IRsettLer

Belfastban két hónap alatt, két ízben voltam. Nem láttam még minden arcát, de kettőt biztosan. Egy esős, nyirkos, turistásat, meg egy napsütötte, more than local szombatot . Mindkettőnek meg van a maga sármja, de az első miatt bizonyára nem költöznék az Észak-Ír fővárosba. A második viszont annál csábítóbb... Ha nem is hosszú távra. Első látogatásomkor Belfast unalmas kisvárosnak tűnt , mely még Dublint is alulmúlja méretben, meg kultúrában. Ebben bizonyára közrejátszott, hogy télvíz idején, sötétben, esőben, szélben ejtettük meg az első randit. És olyankor minden birka fekete... vagy tehén. Mindegy. Határozottan sokat dob az összképen a tavaszi napsütés, a virágba borult fák, a kivirult emberek , a nyüzsgés, a gyerekkacajtól visszahangzó parkok. A élet, mely hirtelen visszaköltözött az anno üresen kongó utcákra. Az emberek a kávézók – pubok teraszán ülnek, újságot olvasnak, mosolyognak, beszélgetnek, sétálnak, nézelődnek, vásárolnak. Éreznek, szeretnek. Az ember ezt akkor sem tudja ne...

Nem is tudom melyikkel kezdjem. Talán ott, hogy hajnali 6.30. Március vége. Nem, nem akkor keltem, akkor már a repülőben ültünk. Miután többedjére megállapítottuk, hogy szombat reggel mindez, kiváltképpen alig 3-4 óra alvást követően kétség kívül az őrültség egyik biztos jele. Azzal egyenértékű tett. És mint tudjuk, egy bolond százat csinál, nem panaszkodhattunk őrült magányra a dublini reptéren: mintha péntek este 6 óra lett volna, annyian várakoztak indulásra készen. 7.30-kor már a fekete londoni társaik hű másaként, ám színesebben felsorakozó edinburghi taxik egyikében boldogítottam M-et és a söfőrt a fényképező kattogásával. Hiába, én nem minden nap ülök ilyen csodabogár taxiban. Meg kell örökíteni az utókornak. És főként magamnak - szenilisebb napjaimra is gondolván. A szállásadónkat emilben értesítettem egy hivatalos check-in time-nál korábbi érkezésről, de ilyenkor persze a gép is hamarabb érkezik, taxi is azonnal akad, így 8 után nem sokkal már kopogtattunk a B&B ajtaján. ...

Ígértem már hetet-havat. Nos, hó az nincs. Ló, az van. Nem hét, sok. Az nyolc. A helyszín: Punchestown . Nem nevet - bár én is kétszer visszakérdeztem a hely nevét. Szellemes. Meg egyéb. Ami itt zajlik, az recessziótól elég távol álló ír szenvedély. A sör és a foci mellett kétségkívül az egyik sláger. Nem, nem a GAA , bár lehetne. Annak két hete volt Dublinban döntője , vagy valami hasonló fajsúlyú meccse. Fél stadion előtt. És nem is rugby ezúttal , bár az is lehetne: a nemzeti liga elődöntő mérkőzése éppen most hétvégén zajlott a két fő rivális, Munster és Leinster között a már fogalommá vált Croke Park -ban. Legközelebb már én is elmegyek, csak kíváncsiságból. Mégiscsak nemzeti sportról van szó. A döntő Edinburgh-ben lesz május 23-án, ahová a kevésbé "szörnyű" nevű Leinster csapata jutott tovább - a hoppon maradt Munster drukkereknek meg csak a botránykeltés jutott - jobb híján az ellenfél csapat, a Leicester szurkolóinak adják (el) az előre befoglalt döntőre szóló jegyei...

A fenti mondás, mely szerint az írek barátságosak, de nem lesznek a barátaid kiválóan jellemzi az elmúlt hat hónapomat. Zéró, azaz konkrétan 0, értsd: nulla ír cimborára tettem szert félév alatt. Kezdetben azt hittem, bennem van a hiba... ami nyilvánvalóan lehetetlen, de már kezdtem meghasonlani önmagammal emiatt. Tökéletességemen esett volna csorba, de igazság szerint minden külföldi náció képviselőjétől ezeket hallom vissza. Akikhez eddig volt szerencsém. A benyomás tehát sztereotip, de / és általános. Azaz lehet benne valami. Azért az igazsághoz tartozik, hogy én sem vetettem be minden harci eszközt az ügy érdekében. A mondás igazi pikantériája mégis az, hogy egy ír kollegától származik. Legalább van önkritikájuk... vagy mentségük, nem is tudom. Takarózni persze lehet vele, de ettől még semmi nem változik. Kérdeztem, ő mégis mit javasolna gyógyírnek erre a problémára. Tegyük fel, hogy az alkohol terápiának annyira nem vagyok híve - értsd: inni-menni bárhol, bármikor, bármennyit. Bá...

Kedves Olvasóim! Bár elképzelhető, hogy elegendő lenne csupán egyesszámban írni. Talán Édesapám még néha rápillant a blogomra :) nem lepne meg, ha leglelkesebb olvasóim, mint Á, vagy _b (meg persze D, E, G... Z-vel bezárólag) is elpártoltak volna a partra vetett irszettertől. Azaz settler-től. Okot és mentséget persze ezret találok , de a bármikor bevethető "nem értem rá" gránát mellett az egyéb kifogások nehéztüzérsége is csupán olaj lenne a tűzre. Ami szinte kihúnyt. Az olvasókban és az íróban is. Megértem. Mert a helyzet az, hogy válság van. Bennem alkotói. A világban meg gazdasági. Mert én nem tudok csak úgy muszájból írni. Ahhoz belső késztetés is kell. Meg idő persze. A kettő csak ott függ össze, hogy általában, amikor ihlet volt, idő nem párosult hozzá. És vice versa. Munkahelyen mégse írhattam, ha fény derül rá, akkor mutatnak egy ajtót, hogy kívülről csukjam be plíz, és rö gvest beüt nálam is a gazdasági válság. Az alkotói mellé... (Zárójeles megj.: két hete 3 ko...

Először is szánom-bánom, eltűntem. Nem, ezúttal nem tévedtem el, sőt el sem raboltak, és meg sem fagyaszottak. Azaz nem tettek hűvösre, semmilyen értelemben. Kifejtem: a/ fagyoskodás megszűnt, mióta saját, sk., ön- azaz énszabályzós hősugárzóm van. b/ valamint hidegre sem tettek, azaz nem csuktak le , bár tegnap éjjel egy pillantaig meginogtam ezügyben. Átestem ugyanis életem első igazoltatós-szondáztatásán. Ráadásul külhonban. Villogó rendőrautóval megállítva. Mint a filmekben. Hajnali 5-kor. Szélben-fagyban. Körömcipőben. A rendőrbácsi, bocsánat Mr. Garda, mert véletlenül sem Police, rendkívül kedves és korrekt volt, előre közölte, hogy a "drink&drive" vétség igen súlyos , és ha megtagadom a szondába fújást, vagy az eredmény pozitív, az törvénysértésnek minősül és feljelentést von maga után. Többek között. Ilyen "megnyugató" felvezetés után nyilvánvalóan a tökéletes "zen" állapotában vártam a szonda érkeztét a meleg autóban, megszeppent barátokkal k...

Félreértés ne essék, abszolút politika mentes kérdés ez részemről. Inkább arra utal, hogy mi tesz egy magyart magyarrá? Hogy mitől érezzük annak magunkat? És most itt nem a hazafiasság kérdését feszegetem, inkább arra gondolok, hogy bennem mi kelt kellemes nosztalgikus érzéseket, mióta itt vagyok. Ami adott, az természetes, ergo nem okoz plusz örömet – erről már írtam. Persze van kivétel: a Túró Rudi például odahaza is mindig örömet okoz( ott), itt azonban dupla élvezetet nyújt! Ugyanígy viszonyultam a gyulai lángolt kolbászhoz, meg a túró-tejföl kombinációhoz . Határtalan örömömet csupán a nokedliszaggató látványa tudta felül múlni – azonnal magamévá is tettem, no matter the cost (6,5 EUR, FYI). Welcome to Paprika Stores , magyar bolt Dublin szívében. Egy oázis. Menedék. Mentsvár. Nem az a típus vagyok, aki azért költözik külföldre, hogy azonnal megkeresse a helyi magyar kolóniát, és minden szabad percét velük töltse. Inkább az ellenkezője: ha már külföld, próbáljunk integrálódni. De...