Me, myself & U 2: 360 fokban

Körpanoráma. Totális hangzás. Teljes repertoár. Volt aki azt mondta, ír létére, hogy szégyen ide, szégyen oda, neki ez a koncert igencsak bejött. Kétszer is megnézte. Nem vicc. Egyik fele sem.

U2 : fogalom. Fogalmam sincs, miként alakultak élő legendává, és akarva-akaratlanul nemzeti szimbólummá, de megtették. Talán nem véletlenül. A 360 fokos európai koncert körút június végén indult útjára Barcelonából, és félidőben érkezett hazai pályára, a dublini GAA szentélybe, a Croke Park-ba.

Három teltházas koncert erejéig. (Eredetileg kettőt terveztek, de azokra alig 1 óra leforgása alatt elfogytak a jegyek.) Az európai turnét pedig természetesen követi az amerikai. De talán a "hazai" eseményt semmi sem múlhatja felül.

Az biztos, hogy vétek lett volna ezt az élményt flegmán mellőzni, és meggondolatlanul kihagyni. (Erről Németországban élő francia barátnőm is biztosított sms-ben egy hete, egyenesen a berlini koncertről!) A linkelt ízelítő ugyan nem helyben készült, de remekül összefoglalja, miről szól az egész grandiózus show. Mert jóval több ez szimpla lemezbemutató koncertnél. A No Line On the Horizon c. album inkább csak ürügy arra, hogy a U2 bemutassa egész életművét.

Mindezt egy olyan színpad-, fény- és hangtechnika kíséretében, amit még nálam jóval többet látott és tapasztalt koncert és rock-rajongók is tátott szájjal figyeltek. Van, ami leírhatatlan.

Azt azonban leírhatom, a teljesség igénye nélkül, mely dalok hangzottak el. Vagy összegezhetném akár úgy is: the Best of.

Az olyan kötelező elemek, mint a "One", a "Sunday, bloody Sunday", a "With or without you", és a "Where the streets have no name" mellett elhangzott friss kedvencem a "Walk On" az "All that you can't leave behind" c. albumról, és természetesen a nyitódala is, a "Beautiful Day". (Megjegyzem: valóban csodás nap volt. Eső csak két csepp, és este még a napszemüvegre is szükség volt. Egy szavam se lehet. Persze azt tudni kell, hogy aki a koncertre pántos felsőben vagy szandálban jött, az nem a kivétesen jó idő miatt öltözött ekként. Tudni kell, hogy az ír hölgyek évszak, és nem pedig időjárás szerint öltöznek. A nyár = szoknya, szandál. Arről ők nem tehetnek, hogy ír nyár = 13 fok és eső... :D )

Back to the stage. Backstage.

Az új album zenei stílusát több kritika érte, és bár a stílus fejlődött a korral, szerintem mind a címadó dal, mind a "Magnificent" teljes joggal slágerlistás. Persze ízlések és pofonok.

Pofonok terén ide sorolandó, hogy a harmadik nap végeztével a környék lakói transzparensekkel vonultak fel, és élénk tiltakozásukat fejezték ki a több napig tartó éktelen zaj miatt. Természetesen ők sem az ingyen koncertet sérelmezték, hanem az elő- és utómunkálatok fülsértő mivoltát. 44 óra pakolás.

Ennyi ideig tart a hidakkal tarkított, 360 fokos mozaik-kijelzős, mozgó mega-színpad szétszerelése. Döbbenet.

Számomra az is e kategória volt, hogy az előzenekarok fellépése alig harmadház előtt zajlott. Nyilván nem mindenki ér munkából este 7-re a helyszínre (külön kiemelném a forgalmi dugók tényét, amit az első és szinte szomszédos dublini IKEA áruház aznapi megnyitója csak tetézett), de aki ott volt, azok egy része is inkább a bárban foglalt helyet a nézőtér helyett. Tipikus. Mivel nézőtérre alkohol nem vihető. (Fényképező azonban, mint látszik, igen. Sőt, esernyő is!)

A fentiek eredményeképpen a Bell X-1, valamint a Script még verőfényes napsütésben próbált hangulatot varázsolni a relatív ürességtől kongó nézőtérre. Azért sikerrel. A fellépők közti szünetben hullámzással önszórakoztató közönség egyként emelkedett magasba, amint megszólaltak a U2 első akkordjai. Innentől fogva minden ülőhely - nagy örömömre - állóhellyé avanzsált. Helyes.

Az is mázli, hogy nem totális teltház volt, hanem csupán 95%-os. Így a katasztrofális rálátással bíró "hivatalos" székem helyett szépen előrébb ültem néhány sorral. És innen kezdve indult az ereszd-el-a-hajam!

A koncert, valamint a hajam eleresztése éjjel 11-kor ért véget. Az utolsó buszom f12-kor indul a belvárosból. Idefelé kb. 10 percet kellett sétálni. Gyors fejszámolás: lazán teljesíthető táv - lenne. Ha nem tévednék el. Már megint! Persze viszonylag hamar visszataláltam a helyes útra, de ki hitte volna, hogy nem elég arra emlékeznem, merről jöttem. A kiengedő kapu ugyanis nem azonos a beengedő kapuval. Az hagyján, de teljesen más úton terelték kifelé a birkamód mozgó tömeget, mint amerről beterelték. Én még voltam olyan szamár, hogy életemben most jártam először a Croke park környékén. Mit tudtam én, hova lyukadtunk ki. Ráadásul sötétben. Láthatóan nem voltam egyedül a problémámmal, ez megnyugtatott, ám ki nem segített. De szerencsére Dublin viszonylag logikus felépítésű, és ráadásul nem túl nagy. Kisebb kerülővel és némi segítséggel kijutottam a Dorset Street-re. És amilyen mázlim volt, éppen jött a 41C. Előreváltott jegyemmel elegánsan kikerültem a sort, és felbaktattam az emeletre.

Imádok az emeleten utazni. Teljesen más perspektíva.

Meg buszozni is imádok. Így, elvétve. Nyilván.

És koncertre járni is.

De ha lehet, legközelebb nem egyedül...

Feltéve, hogy kilencvenezred magunkkal lehetünk "egyedül" egy koncerten. Bajosan. Legfeljebb csak magányosan. Az meg múlandó. :)