IRsettLer

So here I am. In the middle of Paris. At a funny café close to the Royal Palace called Anticafé . You pay for the time you spend here, not the drinks or snacks. Interesting concept attracting many “intellos”, like writers, students, journalits - expats mostly I would say. It took me an hour instead of 30 minutes to get here because I took the longer way to come. Not deliberately of course.   Hard to check Google map when on a bike. Especially riding a Velib . Especially in the rain…. Not pouring rain, only “wet enough” as I used to call it when in Ireland. And Paris is bit like Brussels: no parallels, no structure - streetwise I mean.   Every street leads to somewhere else where you would expect it to. Taking a shortcut would usually take you longer…. Or back to the beginning. No joke. It happened to me. Paris is like a big spider net, much prettier of course. But you can get stuck in it with no way out if you don’t know the tricks of this world-famous cit...

Ír foci? Az nem igen van. De ebben nem állnak egyedül a korabeli kelták Európa futball színpadán. Sajnos nekünk sem kell a szomszédba mennünk példáért – pedig ezúttal emelt fővel mehettünk volna a szomszédba, mondjuk Ukrajnába, ha lenne olyan, hogy magyar foci. Nem értek hozzá, ezért nem nyithatok vitát arról, hogy van-e vagy nincs-e – szerény véleményem szerint (jó pénzért és jó szándékkal) lehetne. Lenne. De jelenleg nincs vagy nem idehaza van. Tehát ír foci sem nagyon van – de a BIG csapata (=Boys in Green) legalább kijutott szomszédságunkba. Nemzeti válogatottjuk nagy része – és ezt minden elismerésemmel együtt mondom - ugyan  felülről verdeste a még versenyképes játékos korhatárt (és mint tudjuk a foci nem az a szakma, ahol a rangidősség számít csupán, és nem a technika, a fizikai fittség és a kor...) részvételük mégis egy kisebb fajta ír csodaként vonulhat a (futball)történelembe. Igaz, a szintén veteránnak számító olasz szövetségi kapitány (Giovanni Trapattoni)...

Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. ...Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. ...És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. 1902 (Juhász Gyula)   ----------------------------   "Évek óta azt halljuk, hogy kiüresedett a karácsony. Az ünnepeink azonban olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha bennünk támadt egy hiány vagy űr, ha a mi érzékenységünk megkopott, az a karácsonyainkon is tükröződik. Ilyenkor mondjuk, hogy az ünnep mélysége már nem érhető el, csak rohanunk, vásárolunk. Valójában nem a karácsony kopott meg, ez inkább annak az embernek az üressége, akinek hiányzik valami, valaki, és a karácsony sajátos tükröt tart elé. A...

„Szerinted, ha lenne hová mennem, elutaznék a világ végére?” Hm, mit "utazna". .. inkább menekülne... a magány fájó érzéséből az egyedüllét hamis szabadságába! Ez az egyszerű, szomorú, már-már költői kérdés villámcsapásként ébresztett rá arra, mennyire gazdag és szerencsés vagyok én! Ha tehetném, idén időt ajándékoznék karácsonyra Szeretteimnek és önmagamnak. Időt, hiszen abból sosincs elég. Időt, amit arra fordíthatnánk, hogy megálljunk a hétköznapok rohanásában egy pillanatra és körülnézzünk! Ott, ahol vagyunk! És lássunk ! Lássuk meg, ne csupán a tengernyi, sietősen és sokszor kényszerből összekapkodott ajándékokat, hanem azt, ami igazán érték! És ez oly’ ritkán köthető tárgyakhoz! Halljunk ! Halljuk meg, ne csupán a média kommersz karácsonyi dallamait, hanem a Bennünket körülvevők harsány nevetését, csendes könnyeit! Érezzünk ! Érezzük, ne csak a gyertya és a frissensült beigli illatát, hanem hogy hol van szükség a szeretetünk áldásos és gyógyító erejére, és észleljük...

Annnnyira nagyon tipikus Murphy, hogy nem is kommentálnám a Paris-ban töltött hétvége időjárási vonatkozását! A két héttel ezelőtti 9 fokos, szakadó esővel kísért szomorú vasárnap után megváltásként tekintettem a forró párizsi hétre. A hőmérő azonban csak azért is alulról is alig verdeste a 20 fokot, ráadásul mindezt nyomatékosította elszórt záporokkal, fűszerezte kelta széllel és felszárította tűző napsütéssel. És ezzel együtt ismét menthetetlenül beszippantott a francia főváros páratlan atmoszférája, ragadott magával  sármos franciasága. Párizsról jobb, ha bele sem fogok a regélésbe, mert napokig tartana - írni és olvasni is. Ezért csak néhány releváns részletet emelnék ki - olyanokat, amelyek ismét bebizonyították, hogy Parisban mindig van új a nap alatt. Megunhatatlan. A szálloda bőséges reggeli svédasztaláról egy hétig csak a croissant-t és a pain au chocolat-t pusztítottam - most egy darabig elélek ezen péktermékek nélkül. Nem sokáig, mert ezek is olyanok, mint a ...

Stockholm nevéhez illően, ám számomra meglepően, dimbes-dombos. Híréhez méltóan, ám engem mégis sokkolóan borsos. Az éves átlaghoz képest meglepően forró. Már-már mediterrán - hőmérsékletben. Nem vérmérsékletben. Alkohol-kultúra terén Dublin detto. Bájos, de nekem túl steril. Hűvösen elegáns . Sokarcúan eklektikus, de elég karakteres. Nekem. Érkeztemkor kánikula fogadott (hozzáteszem, Dublinban 24 fok búcsúztatott!) – és a ma-mit-vegyek-fel probléma elkísért az egész ott-tartózkodás folyamán. Pedig soha ennyi ideig nem pakoltam még bőröndöt, mint erre a pár napra – és soha ennyire nem lőttem még mellé azzal, hogy mire is lesz szükség. Totális céltévesztés . Ez persze nem a város hibája. Annak számtalan erénye van. Az egyik pl. hogy a hotelben este 6-ig volt check out, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Vagy az, hogy a reggeli vasárnap délig volt fogyasztható. De leginkább az, hogy a boldoguláshoz nem szükséges svédül tudni (a munkakereséshez azonban igen!): a sarki...