Csak úgy. Mert szeretek írni.
Néha úgy alakul, hogy az ember csak úgy, egyszerűen boldog. Most biztosan mindenki fennakad a „néha” szón, és keveseknek tűnik fel a „csak úgy”. Pedig, ha őszintén feltesszük magunknak a kérdést: boldog vagyok-e? Vajon hányan felelnének tiszta szívből, teljes meggyőződéssel igennel? Vajon hányan mondanák, hogy boldog vagyok, de.... és hányan kezdenék mentegtőzve ecsetelni, hogy könnyedén lehetnének, akkor, ha... Ha végre sikerülne egy jól fizető állást találni... lehetőleg kevés munkával. Vagy többet segítene idehaza a férjem. Vagy kevesebbet hisztizne a barátnőm. Vagy ha lenne egyáltalán férjem. Illetve barátnőm. Sokan mondják, hogy majd boldog leszek, ha végre megvesszük ezt a lakást. Vagy azt a kocsit. Vagy úgy általában veszünk valamit. És főleg akkor, ha kifizettem rá az összes hitelt (azaz Soha napján!) Vagy majd akkor, ha a szomszéd kertje sárgább lesz. De semmiképpen sem zöldebb. Mert az bosszantó. Alapjában véve boldog lennék - mondják-, ha a gyerek nem nyafogna minden este