IRsettLer

Nem forradalmi a helyzet, de tény, hogy kissé fura (májusi) cserebogárnak érzem magam a többiekhez képest, akik kivétel nélkül panaszodnak az időre. Nem is értem, miről beszélnek. Vagyis nagyon is értem - ezt csináltam én is állandóan Írországban... most viszont, hosszú évek után végre fellélegezhettem és újra belélegezhettem a tavaszt! Harapni lehetett a levegőben a virágtól roskadó fák és az újra éledő fák illatát! Nem véletlen kaptam rá a futásra sem - egy élmény! Nem csak a pelyhes kislibák, meg kacsák miatt, de azért is. Egyszerűen csak jó látni, hogy van élet a pubokon kívül is, emberek a tóparton, a fűben, a virágok közt, a fák alatt. Piknikeznek, esznek, nevetnek, szeretnek, vannak, élnek. Ez éltet! Ebből látszik, hogy mint az éleben annyi minden, köztük az időjárás, meg a hely szelleme is, viszonylagos. Én átérzem és megértem magyar barátaim fájdalmát - én is szenvednék, ha még emlékeznék a forró májusi estékre otthon. De már nem emlékszem. Csak arra emlékszem, hogy ...

"Látom van valami, ami a szívedet nyomja... tudom, az Élet súlya... tudom, a Világ gondja..." Közhelyes, de nagyszerű. Idézet, és mégis eredeti. Nem én mondom, de nem is tagadom. Magával ragadott. Nem ezekkel a szavakkal, és nem is ezen dallamokkal. A koncertjéből több tanulságot levontam, többek között azt is, hogy születni kell a tehetséggel. Fejleszthető bizonyára, de alapból belülről fakad. Ő az. Egyéniség, mégis tömegeket ráz fel, ringat el, nevettet vagy ríkat meg. Bájos és naív, bölcs és szenvedélyes. Nem akarom tovább magasztalni, de jó helyen, jó pillanatban találkoztam vele és a művészetével. Büszke vagyok arra, hogy egy nyelvet beszélünk, még akkor is, ha angolul énekelt, és hálás vagyok, hogy beszéli a nyelvemet. A gondolataimét is. Harcsa Veronikával a brüsszeli Balassi Intézetben keresztezték egymást útjaink. Ezt persze csak én tudom, ő még csak nem is sejti. Sokan voltunk ott - mégis mintha csak nekem énekelt volna. Mintha a fejemből szőtte volna a gon...

2.2. Not a chapter number from a school manual, although it could be. Indeed, it starts a brand new one in some particular book. In my life’s one – with big lessons to learn. I owe you some explanation about numbers and 2s, as promised in a previous post. (Apologies to my Hungarian readers for writing in English this time, but it saves some precious time to redirect my international friends to the very same webpage as opposed to writing everything in 3 different languages.) 2.2. is the date when I left behind the green fields, the dark Guinness and the grey clouds. The day when I flew out from that little island that gave me so much, bringing both pain and joy to my life throughout the last 4 years. It marked numerous pages in that Book and also deep in myself. Ireland, in my view, is one of the best places in Europe for all kinds of artists, for people wanting to escape the reality of the cruel loud world out there to find some peaceful and quiet shelter and look into their...

BUÉK 2013! Kissé megkésve. 12.10.12.12.12.12.12.01.13. 221. Nem, nem őrültem meg. De igen, hiszek a szám-misztikában. Mostanában úgy fest, a kettesek és a tizenkettesek uralják az életem. Meg a nagy nullák – mondhatnám a szóvicc kedvéért, de ez távol állna a valóságtól. Ha valamire nem panaszkodhatom mostanság, az az Élet: őrült sebességgel zajlik ugyanis. Annyira, hogy papírra vetni sem marad időm. Minden jel arra utalt, hogy nagy ívben el kellene kerülnöm a várost . Az asztrológia szerint ugyan nem balszerencsét jelentett az apróságok bosszantó láncolata, csupán a figyelmemet kívánta a Sors felhívni arra, hogy ez egy emlékezetes nap, fontos, tán Sors-fordító. Az volt. Mármint emlékezetes biztosan, hiszen így, 3 hónap elteltével is tisztán látom magam előtt az események folyását, szinte percre pontosan. Ott kezdődött, hogy a hajnali géphez hiába érkeztem tökéletesen időben a reptérre, mégis folyt a beszállás mire átjutottam a biztonsági ellenőrzésen - pedig még majd...

Olykor megesik, hogy a munkám túlmutat négy keréken. Néha, de nem elég gyakran sajnos, a nagy hírű nemzetközi cég neve, a gigabájtokat felölelő tervszámok, a végeláthatatlan marketing értekezletek és megfoghatatlan stratégiák mögött meglátni embert. És sikerül megérinteni szíveket is, nem csak kimutatni számokat! Végre! Akkor is, ha az ember nem négy-, hanem kétkeréken érkezik. Vagy inkább két kerékben. Annál inkább! Dublin Airport. 5 bronz. Gyülekező tömeg. 3 ezüst. 1 óra várakozás. Dalra fakadó szurkolók. 8 arany. Még 1 óra. Korgó gyomor. Tágra nyíló fotocellás ajtók, nedves szemek és száraz szájak, örömkönnyek és -kiáltások . Megérte. Kivárni ezt a két órát. Hiszen mi ez a két óra több év munkájához mérten? Több hónapos feszített edzésterv árnyékában? Megérte. Küzdeni, szenvedni, harcolni azért az éremért. Résztvenni! Kitartani! Nem adni fel az álmokat! Nem törni meg a Sors által rájuk rótt teher alatt. Megérte. Eszmei és anyagi támogatásunkat adni ezért az ügy...

Ír foci? Az nem igen van. De ebben nem állnak egyedül a korabeli kelták Európa futball színpadán. Sajnos nekünk sem kell a szomszédba mennünk példáért – pedig ezúttal emelt fővel mehettünk volna a szomszédba, mondjuk Ukrajnába, ha lenne olyan, hogy magyar foci. Nem értek hozzá, ezért nem nyithatok vitát arról, hogy van-e vagy nincs-e – szerény véleményem szerint (jó pénzért és jó szándékkal) lehetne. Lenne. De jelenleg nincs vagy nem idehaza van. Tehát ír foci sem nagyon van – de a BIG csapata (=Boys in Green) legalább kijutott szomszédságunkba. Nemzeti válogatottjuk nagy része – és ezt minden elismerésemmel együtt mondom - ugyan  felülről verdeste a még versenyképes játékos korhatárt (és mint tudjuk a foci nem az a szakma, ahol a rangidősség számít csupán, és nem a technika, a fizikai fittség és a kor...) részvételük mégis egy kisebb fajta ír csodaként vonulhat a (futball)történelembe. Igaz, a szintén veteránnak számító olasz szövetségi kapitány (Giovanni Trapattoni)...

Az egészben az egyik legjobb, hogy ezentúl minden filmet kicsit más szemmel fogok nézni. Kicsit bennfentesen. Az egészben a legmeglepőbb, hogy mielőtt betettem volna a lábam az Ígéret földjére, már úgy éreztem, hogy ismerek ott mindent. Éppen az említett filmipar miatt. És valóban: a Nagy Alma ( a becenév eredete korántsem egyértelmű) pont azt adta első blikkre, amit vártunk tőle:  égig érő felhőkarcolókat, tömeget, zajt, nyüzsgést, káoszt, rendőröket minden sarkon, kultúrális forgatagot, fergeteges náció és ízkavalkádot, és rengeted sárga taxit. Ismeretlen ismerős volt ez a város, különösen egy magamfajtának, aki életében először hajózott (na jó, repült) az Újvilágba. És mint minden felfedezést, ezt is kisebb-nagyobb bonyodalmak tarkították, de éppen ettől izgalmas a kaland. Kezdjük ott, hogy tanultam valami fontosat: olcsó húsnak híg a leve. Illetve az Égi jelek nem mindig mutatnak abba az irányba, amerre hisszük. Olykor csak próbára tesznek bennünket. Az idióták pe...