Sunday, funny sunday
U2 után szabadon. Vicces. Meg sunny is. Nem véres, hála a jó Égnek! Véres, csak a hús volt, amit grilleztünk a Powerscourt vízesés lábánál. (A többi környezet pusztító, autós "kiránduló-piknikező" szomszédságában...) Meg csípős is.
De csak a csirkeszárnyak, azoknak meg jellemzőjük ez a számomra kellemetlen tulajdonság.
Az idő átlagos ír volt. Induláskor bekentem magam naptejjel, mert alattomosan égetett a galád - elvégre nyár van, nem róható fel neki. Aztán pár óra elteltével magamra húztam a polárpulcsit a feltámadó és kitartó szél miatt. Míg nem délután 5-kor beköszöntő nyári zápor nyomatékosította bennünk, hogy game over, jobb lesz a csomagolunk, és szó szerint szedjük a sátorfánkat. Na jó, sátorfa nem volt, de az alkalmi padot és asztalt szét kellett csavarozni. Mire végeztünk, éppen elállt az Égi áldás, hogy ismét teret adjon a fénynek. De mindegy. Vasárnap lévén: weekend was over.
Ráadásul egy busy fajta. Szombaton is a környéken jártunk, de akkor "golfozni". Új olvasóim részére helytálló itt megjegyezni, hogy golfozni nem tudok. De a kristálytiszta levegő, a fenséges kilátás, a zöld fű, és a kellemes társaság, valamint móka-és-kacagás ígéretének nehéz ellenállni.
A golf nyilván ürügy - rossz nyelvek szerint csupán egy "félresikerült kiadós séta", melyet megkeserít, hogy időnként el kell találni egy kis fehér (egyeseknek rikitó neonzöld) labdát, és belekényszeríteni egy nálánál alig nagyobb lyukba.
Mondom jó móka. Ha éppen lejt a pálya, 3-5 ütésből megoldható. Feltéve, hogy nincs közte fű-fa-bokor akadályként... na jó, fű még elmegy.
De ez sem vérre ment. Vérfürdő elmaradt, és a feltámadó szél és borongós felhők ellenére, maradt a kacagás. 18 lyukból ismét sikerült 9-et teljesíteni... közel 3 óra alatt. Van még hova fejlődni, de legalább van kihívás. :)
Az élet napos oldalát, nap nélkül, péntek este is élveztem. Bár itt kivételesen nem felhők, hanem egy másféle stresszfaktor árnyalta a napsütötte képet. U2. Péntek, szombat és hétfő éjjel. Ebből nekem a péntek volt a stresszes oldala. (A hétfő az élvezetes, de erről később.)
Az élet mindig tanít dolgokra... újra és újra. Kitartóan. Mivel olybá' tűnik, hogy az előző esetekből nem tanultam. Eleget. Tanulság: hallgass a józan paraszti észre, és ha dugó sejthető, indulj el időben! Ha ez nem megy, kizárólag jól bejáratott kerülőútvonalon próbálkozz eljutni a célig.
Fontos alapszabály, hogy
a) az nem tekinthető kerülőútnak a pénteki csúcsban, ami csupán hétvégén, vagy éjjel 2-kor lett tesztelve.
b) nem tekinthető megfelelő kerülőútnak a lezárt útszakasz 1 km-es körzetében egyetlen párhuzamos út sem.
c) a jó kerülőútnak elvétve ismérve, hogy valóban kerül. Esetenként a fél várost megkerülve plusz 15 km-t. Garantált kerülő ugyan, mint neve is mutatja, de időben általában megéri. És elvégre ez a cél.
Ettől függetlenül sokszor a leginkább célravezető időben elindulni. Jó időben. (Rosszban is.) Én nem hittem, hogy az alapesetben félórás útra másfél kevés lesz.
Viszont azt biztos megtanultam, merre nem érdemes próbálkozni. És azt is, hogy 5 perc alatt lazán lesprintelhető a Grafton Street a Trinity College-tól a Gaiety Theatre-ig. Ellenben igazán meg tudja keseríteni az előadás első 10 percét. ha vörös fejjel, étlen-szomjan, és a mellékhelyiség előzetes tesztelése nélkül vágunk neki az első felvonásnak. Természetesen valahonnan az utolsó sorból, ahova szerencsénkre még beengedtek. Azt is biztos megtanultam, hogy lehetőség szerint ne 7.59-kor essek be a jegypénztárba, ha az előadás 8-kor kezdődik. Mert kínos. És rengeteg idegsejtem életét kímélhetem meg. De hát nem így terveztem. U2 az oka ennek is.
Ezzel együtt sokáig nem értem rá pihegni, meg bosszankodni azon, hogy a Dame lane-i fizető parkolóházban többe kerül majd a parkolásom, mint amennyit a közös szervezésű jegyen spóroltam. (Matematikai alapokra helyezve: 55 EUR- 10% off = 5,5 EUR nyereség, ellenben 3 x 3,5 EUR / óra = 10,5 EUR. E közé sajna még = jel sem tehető, kizárólag <. ) De szerencsére az élet nem csupán matematika. Mert kb. 10 perc után már arra kellett emlékeztetni magam több ízben, hogy csukjam be a számat, hiszen anélkül is éppen elég szomjas vagyok. Csak épp tátott szájjal próbáltam összhangba hozni a látványt a hangzással, és ép ésszel felérni (ill. felmérni) miként lehetséges annyiszor koppantani másodpercenként... Képtelenségnek tűnik - főleg, mióta magam is gyakorlom ezt a kemény helyi tradíciót: az ír sztepptáncot.
A Riverdance, mely augusztus végéig látható - hallható Dublinban több héten át, valódi show. A dublini lét sava-borsa. A legjobb pedig az, hogy nem sajátítják ki a színpadot sztepp ügyben: teret engednek az egy tőről fakadóknak, sőt, igen szórakoztató és nem egyszer lélegzetelállító, taps-orkánt kiváltó versengésbe kezdenek a spanyol flamenco táncossal, a táncot mesteri fokon űző, két fekete sztepp fenomén showmen-nel, valamint az orosz táncbrigáddal. (Akiknél ír szomszédom segítőkészen, ám kevésbé jól értesülten a fülembe súgta, hogy "ők a magyar táncosok"...)
A fentieket természetesen kelta népzene, húrokat-tépő hegedűszó, fuvola, skót dudára hajazó ékes muzsika és fénytechnika széles spektruma kísérte. A la Flatley.
Egyértelműen megérdemelte a standing ovation-t.
Az este izgalmaira 3 pubban is koccintottunk táncbajtársaimmal - miután persze kiálltam a borsos, és éjfélkor kapuit záró parkolóházból, majd a fél Trinity-t megkerülve a St. Stephen's Green másik felén sikerült újra, ám ingyen és bérmentve leparkolnom.
A Café-en-Seine-ben nem francia a zene, de legalább nem 20 év az átlag életkor. És éjfél után recesszió ellenére dugig van.
Akárcsak a nassau street.i Porterhouse a Grafton Street egyik végénél, ahol éppen aznap zárult az egy hetes belga sör fesztivál. Ennek keretében, stílusosan egy almás sörrel zártuk a mozgalmas hétvégémet nyitó estét. Minden cseppjét megérte.
Ezt a bejegyzést pedig egy kollegám elmés megjegyzésével zárnám, ha már annyi szót ejtek mindig az időjárásról. Ő nem érti mit kell annyit panaszkodni rá, hiszen:
"Írországban is meg van a négy évszak - csak ugyanazon a napon."
Megjegyzések