenki tud angolul. Ide értve a kis városban minket eligazító középkorú házaspárt is. Egy másik turistacsalogató, hogy szinte nem találtunk olyan helyet, ahol ne lehetett volna kártyával fizetni: ideértve a taxit, a sarki fűszerest, meg a közlekedési eszközöket. Az egyetlen hely, ahol készpénzre szorultunk, a királyi palota toalettje volt, de a 10 SEK itt lazán kikerülhető 1 euróval. Más kérdés, hogy borsos ár ez a royal székelésért, mivel még szappan sem volt a kissé lepukkant budiban. Ha már királyság: nagy kultusza van itt a királyi párnak, még a busz bérletet is rószaszín ködbe burkolt, aranykeretes, bájos fotójuk díszíti. Vitatható előkelőség.

A svéd főváros sok múzeumot, számos nemzetiséget, meglepően sokféle autócsodát és még több hidat rejt – innen az észak Velencéje név. Meg hajót.

A szombati hajótúra során (200 SEK per fő) az Archipelago 30 ezres szigetvilágának persze csak egy töredékét érintettük, de az is éppen elég volt a tűző napon. Mert nehogy már majd a kabin óvó árnyékába vonuljunk?! Most, hogy végre itt a nyár! Az idegenvezetésből sokat sajnos nem értettünk, mivel a fedélzeten uralkodó szélviszonyok messzire vitték az eredetileg a múlt század első felében épült hajó valószínűleg azóta érintetlen hangosbeszélőjének gyér hangjait. Sebaj. A táj és a jó idő sok mindenért kárpótolt, még azért is, hogy a fedélzeten több utas volt, mint szék – és a székfoglalóban alulmaradva a vaskorláton töltöttük a 2 és fél órás hajóutat. Romantikusan szabad volt ez így. Tökéletesen tökéletlen.

A hajó kikötött az autómárkától szerintem függetlenül Vaxholm-nak becézett szigeten, de mivel csak 3 óra múlva térhettünk volna vissza a fővárosba, ezért nem szálltunk ki a parányi földön.

(Ha valakinek nincsenek szűkös anyagi korlátai, javaslom a 8-10 személyes motoros raft-tal (RIB) történő sziget-túrát – remek élmény lehet!)

A svéd királyi pár fényképével díszített rémesen ízléstelen 3 napos (200 SEK) public transport card amúgy néhány public hajójáratra is érvényes, de ember legyen a talpán, aki kideríti, hogy az hol köt a ki a számos dokkból. Három nap nekünk kevés volt rá, de majd legközelebb. (Amúgy Stockholm gyalogszerrel könnyen bejárható, ezért ha nem vagyunk időhöz kötve és nincs ellenünkre róni a kilométereket, nem szükséges, de persze egy fárasztó nap végén kényelmesebb, közlekedési eszközre szállni.)

Ha már hajó: Vasamuseet. Az egyik legjobb múzeum, amit eddig láttam. Stockholmban csak ezt az egyet. A 17. század elején épített 69 m hosszú hadihajó alig 1 km megtétele után süllyedt el. Csodával határos módon szinte teljes épségben hozták felszínre a 20. század derekán, mivel konzerválta az édes tengerfenék. Partra vonták, összerakták az iszapba hullott díszeit, és köré építettek egy múzeumot.

Már önmagában az épület megéri a látogatást, de a méretes hajó testközelből különösen lenyűgöző látvány. A belépő kb 110 SEK per kopf, - de megéri az árát – amiben „ingyenes” idegenvezetés is foglaltatik több nyelven. (A 100-as ill ennek különféle többszörösei amúgy itt egységnek tűnnek belépők tekintetében.)  

A Vasa múzeum abszolút magával ragadott, de ezt leszámítva fényképezőm meglehetősen sokat pihent a táskában – önmagamhoz képest.

Persze a készült fotók száma lazán meghaladja a 100-at, de valahogy hullámokban tört rám a kattogtathatnék. Ezért éreztem úgy, hogy a svéd főváros nem vont kellőképpen bűvkörébe – legalábbis nem volt azonnali a hatás.

Amik viszont annál inkább megtették, azok a lépten-nyomon található design boltok, lakberendezési és egyéb formabontó ötletekkel telve. Szerintem többet töltöttünk el itt, mint bármelyik nevezetességénél. A vásárlásban csupán pénztárcám és a bőröndöm akadályozott. Olyan ez, mint a mogyoróevés: jobbnak láttam el sem kezdeni, mert különben nincs megállás. De szédületes, mi mindenre gondolnak a kreatív designerek. Stílusban nem szűkölködnek, de kissé határozatlanok: az éttermek, a bárok berendezése ekklektikusan kaotikus: van ott minden. Tiszta ecseri. Ugyankkor ikeásan praktikus.

Sohasem gondoltam, hogy Dublinnál találok drágább helyet Európában, de a stockholmi alkohol és étteremi árak szerintem csak Norvégiában verhetőek. Mint helyi lakosoktól megtudtuk, szupermarketben alkohol nem kapható, csak harmatgyenge sörök. Alkohol kizárólag erre szakosodott és igen limitált intervallumban nyitva tartó boltokból szerezhető be – horror áron. Az elrettentő árakra minden bizonnyal a téli klíma miatt van szükség – az alkoholizmus népbetegség itt is – és íme az egyik párhuzam az írekkel. Mértéktelenül folyik péntek és szombat este, hogy vasárnap kiheverhessék a másnapot. Írszerű még a lányok fenék-villantó öltözete, és a svédek túlzott, bár érthető, napimádata: hétfőre sok rákvörösre égett szőke hófehérke lepte el az utcákat. Paradox.

A téli éjjel-nappali sötétséget nyáron felváltja az éjjel-nappali világosság – ettől persze az alkohol ugyanolyan drága. Első este igen csak kikerekedett a szemünk az itallap árai láttán, meg azért is, mert fél11-kor még derengett fény a horizonton. Ennél már csak akkor lepődtünk meg jobban, amikor hajnali f2kor már pirkadt kelet fele. Dupladöbbenet. A priceless, ám finom (1200 SEK 2 főre 2 fogás és a legolcsóbb üveg spanyol bor) vacsorára magyarázatot kaptunk, amikor az útikönyvből utólag kiderült, hogy a kiszemelt Sturehof a város egyik legdrágább helye. Mert persze sikerült beválasztani a posh area-ba. A hotel (Elite Plaza Stockholm) amúgy miniatűr szobája ellenére kifogástalan volt, különösen a reggeli svédasztal, ami sem választékban, sem ízekben nem okozott csalódást. A reggelek egyik fénypontja volt, még akkor is, ha, mint kiderült, a svédek sem tudnak hamisítatlan olasz espresso-t alkotni még extra 32 SEK-ért cserébe sem. Ez volt a legnagyobb hiba.

Enni tehát jókat ettünk, még ha meg is kérték az árát érte. Sikerült kifogni egy étel-fesztivált a város szívben, ez lett így törzshelyünk ebéd gyanánt. Második este helyrebillent a vacsorabüdzsé, mivel éjfél tájt nem mediterrán országokban már csak hamburgeresnél lehet enni. Így jártunk, azaz ettünk olcsón felejthetőt, ráadásul még sorban is kellett állni érte, sőt a gyomrunkat is megfeküdte. Késő bánat. Másnap ezért időben érkeztünk a helyi ismerős által ajánlott hal specialista étterembe, nevén szólítva Bar, (nem mintha Stockholmban ez ritkaság számba menne), ahol még az e téren kényes szicíliai ízlés is kielégíthető – korrekt áron.

Három nap éppen csak betekintést nyújtott a svéd királyi székhely lelkébe: bandukoltunk, csavarogtunk olykor konkrét cél nélkül, hirtelen ötlettől vezérelve felültünk egy hajóra, ami átvitt egy másik szigetre, majd próbáltunk visszajutni a hotelhez, rábukkantunk egy sörkertre a bohó Södermalm negyed tetején a ma már out of service Katarinhissen-nél (megalift), és megpihentünk az útszélén a frissen beszerzett francia cseresznyével.

És ez éppen így volt tökéletes. Ilyen spontán tanácstalansággal fűszerezve.

Így persze, nem sikerült mindenhová eljutni, ahová terveztünk, igaz, nem is sűrítettük túl a napokat Az östermalmi vásárcsarnok (Saluhall), a 26. emeleti bár, a djurgardeni Skansen és funfair legközelebbre marad. A vasárnap esti vonatot kishíján lekéstük Nyköping-ba. A jegyvásárlás egyszerű, a vonatok tiszták, pontosak, és láthatóan kutyabarátok.

A Skavsta reptértől pár kilométerre fekvő kisváros neve Nyisópingnak ejtendő, szóval a k betű csak a megtévesztés kedvéért figyel ott. A közeli hangulatos halászkikötő egy mini golf pályát is rejt, ám hiába végtelen a nappal, fél9-kor már bezárt. Ezért helyette a szomszédos bár-ban, polárplédbe burkolózva megittunk egy búcsú sört (én ír kávét, tekintettel a hőmérsékletre). Emiatt a hotel szaunájára már nem maradt idő, de mint oly sok más, ez is majd egyszer máskor.

Másnap egy rövid és napsütötte séta után megcéloztam a repteret, és végül fájó szívvel hagytam magam mögött a svéd élményeket.

Hiába, van, ami egy szempillantás alatt elvarázsol, és van, amikor időbe telik, míg észrevesszük a rejtett értékeket. Nem minden találkozás mindent elsöprő szerelem, de ettől még lehet egy kellemes és maradandó élmény. Sőt!